Folytatás...

- Zoé, te vagy az. Te beléd vésődtem be, akkor amikor a vízben álltál és megláttalak. Onnantól kezdve, senki más nem számít nekem csak te. – mondta mosolyogva.

- Mi?  - kezdek megbolondulni, azt hiszem.

- Te vagy a lenyomatom! Ezért is mondhattam el, hogy mi vagyok, különben valószínűleg meg sem tudod.

- Én? – csak ennyit tudtam kinyögni. Megszólalni alig bírtam, de a lelkem szárnyalt közben.

- Igen. – suttogta és finoman homlokon csókolt.

- Ne így! – nyögtem fel. Jézusom ezt én gondoltam? Ráadásul ki is mondtam. Most biztos hülyének néz.

- Hát hogyan? – mosolygott rám kedvesen. Na jó most vagy soha. Vettem egy mély levegőt.

- Így! – motyogtam és rányomtam a számat a szájára. Finom, puha volt a szája, de a következő pillanatban eltolt magától. Félénken néztem gyönyörű szemeibe, ő pedig az enyéimbe, majd a tarkómnál fogva magához húzott.

A szája most heves volt, ahogy az enyém is. A kezeimmel először a vállába kapaszkodtam, majd a hajába túrtam, ő a csípőmet fogva húzott magához közelebb.

A szája egyszerűen isteni volt. Puha mégis heves, nem kaptam levegőt. Kicsit hátrébb léptem és a levegőt kapkodva néztem a szemébe. Ekkor tudatosult bennem, hogy mit tettem. Megcsókoltam egy számomra szinte teljesen ismeretlen fiút, vagy inkább férfit! Mégis valahogy legbelül éreztem, hogy ez így van jól, ennek így kell lennie.

- Ne haragudj. – szakítottam félbe gondolatmenetemet Seth. - Nem akartalak letámadni.

- Semmi baj. – néztem félénken rá, teljesen össze voltam zavarodva. – Most mennem kell, különben lemaradok a vacsoráról. – indultam vissza.

- Zoé! – szólított meg halkan – Szeretnél velem még találkozni? – ahogy ránéztem láttam a kétségbeesést és a félelmet a szemében.

- Persze! – mosolyogtam rá, majd gyorsan elmentem a házak felé.

Az egy hónap gyorsan eltelt. Szép lassan megismertem mindenkit a falkából és a lenyomataikat is.

Így találkoztam a Cullenekkel is, akikről megtudtam, hogy ugyan vámpírok, de nem ölnek embert csak állatokat. Évek óta kötelék, mióta az egyikük a lenyomata lett Jacobnak.

Az elején féltem tőlük, hogy milyenek lesznek, de fél óra után és Alice-nek köszönhetően – akit nem lehet nem szeretni – mindegyiket megkedveltem, még Rosalie-t is, aki egy hisztis pukkancs első ránézésre.

A kedvencem – ha lehet így fogalmazni – Nessie volt, Jake párja, aki még csak három éves volt, ránézésre viszont tíz.

Ekkor tudtam meg, hogy Nessie csak félig vámpír és hogy hamarabb fel fog nőni, mint egy átlagos ember. Azt is megtudtam, hogy a falka tagjai nem öregszenek, amíg állandóan átváltoznak farkassá, így Jake ugyanígy fog kinézni mikor Nessie felnő.

Mikor eljött az utolsó nap, azt hittem megszakad a szívem, és meg is szakadt. Egy részét mindenesetre biztos, hogy itt hagyom.

Teljesen megváltoztatott mindent ez a hónap. Úgy jöttem ide, hogy nem volt célom az életben, nem volt otthonom – hiába költöztem a nagybátyámhoz – nem volt családom.

Most úgy megyek el innen, mintha az otthonomat és a családomat kellene elhagynom.

Ráadásul még itt van Seth is. Ezalatt az egy hónap alatt, teljesen belezúgtam. Szinte minden időt együtt töltöttünk, de arról nem nagyon mertünk beszélni, hogy mi lesz ha letelik az egy hónap. Végül abban egyeztünk meg, hogy az egy hónap múlva tartandó esküvőre vissza jövök és akkor megbeszélünk mindent. Van egy hónapon, hogy eldöntsem a jövőm. Egy hónap, hogy rendbe rakjak magamban mindent. Egy hónap hogy végig gondolja ezt a lenyomat dolgot. 

Egy hónap! Látszott Seth-en, hogy szomorú, de nem tartott vissza, tudta ezt nekem kell eldönteni.

Addig nem nyugodott, amíg ki nem kísérhetett a buszállomásra. Majdnem le is késtem a buszt. 

Istenem hogy fog hiányozni, ez a hely, nem is gondoltam volna. De legalább egy hónap múlva vissza jövök.

Ekkor még nem is gondoltam, hogy nem kell egy hónap a döntéshez…

Folytatás holnap...