Egy új élet reményében 5. fejezet

5. fejezet A csók

Amy szemszög

Cullenék háza egyszerűen gyönyörű volt. Nem is háznak, inkább villának nevezném. Mindenki külön szobával rendelkezett, vagyis minden pár. Ugyanis megtudtam, hogy mindenkinek van párja.

Alice nagyon szeret fecsegni. Nem is vámpírnak, inkább Duracell nyuszinak hívnám, aki soha nem merül le. Mégis pillanatok alatt megkedveltem, ráadásul egy csomó mindent megtudtam Emmettről, anélkül hogy kérdeznem kellett volna.

Kiderült, hogy Alice és Jasper, Edward és Bella, és természetesen Esme és Carlisle mind egy párt alkotnak. Kivéve Emmett-nek nem volt párja. Bár mikor megkérdeztem Alice-t nem akart válaszolni. Érdekes módon Jasper megtette, mintha tudná milyen érzéseim vannak Emmett iránt. Amint ezt végig gondoltam, le is esett, hisz ő tudja mit érzek. 

Jelentőségteljesen ránéztem és elöntött a hála iránta, amit ő csak egy mosollyal viszonzott.

Szó, ami szó, így tudtam meg, hogy Emmettnek nagyon sokáig volt egy párja, Rosalie, aki pár éve halt meg egy nomád vámpírtámadás következtében. Többet nem árultak el, de én így is nagyon örültem az információnak.

Miután Alice eléggé kifecsegte magát és megígértette, hogy elmegyek vele vásárolni, végre lementünk a nappaliba és átengedett a többieknek. Én ennek csak örültem, mert így tovább tudtam gyönyörködni Emmettben.

Bár próbáltam óvatos lenni, így is nagyon sokszor találkozott a tekintetünk. Carlisle próbálta visszafogni magát, de így is alaposan kikérdezett a képességemről. Nem szerettem róla beszélni, az ő kedvéért mégis elmeséltem, amit tudtam.

Lassan kezdett esteledni és bár meg tudtam, hogy a vámpírok nem alszanak, mégis úgy éreztem ideje hazamennem, ha másért nem, azért mert nekem viszont kellett az alvás.

Bár ne kellene elmennem! Egy utolsó vágyódó pillantást vetettem Emmett felé, majd elbúcsúzkodtam mindenkitől.

Esme és Alice is megígértette velem, hogy el fogok még jönni hozzájuk. Carlisle is mondta, ha bármi gondom van, engem mindig szívesen látnak.

Végül is egész jól sikerült ez a látogatás és úgy általában az első napom az új életemben.

Most hogy megtudtam, hogy Emmett vámpír, aki ráadásul nem embereket fogyaszt, nem tudtam tovább tagadni magam előtt, hogy mit érzek iránta. Gondolkoztam egy pillanatra, hogy beszélek vele, de aztán eszembe jutott, hogy nemrég még volt egy felesége, akit biztos nagyon szeretett. Hozzá képest pedig mi vagyok én? Egy mutáns ember!

Így hát egy szó nélkül, csak elköszöntem és elindultam haza.

Mikor hazaértem nagy meglepetés várt a ház előtt. Méghozzá Emmett. Az ajtó előtt állva várt engem.

- Emmett te mit keresel itt? Történt valami…

- Nem, csak valamit szeretnék megtudni. – válaszolta és elém lépett.

- Mit szeretnél…

- Ezt! – és abban a pillanatban magához húzott és megcsókolt.

Először lemerevedtem, olyan hirtelenül ért a dolog, viszont amint magamhoz tértem, átöleltem a nyakát és viszonoztam a csókot. Finoman kóstolgattuk egymást, ismerkedtünk a másikkal, majd egyre intenzívebben csókoltuk a másikat. Emmett nyelve bebocsátást kérve próbálkozott szétfeszíteni a számat, amit kapásból megadtam neki és viszonoztam.

Életemben nem élveztem ennyire egy csókot. Most úgy éreztem, hogy legszívesebben leteperném Emmettet. Valószínűleg ő is így érzett, mert egy hirtelen mozdulattal nekinyomott az ajtónak és elkezdett mindenhol simogatni, ahol csak ért. Én csak nyögdécselni tudtam az élvezettől, miközben még jobban magamhoz húztam a tarkójánál fogva.

Aztán hirtelen eltávolodott tőlem és csak nézett rám, miközben mindketten sűrűn vettük a levegőt.

Láttam, hogy szégyelli magát és el akar menni, mikor utána szóltam.

- Emmett! – visszafordult és rám nézett, mire én odafutottam hozzá és most én csókoltam meg.

Emmett szemszög

Annyira örültem, hogy Amy nálunk van, hogy azt elmondani nem tudom. Csak a húgomra haragudtam, a kis mitugrász törpére, aki abban a pillanatban, amint beléptünk karon ragadta szegény Amy-t és körbecipelte a házba.

Most épp a szobájában ecseteli ki kinek a párja. Már épp kezdtem a meccsre koncentrálni, amit a tévében néztem, mikor meghallottam Amy hangját.

- És Emmett? Neki nincs senkije? – kérdezte.

- Ezt… tőle kéne megkérdezned. – válaszolta diplomatikusan kishúgom, mire kapásból megbocsátottam neki elrablásos tettét.

- Volt neki párja. – hallottam meg Jasper hangját, amin nagyon meglepődtem. Pont Jasper kotyogja ki a magánéletemet, akiből semmit nem lehet kihúzni? Nem értettem az egészet, így tovább hallgattam, hátha rájövök tettére.

- Rosalie-nak hívták, pár éve halt meg. Egy nomád vámpír csapat ellen küzdöttünk, mikor az egyik megölte. – folytatta.

- Értem. – suttogta Amy, a hangja mintha szomorú lett volna. Na szép most meg sajnál. De én nem azt szeretném, ha sajnálna, hanem… tényleg mit is szeretnék?

De nem tudtam ezen töprengeni, mert megjelentek Alice-ék és most már a nappaliban beszélgettek Amy-vel.

Bár ez felért egy kikérdezéssel Carlisle részéről. Amy aranyos volt és válaszolt mindenre, közben titokban gyönyörködtem benne, de mintha megérezte volna, hogy nézem, a tekintetünk mindig találkozott.

Mikor megszólalt, hogy ő most már hazamegy, majdnem felugrottam, hogy kinyilvánítsam tiltakozásom. Az utolsó pillanatban fogtam vissza magam és csak csalódottan néztem, ahogy elhagyja a házat.

Egy perccel később két testvérem már előttem is állt.

- Menj utána! – mondta Edward.

- Mi van? – néztem rá kérdőn.

- Tudjuk mit érzel iránta, nem tudod eltitkolni. – felelte halkan Jasper.

- Te csak hallgass. – néztem rá mérgesen. – Ki kérte, hogy elmond neki az életemet?

- Senki, de tudni szerette volna, mert…

- Nem érdekel, hogy tudni szerette volna! – kiabáltam rá.

- …mert szeret téged! – üvöltötte vissza bátyám.

- Mi? – kérdeztem vissza.

- Szeret téged, még magának sem meri bevallani, de amióta meglátott téged odavan érted és te is érte, ne is tagad! – nézett rám mindentudóan.

- Na és ő egy ember, még ha be is jön, mint csaj…

- De nem csak bejön, szereted, és ha nem próbálod meg, soha nem tudod meg mi lehetett volna belőle! – vágta rá Edward.

Egy darabig csak néztem őket, majd kifutottam a házból, Amy illatát követve, mikor megláttam, arra gondoltam a háznál várom meg, nehogy megijesszem a sötétben.

Mikor észrevett láttam rajta az értetlenséget, lehet hogy Jasper tévedett?

- Emmett te mit keresel itt? Történt valami… - kérdezte.

- Nem, csak valamit szeretnék megtudni.  – feleltem miközben közelítettem felé.

- Mit szeretnél…

- Ezt! – vágtam rá és már csókoltam is.

Micsoda puha szája van. Egyszerűen nem tudtam türtőztetni magam, muszáj volt megcsókolnom. Ahogy egyre jobban bele lendültünk, éreztem hogy ő is akarja. Egyáltalán nem tiltakozott, sőt egyre jobban magához húzott, minek következtében agyamat ellepte a köd és már nem tudtam gondolkodni. Az ajtónak nyomtam Amy-t, miközben végig simogattam mindenhol. 

Az utolsó kis értelem foszlány következtében tudtam tőle eltávolodni. Jézusom, mit tettem! Meg is ölhettem volna!

Olyan szégyen fogott el, hogy úgy éreztem rögtön el kell mennem. Már majdnem futásnak eredtem, mikor meghallottam a hangját.

- Emmett! – visszafordultam és vártam, hogy elküld a fenébe, de már csak azt érzékeltem, hogy magához ölel és most ő csókol meg engem.