22. fejezet CAROLINE

Sziasztok! Hát végre itt az új fejezet! Pár perc és teszem fel a másik történet fejezetét is!

Damien szemszög

Mióta megtudtuk Lorinnal, hogy két babánk lesz, nagyon boldogok voltunk. Főleg én.

Mióta az eszemet tudom, mindig azt mondták apáék, hogy sajnos csak egy gyerekem lehet. Ez nem is zavart, egészen addig, amíg Lorint meg nem ismertem. Akkor se magam miatt, hanem Lorint sajnáltam.

Amint megláttam, csak rá tudtam gondolni, örültem hogy végre megtaláltam a párom, de belül magamat vádoltam, hogy csak egy gyereke lehet Lorinnak, mégpedig miattam.

De most!

Most úgy érzem, én vagyok a világ legszerencsésebb és legboldogabb embere és semmi más nem érdekel, csak hogy Lorin és a gyerekek boldogok és egészségesek legyenek.

Hála az égnek a terhességet viszonylag könnyen viseli Lorin. A babák egészségesen fejlődnek. Már csak két hét van a szülésig.

Eddig mindig a fiúkra bíztam a járőrözést és próbáltam minden időmet Lorinnal és növekvő pocakjával tölteni, de most egy vámpír ólálkodik a környéken, így a többieknek szükségük van rám.

Sajnos így egyedül kellett hagynom Lorint. A mennyasszonyomat.

Az esküvőt még nem tartottuk meg. Szívem szerint én már első nap elvettem volna feleségül kedvesem, de ő közölte velem, hogy a gyerekek miatt nem fog kapkodni. Szeretné élete legszebb napját kiélvezni és majd, ha megszülettek a gyerekek összeházasodunk.

Kicsit csalódott voltam, de csak addig amíg a fülembe nem súgta, hogy ő esküvő és papír nélkül is a feleségemnek tartja magát.

Ez nagyon tetszett és megnyugtatott.

- Damien! Ne álmodozz! – hallottam meg hirtelen Nate-t. – Tudom, hogy nehéz most, itt lenned, mindegyikünk szívesebben lenne máshol, de most szükség van rád, méghozzá itt és most.

- Jó, jó! Ne haragudj! Csak hiányzik Lorin és aggódom érte.

- Tudom! Nekem is hiányzik Cora! – mondta nyugodtabban. – Na tegyünk még egy kört!

Több mint két órája köröztünk a környéken, mikor megegyeztünk, hogy elindulunk haza. Már közel voltunk a városhoz, mikor megéreztük az illatát!

- Érzitek? – szólalt meg Luc. – Hogy a fenébe jutott ilyen közel a városhoz?

- Nem tudom. – válaszoltam – Azt mondtátok a múltkor is a semmiből tűnt…

- Damien?... Damien mi a baj? – kiabálta Nate, mikor észrevette, hogy szó nélkül elkezdtem rohanni.

- Damien, haver válaszolj! – hallottam meg Max-et.

- Lorin! – kiabáltam. – Lorin bajban van!

Hallottam, ahogy a többiek futnak utánam, de nem törődtem velük. A legszörnyűbb az volt, hogy ahogy közeledtem Lorin felé, a vámpír illat is erősödött.

Lorin szemszög

Már visszafelé tartottam, mikor hirtelen lefulladt az autó. Kerestem a telefonom, hogy felhívom Damient vagy Corát, mikor kinyílt a kocsi ajtaja és Caroline nézett rám mosolyogva.

Csak hogy a szeme vörös volt…

- Caroline? – kérdeztem ijedten.

- Igen, én vagyok! Egy kis beszédem van veled! – azzal már ki is rántott a kocsiból és a következő pillanatban már az erdőben találtam magam. – Itt kényelmesebb lesz, nem gondolod, nem tud megzavarni senki. – mosolygott rám továbbra is.

- Mit akarsz? – kérdeztem félve, miközben magamban kiabáltam Damien után.

- Szerinted? Hát megölni! Még is mit képzeltél? Azok után, ahogy viselkedtél velem és elvetted tőlem Damient! – kiabált most már.

- De hát Damien nem szeret és sose szeretett! – vágtam rá.

- Persze, mert az a korcs csak téged szerethetett! Most meglepődtél? Igen tudom, hogy Damien egy korcs kutya. Már rájöttem. Mikor megharaptak és átváltoztam vámpírrá, az elején még örültem is. Gondoltam így megtudom szerezni Damient és átváltoztatom, hogy örökre együtt lehessünk. Téged pedig elteszlek az útból! Aztán mikor rájöttem, hogy mi is ő valójában és hogy sosem lehetünk együtt, arra jutottam, ha én nem lehetek vele, akkor te sem leszel vele.

- Kérlek ne bánts, már csak két hét és megszületnek…

- Az új kis korcsok! Még mit nem! Még előtte megöllek, legalább Damien még jobban szenved. Ha sikerül talán őt is meg tudom ölni, ha nem legalább szenved.

- Kérlek ne bántsd őt! – Ezek szerint nem tudja, mit jelent az összekötődés.

- Nyugalom, ő is látni fogja a műsort! Megvárjuk míg szépen ideér és akkor… - hallottam hirtelen a hátam mögül és Caroline már el is kapott hátulról.

- Nem kell rám várnod Caroline, itt vagyok. – állt elénk hirtelen Damien. – Ne mert hozzányúlni Lorinhoz! – morogta szerelmem. – Tessék itt vagyok neked én.

A következő pillanatban egy erős lökést éreztem, majd nekiestem egy fának, aztán elsötétedett körülöttem minden.