24. fejezet Sarah és Matt

Lorin szemszög

- Lorin édes itt vagyok, kérlek harcolj, harcolj értem… értem és a gyerekekért. – A gyerekekért?

- Itt várunk rád! Mindenki itt van. Fel kell hogy ébredj, még nem döntöttük el mi lesz a gyerekek neve. Én nélküled nem tudom eldönteni…

Ezek szerint megszülettek a kicsik? De hát mi történt?

Arra még emlékszem, hogy hazafelé tartottam és hirtelen megjelent… Caroline! Akiről kiderült, hogy vámpír!!! Jézusom!!!

Aztán megjelent Damien… és onnantól kezdve semmi. Csak azt éreztem, hogy fáj mindenem, de legfőképp a hasam.

- Damien… - motyogtam. – Damien…

- Itt vagyok édes! Hála az égnek, hogy felébredtél. Most már minden rendben lesz. – puszilta meg a homlokom.

- A gyerekek? – kérdeztem nagy nehezen.

- Jól vannak! Mind a ketten. – mosolyodott el – Már nagyon várnak téged, csak még nevük nincs.

- Mi történt? – suttogtam.

- Mikor Caroline… - mordult fel – rájött hogy a fiúk körbe vették, ellökött téged, pont neki egy fának. Rosszul estél és megindult a szülés.

Az orvosok császármetszést végeztek, hogy a babáknak ne essen bajuk, mivel te kómába estél és nem ébredtél fel.

- És mi lett Caroline-nel?

- A fiúk elintézték! Amúgy mindenki odakint vár rád. – mosolyodott el szerelmem. – Még a babák is. Mi legyen a nevük? – nézett rám kérdőn.

- Nem tudom. – gondolkoztam el, már válogattunk a nevek között, de soha nem jutottunk közös nevezőre. – Mi lenne ha te mondanál egy fiú nevet, én pedig egy lány nevet. – néztem rá Damienre.

- Rendben! Mit szólnál a Matthew-hoz?

- Matthew Marks… mh… nem is rossz. Matt.

- És mi lesz a lány név? – kérdezte.

- Mondjuk legyen Sarah. Sarah Marks.

- Nekem tetszik. – mosolygott – Akkor Sarah és Matthew.

- Mikor láthatom őket? – kérdeztem izgatottan. Most hogy kezdtem magamhoz térni nagyon szerettem volna látni őket.

- Máris szólok egy nővérnek. – ugrott fel Damien.

- Várj! – szóltam utána.

- Mi az? – nézett rám kérdőn.

- Először gyere ide és csókolj meg! – mondtam.

- Hölgyem, kérése számomra parancs! – mosolyodott el és már csókolt is. Nagyon hiányzott ez már.

- Szeretlek. – suttogta – Nagyon megijesztettél, soha többet ne tegyél ilyent!

- Rendben. – öleltem magamhoz. – Én is szeretlek.

Kb. 10 perc múlva már be is tolták a babákat. Mivel a császár és a kóma miatt is nehezen mozogtam, Damien segített felültetni, majd a kezembe adta az egyik babát.

- Ő itt Sarah.

- Szia szépségem. – mosolyogtam rá életem egyik csodájára. – Gyönyörű vagy. – puszilgattam meg, majd cseréltünk.

- Ő pedig Matt.

- Ugyan olyan jóképű vagy, mint apád! – mosolyogtam a fiamra, aki csodák csodájára visszamosolygott rám.

- Szerintem inkább rád hasonlítanak. – nézett rám Damien.

- Nem igaz Matt kiköpött te vagy!

Pár nappal később engedtek csak ki a kórházból. Bár addig is látogatott mindenki, Damien pedig el sem hagyta az ágyam öt méteres körzetét. Még aludni se ment haza, hiába akarták kirúgni a szobából nem hagyta magát.

A babák… a babák egyszerűen csodálatosak voltak. Imádtam őket, de nem csak én mindenki odáig volt értük, főleg a nagyszülők és az apjuk.

Damient egyszerűen lekenyerezték egy mosollyal.

Nem mondom, hogy nem volt nehéz egyszerre két gyerekkel, de annyira vártam már őket, vártuk őket, hogy bármit csináltak nem tudtam haragudni rájuk.

Kb. két hónaposak voltak a kicsik, mikor egyik este, miközben Damien őrjáratozott, Cora jött át hozzánk. Közölte, hogy van fél órám átöltözni.

- Mégis mihez? – néztem rá értetlenül.

- Ahhoz, hogy elrabolhassanak! – mosolyogott rám rejtélyesen.

Sziasztok! Hát meghoztam az új fejezetet! Bocsánat, hogy késő este :) Emmett és Amy történetét, ha nem bánjátok holnap tenném fel, ígérem nem ilyen későn!