25. fejezet Meglepetés

Sziasztok! Jövő héten hozom a befejező dupla részt! Amint látom nagyon szoros a verseny a folytatás gyanánt, így arra gondoltam, hogy amelyikre több szavazat érkezik azzal folytatom, de ígérem utána megírom a másik történetet is.
Amúgy nagyon örülök, hogy ennyien szavaztatok. Köszönöm!
Nem felejtettem el Emmett történetét sem, ígérem nemsokára abból is hozom a folytatást. Sajnos a hétvégén nem tudok feltenni új fejezetet, mivel esküvőre megyek és csak hétfőn jövök haza. De ígérem szerdán fent lesz a befejezés. Puszi

Damien szemszög

Hála az égnek Lorin felébredt a kómából. Nem is tudom mi lett volna velem nélküle.

Na jó tudom! Bár nem a saját halálomtól féltem, hanem attól, ha mi meghalunk mi lesz a gyerekekkel. Tudom lett volna ki felneveli őket, hisz itt vannak a szüleim, akik már most alig bírnak elszakadni tőlük, ráadásul ott vannak a többiek is.

Sarah és Matt. Nagyon tetszik a nevük, jó ötlet volt, hogy a fiúnak én adtam nevet, míg a lánynak Lorin. Egyszerűen imádtam őket, de nem csak én mindenki.

Miután Lorint kiengedték a kórházból, csak úgy repült az idő. A szüleim nagyon sokat segítettek a kicsik körül, bár nem is kellett kérni őket.

Anyát szinte el sem lehetett rángatni Sarah mellől. Na nem mintha Matt-et nem szerette volna, csak végre kiélhette magát, lányos nagymamaként. Apával nagyon szerettek volna egy kislányt is utánam, de a farkas dolog miatt nem lehetett.

Nem tudom nekünk lehet-e még gyerekünk Lorinnal, most már úgy érzem bármi megtörténhet, de ha mégsem születik én így is nagyon boldog vagyok.

Körülbelül két hónaposak már a kicsik, nagyon nyugodt babák… vagyis Sarah nyugodt, míg Matt alig fér a nadrágjában maradni. Már most állandóan mocorog és követeli a jussát. Ha Lorin véletlenül Sarah-t eteti meg előbb, végig ordítja az egészet, míg rá nem kerül a sor. Mégis imádni való kisfickó.

Lorin pedig ki van virulva a gyerekek mellett. Néha félek, hogy mennyire lefáraszthatja a két gyerek, de nem látszik rajta. Egyszerűen gyönyörű és csodás anya.

Már napok óta tervezem, hogy kérjem meg újra a kezét, hogy végre kitűzzük az esküvőt. Tudom, hogy már egyszer megkértem a kezét, de szeretném még egyszer hivatalosan, gyerekek nélkül, hogy végre megtervezzük az egészet.

Corával megbeszéltem, hogy átjön egyik este, míg én járőrözöm a fiúkkal és elkészíti Lorint, de nem mond neki semmit.

Anyáékkal is megbeszéltem, hogy vigyázzanak Sarahra és Mattre.

Miután én elkészülődtem Nate-nél elmentem Lorinért. Láttam, hogy nem érti az egészet és Cora sem mondott neki semmit.

- Hova megyünk? – kérdezte kíváncsian.

- Meglepetés! – vágtam rá. – Gyere, majd meglátod.

- De mi lesz a kicsikkel? – nézett rám félve.

- Szóltam anyáéknak, már bent van náluk. Különben is most alszanak. Ígérem pár óra múlva megjövünk, fel sem fog tűnni nekik. – mosolyogtam rá biztatóan.

- De még soha nem hagytam őket itthon. – felelte szorongva.

- Lorin, ha valami van, anyáék felhívnak, nem megyünk messzire. – de édes ahogy aggódik értük.

- Biztos?

- Biztos! Gyere. – fogtam meg a kezét és húztam ki a kocsihoz.

Miután beültünk a kocsiba, elhajtottam a tengerpartra, oda ahol megmondtam neki, mi lesz velünk, ha összekötődünk.

Először meglepődött, hogy idehoztam, majd elmosolyodott.

- Szeretem ezt a helyet. Itt jöttem rá, hogy mennyire szeretlek és ha kell képes lennék meghalni érted. – mosolygott rám miközben átölelt.

- Nagyon szeretlek. – néztem a szemeibe, majd megcsókoltam. Csak egy kis csókot akartam neki adni, de amint összeért a szánk, már nem bírtam magammal. Pillanatok alatt a homokban találtuk magunkat és elkezdtük vetkőztetni egymást. Most voltunk először együtt, mióta megszülettek a picik. Nagyon hiányzott már Lorin, nehéz volt ez a két hónap számomra. Minden nap kívántam szerelmemet, de tudtam hogy nem szabad.

Nemcsak a szülés miatt, hisz amúgy is császározták, hanem azért is mert tudtam most a gyerekeinknek van szüksége rá.

Pár perccel, vagy órával később pihegve feküdtünk egymás mellett.

- Jézus, még jó hogy nem látott meg senki. – mondta zavartan, mikor rájött, hogy mit tettünk és hol.

- Nyugi, nem jár erre senki. – néztem rá mosolyogva. – Lorin?

- Igen? – nézett a szemembe.

- Hozzám jössz feleségül? – kérdeztem kicsit izgulva.

- Ezt még kérded? Ha gondolod akár holnap összeházasodhatunk. – mosolygott rám. – Bár már el vagyok jegyezve, a vőlegényemet is meg kellene kérdezni, neki mi a véleménye. – kacagott rám.

- Ha akarod most rögtön elrángatlak egy paphoz. – nevettem vissza. – Nagyon szeretlek. – mondtam most már komolyan, miközben összeérintettem a homlokomat az övével.

- Én is nagyon szeretlek. – suttogta vissza. – Mit szólnál egy hónap múlva, itt a tengerparton, te, én, a gyerekek és a barátok… ja és egy pap.

- Rendben, alig várom már. – csókoltam meg.

Kezdtünk volna bele lendülni, mikor hirtelen megcsörrent a telefonom.

- Igen? – vettem fel.

- Szia édesem, nem akarok zavarni, de mikor jöttök? Matti teli torokból üvölt. – kérdezte félénken anyám. – Azt hiszem, Lorint akarja. – mosolyodott el.

- Máris megyünk. – mosolyodtam el én is. Szerelmem kérdő pillantására csak egy szóval válaszoltam. – Matt.