Visszatértem!

Sziasztok!

Hát visszatértem. Sajnálom a hosszú szünetet, elég sok minden összejött az elmúlt hónapokban, de nem részletezem, úgy hiszem mindenkinek megvan a saját baja.
Remélem azért van még aki elolvassa írásaim.
Még 3 napot dolgozok, utána pedig jön a várva várt karácsonyi szünet.
Még nem gondoltam át, hogy folytatom-e a félbemaradt történeteket, vagy valami új dologgal álok elő, de azt megígérem, hogy a szünetben mindenképp felfrissítem az oldalt és teszek fel új fejezeteket vagy egy új történetet.
Puszi mindenkinek Gigi

Sziasztok!

Sziasztok!
Nem tűntem el, csak elkezdtem újra dolgozni, vége a nyári szünetnek és kicsit nehézkesen indul az óvoda. (ugyanis óvónő vagyok) ráadásul kiscsoportosokat kaptam, csupa édes három éves :)
De nem felejtettem el a történetet! Ígérem pár napon belül felteszem Seth és Zoé történetének folytatását, már megvan az egész történet, csak be kellene gépelnem.
Emmettel és Amy-vel kapcsolatban még mindig nem döntöttem, de valószínűleg egyszerre csak egy történetet fogok írni :(
Ezért Seth és Zoé után a beígért történet következik: Nate és Cora!
Mindenesetre a héten fent lesz a folytatás :) addig is kitartás és remélem elfogjátok olvasni.

Puszi Gigi

Folytatás...

- Zoé, te vagy az. Te beléd vésődtem be, akkor amikor a vízben álltál és megláttalak. Onnantól kezdve, senki más nem számít nekem csak te. – mondta mosolyogva.

- Mi?  - kezdek megbolondulni, azt hiszem.

- Te vagy a lenyomatom! Ezért is mondhattam el, hogy mi vagyok, különben valószínűleg meg sem tudod.

- Én? – csak ennyit tudtam kinyögni. Megszólalni alig bírtam, de a lelkem szárnyalt közben.

- Igen. – suttogta és finoman homlokon csókolt.

- Ne így! – nyögtem fel. Jézusom ezt én gondoltam? Ráadásul ki is mondtam. Most biztos hülyének néz.

- Hát hogyan? – mosolygott rám kedvesen. Na jó most vagy soha. Vettem egy mély levegőt.

- Így! – motyogtam és rányomtam a számat a szájára. Finom, puha volt a szája, de a következő pillanatban eltolt magától. Félénken néztem gyönyörű szemeibe, ő pedig az enyéimbe, majd a tarkómnál fogva magához húzott.

A szája most heves volt, ahogy az enyém is. A kezeimmel először a vállába kapaszkodtam, majd a hajába túrtam, ő a csípőmet fogva húzott magához közelebb.

A szája egyszerűen isteni volt. Puha mégis heves, nem kaptam levegőt. Kicsit hátrébb léptem és a levegőt kapkodva néztem a szemébe. Ekkor tudatosult bennem, hogy mit tettem. Megcsókoltam egy számomra szinte teljesen ismeretlen fiút, vagy inkább férfit! Mégis valahogy legbelül éreztem, hogy ez így van jól, ennek így kell lennie.

- Ne haragudj. – szakítottam félbe gondolatmenetemet Seth. - Nem akartalak letámadni.

- Semmi baj. – néztem félénken rá, teljesen össze voltam zavarodva. – Most mennem kell, különben lemaradok a vacsoráról. – indultam vissza.

- Zoé! – szólított meg halkan – Szeretnél velem még találkozni? – ahogy ránéztem láttam a kétségbeesést és a félelmet a szemében.

- Persze! – mosolyogtam rá, majd gyorsan elmentem a házak felé.

Az egy hónap gyorsan eltelt. Szép lassan megismertem mindenkit a falkából és a lenyomataikat is.

Így találkoztam a Cullenekkel is, akikről megtudtam, hogy ugyan vámpírok, de nem ölnek embert csak állatokat. Évek óta kötelék, mióta az egyikük a lenyomata lett Jacobnak.

Az elején féltem tőlük, hogy milyenek lesznek, de fél óra után és Alice-nek köszönhetően – akit nem lehet nem szeretni – mindegyiket megkedveltem, még Rosalie-t is, aki egy hisztis pukkancs első ránézésre.

A kedvencem – ha lehet így fogalmazni – Nessie volt, Jake párja, aki még csak három éves volt, ránézésre viszont tíz.

Ekkor tudtam meg, hogy Nessie csak félig vámpír és hogy hamarabb fel fog nőni, mint egy átlagos ember. Azt is megtudtam, hogy a falka tagjai nem öregszenek, amíg állandóan átváltoznak farkassá, így Jake ugyanígy fog kinézni mikor Nessie felnő.

Mikor eljött az utolsó nap, azt hittem megszakad a szívem, és meg is szakadt. Egy részét mindenesetre biztos, hogy itt hagyom.

Teljesen megváltoztatott mindent ez a hónap. Úgy jöttem ide, hogy nem volt célom az életben, nem volt otthonom – hiába költöztem a nagybátyámhoz – nem volt családom.

Most úgy megyek el innen, mintha az otthonomat és a családomat kellene elhagynom.

Ráadásul még itt van Seth is. Ezalatt az egy hónap alatt, teljesen belezúgtam. Szinte minden időt együtt töltöttünk, de arról nem nagyon mertünk beszélni, hogy mi lesz ha letelik az egy hónap. Végül abban egyeztünk meg, hogy az egy hónap múlva tartandó esküvőre vissza jövök és akkor megbeszélünk mindent. Van egy hónapon, hogy eldöntsem a jövőm. Egy hónap, hogy rendbe rakjak magamban mindent. Egy hónap hogy végig gondolja ezt a lenyomat dolgot. 

Egy hónap! Látszott Seth-en, hogy szomorú, de nem tartott vissza, tudta ezt nekem kell eldönteni.

Addig nem nyugodott, amíg ki nem kísérhetett a buszállomásra. Majdnem le is késtem a buszt. 

Istenem hogy fog hiányozni, ez a hely, nem is gondoltam volna. De legalább egy hónap múlva vissza jövök.

Ekkor még nem is gondoltam, hogy nem kell egy hónap a döntéshez…

Folytatás holnap...

Folytatás ismét....

- Zoé, mennyit tudsz a quilutokról?

- Hát nem sokat… - motyogtam, miközben leültetett egy kidőlt fatörzsre. Észre sem vettem, hogy Rachel közben eltűnt.

- Úgy tartják, hogy a mi őseink, az indiánok farkasoktól származnak… - kezdett bele a mesébe. Mire a mondandója végéhez ért, levegőt se kaptam. Aztán hirtelen megmakacsoltam magam.

- Mutasd meg!

- Mi?! – nézett rám ijedten.

- Ha tényleg igaz amit mondasz, mutasd meg! – feleltem kételkedve.

- Rendben, de ígérd meg, hogy nem futsz el! – nézett rám szinte kétségbeesve – Esküszöm, nem bántalak. – mondta miközben végigsimított az arcomon. Ettől a mozdulattól egyből gyorsabban dobogott a szívem. Ilyet még sosem éreztem.

Mi a fene történik velem? Nem lehetek szere… azt nem! Biztos azért van, mert tetszik nekem. Elvégre észvesztően néz ki. Mit is mondott az előbb?

- Rendben! –vágtam rá. – Megígérem el sem mozdulok innen. – feleltem határozottan.

- Oké. – sóhajtott egy nagyot, látszott rajta, hogy fél, mit fogok szólni ehhez az egészhez.

Aztán egy hirtelen mozdulattal eltűnt az erdőben. Még csak utána se tudtam szólni. Egy perc múlva, pedig már nem is tudtam.

Körülbelül egy két méter magas szürkés bundájú farkas jött elő az erdőből. Hatalmas volt! Épp fel akartam állni a farönkről, ami ültem, mikor megláttam a szemét. Ismét ugyanazt éreztem, mikor Seth szemébe néztem. Gyönyörű szemek voltak, amik most félve néztek rám.

Lassan lépésről lépésre indult el felém. Mikor már ott állt közvetlenül előttem, nem bírtam mozdulni, se levegőt venni. Óvatosan odadugta a fejét a kezemhez, mintha azt várná, hogy megsimogassam. Majd megnyalta a kezem.

Nem bírtam ki nevetés nélkül, mire ha jól értelmeztem ő is elnevette magát.

- Seth? – kérdeztem félénken. Válaszként egy bólogatást kaptam.

- Szia. – mondtam, majd legnagyobb meglepetésemre meg mertem simogatni. Isteni selymes volt a szőre. Válaszként morgó hangot adott ki magából.

Egyszerűen nem értettem saját magam, ahelyett hogy megijedtem volna és elfutottam volna, itt állok a tengerparton és egy két méteres farkast simogatok, akihez ráadásul olyan erős érzelmek fűznek, amit még soha eddig életemben nem éreztem.

Érdekes módon több mindent éreztem egyszerre, de félelmet nem.

- Visszaváltoznál kérlek, szeretnék veled beszélni! – suttogtam. A következő pillanatban újra eltűnt az erdőben, majd visszajött, de most már a két lábán. Egy darabig csendben néztük egymást. Úgy éreztem szeretne a közelembe jönni, de nem mer, fél a reakciómtól.

- Ezek szerint minden igaz, amit mondtál. Farkasok vagytok és a vámpírok ellen véditek a rezervátumot. – nyögtem ki nagy nehezen.

- Igen. – felelte halkan.

- És ki farkas még rajtad kívül? – néztem a szemébe.

- Paul, Jacob és még páran, akiket nem ismersz.

- Úristen Rachel tudja? – kiáltottam fel.

- Igen Rachel Paul lenyomata.

- Milye? – kérdeztem értetlenül.

- Tudod a farkasok, ha megtalálják életük párját felismerik, ezt hívjuk bevésődésnek. Onnantól kezdve nem látnak, nem szeretnek mást életük végéig, ő számukra a tökéletesség, barát, társ egy életen át. Őket hívjuk lenyomatnak. – magyarázta kedvesen.

- És te is… bevésődtél már? – Remélem nem, mond hogy nem, azt nem viselném el, ha lenne valakije!

- Igen! – mosolygott.

Abban a pillanatban szúrni kezdett a mellkasom, akkora fájdalmat éreztem. Hogy lehet, hogy ennyire odavagyok ezért a srácért? Hisz alig ismerem. Mégis legszívesebben kikaparnám, annak az ismeretlen lánynak a szemét. Bár olyan mindegy egy hónap múlva, úgysem leszek itt. Próbáltam győzködni magam, de valahogy nem sikerült.

- Oké. Hát akkor… én most megyek, Rachelék már biztosan várnak. – nyögtem ki nagy nehezen. Nehéz szívvel és lábbal indultam vissza a ház felé.

- Zoé, várj! – fogta meg a kezem Seth.

- Mi van? – fordultam felé morcosan.

- Nem kérdezed meg ki az? – na szép, még meg is forgatja a kést a szívemben. 

- Zoé, nézz rám kérlek. – fogta meg az arcomat, én viszont nem bírtam se rá nézni, se megszólalni.

- Zoé!

- Zoé, te vagy az. Te beléd vésődtem be, akkor amikor a vízben álltál és megláttalak. Onnantól kezdve, senki más nem számít nekem csak te. – mondta mosolyogva.

- Mi?  - kezdek megbolondulni, azt hiszem.

- Te vagy a lenyomatom! Ezért is mondhattam el, hogy mi vagyok, különben valószínűleg meg sem tudod.

- Én? – csak ennyit tudtam kinyögni. Megszólalni alig bírtam, de a lelkem szárnyalt közben.

- Igen. – suttogta és finoman homlokon csókolt.

- Ne így! – nyögtem fel. Jézusom ezt én gondoltam? Ráadásul ki is mondtam. Most biztos hülyének néz.

- Hát hogyan? – mosolygott rám kedvesen. Na jó most vagy soha. Vettem egy mély levegőt.

- Így! – motyogtam és rányomtam a számat a szájára. Finom, puha volt a szája, de a következő pillanatban eltolt magától. Félénken néztem gyönyörű szemeibe, ő pedig az enyéimbe, majd a tarkómnál fogva magához húzott...

Folytatás holnap...

Folytatás...

Sziasztok! Hoztam a folytatást...

Épp jöttem volna ki a vízből rájőve hülyeségemre, mikor megláttam életem leghelyesebb fiúját. Kint állt a parton egy szál szakadt nadrágban és engem nézett.

Egyszerűen nem tudtam levenni a szemem róla. Először is gyönyörű szép barna szeme volt, másodszor olyan izmos volt, hogy látszottak a kockák a hasán, harmadszor egy szál nadrág volt rajta ilyen hidegben.

Megbabonázva jöttem ki a vízből. Nagy nehezen, de a szememet elszakítva róla, a cipőmet kezdtem keresni. Mikor felvettem és újra felnéztem, akkor vettem észre, hogy ő még mindig néz, csak most már közvetlenül előttem áll.

- Szia. – mosolyogtam rá pirulva.

- Szia. – nyögte ki nagy nehezen, majd tovább nézett. Bár nem értem mi néznivaló volt rajtam. Átlagos lánynak számítottam szerintem, igaz a hajam szőke volt – ami talán itt ritka – de nálunk minden második lány az volt. A szemem meg barna, nem is kék.

Talán volt rajtam valami. Gyorsan végignéztem magamon, de nem vettem észre semmi furcsát.

- A nevem Zoé. – feleltem – Téged hogy hívnak? – kérdeztem, ha már egyszer bámul.

- Seth. – mosolyodott el. – Ezek szerint te vagy Jake rokona.

- Igen. – mosolyogtam vissza. Egyszerűen nem lehetett a mosolyának ellenállni. Most hogy jobban végignéztem jöttem rá, hogy nagyon hasonlít Paulra.

- Te Paul testvére vagy? – kérdeztem egyből.

- Nem. – mondta meglepetten. – Miért?

- Mert hasonlítasz rá! – feleltem.

- Az lehet. – mosolygott újra. – És hogy érzed magad itt? – próbált beszélgetni.

- Nagyon szép, bár még csak most érkeztem. – valahogy olyan könnyű volt vele beszélgetni és közben úgy éreztem szédülök. Még soha nem éreztem ilyent.

Seth elmesélte, hogy van egy nővére Leah, beszélt az apja korai haláláról és hogy mennyire szeret itt lakni és hogy itt szeretne megöregedni is.

Fel sem tűnt, hogy milyen könnyen, de én is megnyíltam neki. Már csak azt vettem észre, hogy a szüleimről és a halálukról beszélek. Mire feleszméltem, már sötét volt, de valahogy nem zavart, hogy ennyit beszélgettünk.

- Hát itt vagy! Már mióta kereslek! Szia Seth, hát te mit… - hallottam meg Rachel hangját, de hirtelen elhallgatott, és hol rám meg Seth-re nézett. Végül megállapodott Sethen és kérdőn felhúzta a szemöldökét.

- Csak nem? – mosolyodott el.

- Mit nem? – kérdeztem értetlenül.

- De igen! – válaszolta Seth, majd rám mosolygott.

- Nem értem, miről beszéltek? – értetlenkedtem még mindig.

- Mindent elmondunk Zoé. – fogta meg a kezem Seth, ami hihetetlenül megnyugtatott.

- De nem most! – válaszolta Rachel. – Az ebédet már lekésted, a vacsorát már nem fogod. Különben is Emilyéknél eszünk és mindenki ránk vár. Te is jösz? – nézett Sethre.

- Vissza se tarthatnál. – mosolygott, továbbra is engem nézve. Itt telt be a pohár nálam. Ezek titkolnak valamit!

- Addig egy tapodtat sem mozdulok, amíg el nem mondjátok, hogy mi folyik itt. – mondtam mérgesen.

- Zoé… ez nem könnyű… - felelte Rachel.

- De az! – vágtam rá és dacosan Seth szemébe néztem, amitől a szívem őrült dobogásba kezdett. Ő csak elmosolyodott és megfogta a kezem.

- Zoé, mennyit tudsz a quilutokról?

- Hát nem sokat… - motyogtam, miközben leültetett egy kidőlt fatörzsre. Észre sem vettem, hogy Rachel közben eltűnt.

- Úgy tartják, hogy a mi őseink, az indiánok farkasoktól származnak… - kezdett bele a mesébe. Mire a mondandója végéhez ért, levegőt se kaptam. Aztán hirtelen megmakacsoltam magam.

- Mutasd meg!

Folytatás holnap...

Visszatértem!

 Sziasztok! Nemsokára hozom Nate és Cora történetét, de addig is hoztam egy kis olvasni valót. Egy régebbi rövid kis történetem. Remélem tetszik:)

Címet nem adtam neki.

A nevem Zoé, Zoé Worth és az életem egyik pillanatról a másikra megváltozott.

19 évesen nehéz volt új helyre költöznöm, de a szüleim halála miatt muszáj volt. Az egyedüli rokonom, aki maradt a nagybátyám és a felesége, aki igazi indián volt.

Mivel egy hónapos világkörüli nyaraláson vettek részt engem szépen lepasszoltak. Így kerültem most egy buszra, ami egyenesen Forksba visz. Ott kell találkoznom ismeretlen indián rokonaimmal, akik valami rezervátumba laknak.

La Push, ha jól emlékszem.

Bárcsak visszamehetnék New Jersey-be. Imádtam ott lakni. Hihetetlen, de a sulit is szerettem. Minden tökéletes volt… egészen mostanáig.

A busz lassan begördült a végállomásra. Itt kellett találkoznom Rachellel, ő volt a nagybátyám feleségének a húga.

Miután nagy nehezen leszálltam a buszról, ijedten néztem körbe. Úristen mi lesz ha, senki nem jön ki értem, azt se tudom hova kell mennem, még a telefonszá…

- Zoé? Zoé Worth? – hallottam meg egy kedves hangot a hátam mögül.

Mikor megfordultam meglepődve vettem észre, hogy Rachel – valószínűleg ő volt – nem egyedül jött. Ez még nem is furcsa, de akivel jött az annál inkább.

Egy 25 év körüli nagydarab férfi állt a lány mellett. Fekete rövid hajú, kigyúrt férfi, aki egy szál pólót és szakadt rövidnadrágot viselt.

- Igen, én vagyok. – találtam vissza nagy nehezen a hangomhoz. – Te pedig biztos Rachel vagy. – mosolyogtam a lányra.

- Szia. – mosolygott vissza – Isten hozott Forks-ban, ő itt Paul, a vőlegényem. – ahogy ezt mondta, mint egy olvadt cukormáz. Le se tagadhatta volna mennyire szerelmes. Ránéztem az inkább férfinak nevezhető fiúra. Meglepetésemre teljes odaadást láttam a szemében. Úgy nézett erre a kedves lányra, mintha az életét is odaadná egy kedves szaváért.

- Szia. – fordult felém nagy nehezen. – Viszem a csomagokat. – és válaszomat meg se várva felkapta három igen megtermett bőröndömet. Míg én alig bírtam kettőt felemelni, ő úgy vitte mindegyiket, minta összesen egy kilót nyomtak volna.

- Nem nehezek? – kérdeztem kidülledt szemekkel.

- Á! – mosolygott vissza.

- Gyere, meg se kottyan neki. – mondta Rachel is.

Csendben mentünk az autóhoz, ami egy kissé lerobbant dzsip volt.

- És mióta ismeritek egymást? – próbáltam megtörni a csendet.

- Ó, gyerekkorunk óta – mosolygott Paulra a lány – de csak egy éve vagyunk együtt.

- És mikorra tervezitek az esküvőt?

- Két hónap múlva. – vágta rá, mire Paul gyorsan megcsókolta.

- Olyan korán? És hol lesz a nagy nap? Bocsánat, nem baj hogy kérdezősködök? – kérdeztem zavartan.

- Semmi baj, egy csodaszép réten lesz, közvetlenül a rezervátum mellett.

- Nem lesz templomi esküvőtök? – lepődtem meg ismét.

- Nem, a mi szokásaink szerint esküszünk. – válaszolta ezt már Paul.

Az út további részét csendben töltöttük. Csodálkozva néztem, ahogy elhagyjuk Forks-t és az erdőben folytatjuk utunkat.

Annak ellenére, hogy a városhoz szoktam, egyszerűen lenyűgözött az erdő. Mintha egy mesebeli világba csöppentem volna.

A merengésemből a leállított autó rázott fel. Akkor vettem csak észre a kis házikókat és a távolban a tengert.

- Megérkeztünk. – mosolygott rám Rachel. – Megkapod Jacob szobáját, ő úgyse jön mostanában haza. – kacagott fel.

- Miért hol van? – értetlenkedtem. Tudtam, hogy az öccséről beszél.

- Hát ő mostanában a barátainál, a Cullen családnál alszik, majd megismered őket is, ha más nem az esküvőn. – felelte kicsit zavartan, és már indult is be a házba.

- Apa megjöttünk. – szólt az ajtóban. Abban a pillanatban megjelent egy hosszú hajú, rézbőrű, tolókocsis férfi mosolyogva.

- Sziasztok! Isten hozott Zoé, az én nevem Billy, remélem jól fogod magad itt érezni. – fogott velem kezet.

- Köszönöm. – mosolyogtam kissé félszegen.

- Paul, Jake üzeni, hogyha megérkeztél váltsd le Seth-et. – változott meg Billy hangja.

- Máris megyek. – felelte komolyan. Gyors csókot adott Rachelnek, aztán már el is tűnt.

- Gyere, pakoljunk ki neked. – ragadott karon Rachel. – Legalább a táskákat bevitte. – morogta a bajsza alatt.

Miután kirakodtunk kicsi, de annál bájosabb szobámba, fölöslegesnek éreztem magam. Rachel épp az ebédet készítette, nekem pedig nem engedte, hogy segítsek.

- Rachel, nem bánod, ha elmegyek sétálni egyet a környéken? – kérdeztem.

- Nem, persze. Csak vigyázz el ne tévedj.

- Nem fogok. – mosolyogtam rá.

Egy ideig álldogáltam a ház előtt, gondolkoztam, hogy merre menjek, míg végül a tengerpart mellett döntöttem. Egyszerűen csodálatos volt. Máskor is jártam már tengerparton, de ez a hely sokkal gyönyörűbb volt. Bárcsak anyáék is láthatnák! Annyira hiányoznak, remélem az új környezet segít egy kicsit.

Egy hirtelen ötlettől vezérelve, levettem a cipőm és belegázoltam a vízbe. Nagyon hideg volt, tekintve hogy kb. 15 fok volt, és ha jól tudom itt amúgy is ritkán süt a nap.

Épp jöttem volna ki a vízből rájőve hülyeségemre, mikor megláttam életem leghelyesebb fiúját. Kint állt a parton egy szál szakadt nadrágban és engem nézett...

Holnap folytatása következik....