Egy új élet reményében 6. fejezet

Másnap reggel

Amy szemszög

Másnap reggel, mikor felébredtem nem tudtam eldönteni, hogy tényleg megtörtént a tegnapi nap, vagy csak álmodtam az egészet. Egy nap alatt megismertem egy családot, méghozzá egy vámpír családot, akik érdekes módon megbíztak bennem és elmesélték a történetüket. Ami még érdekesebb volt, hogy én is megbíztam bennük és elmondtam az én történetemet.

Szerintem álmodtam az egészet, nem történhet meg ilyen az emberrel. Főleg nem velem! Ráadásul még életem szerelmét is megismerem, aki számomra felfoghatatlan módon úgy néz ki viszont szeret, vagy legalább is érez irántam valamit.

A tetőfoka az egésznek pedig az, hogy még csókolóztunk is. Nem is akárhogy! Nem sok hiányzott a folytatáshoz.

Csodálkozok ezek után, hogy nem merem elhinni az egészet. Biztos hogy csak álmodtam.

Kicsit csalódottan kezdtem el készülődni az iskolába. Már kész voltam mikor hirtelen valami az eszembe jutott.

Úristen! Nekem ezek után találkoznom kell Emmettel az iskolában! Azt nem fogom kibírni.

Nyugalom Amy, felnőtt nő vagy! Sőt egy 87 éves felnőtt nő vagy! Túl vagy már egy csomó dolgon. Mit neked egy pasi.

Így hát kissé félszegen, de elindultam az iskolába.

Mikor oda értem a suli elé, nem mertem kiszállni a kocsiból. Végül erőt vettem magamon és kiszálltam.

A következő pillanatban valaki átölelt és már csókolt is. Abban a pillanatban jöttem rá, hogy nem álmodtam a tegnap estét. Ugyanis amint megéreztem, tudtam hogy Emmett csókol.

Imádok vele csókolózni! Egyszerűen nem bírom távol tartani magam tőle. Éreztem, hogy megakarja szakítani a csókot, ezért az ingje gallérjánál fogva még szorosabban húztam magamhoz még egy kis repetára.

- Szia! – suttogta, miután nagy nehezen szétszakadtunk.

- Szia! – pihegtem vissza. Akkor tudatosult bennem, hogy az iskola parkolója közepén vagyunk és mindenki minket néz, beleértve Emmett családját. Végül úgy döntöttem, nem foglalkozok velük.

- Azt hittem, csak álmodtam a tegnapi napot! – mosolyogtam rá.

- Ez álomnak tűnik neked? – kérdezte, miközben megint magához húzott egy csókra, ami számomra túl hamar véget ért.

- Nem. – motyogtam.

- Gyere, el ne késsünk. – húzott oda a többiekhez.

- Sziasztok! – néztem rájuk vörösödő arccal.

- Szia Amy! – mosolyogtak rám szinte egyszerre. Alice még a nyakamba is ugrott.

- Mikor megyünk vásárolni? – kérdezte amint elengedett.

- Te mikor szeretnél? – kérdeztem kissé felengedve.

- Ma? – nézett rám boci szemekkel.

- Rendben! – válaszoltam, miközben egy morgást hallottam a hátam mögül. – Nyugi te is jöhetsz. – mosolyogtam Emmettre, aki egyből úgy nézett rám mintha nyúznák.

- Amy! Édes ne kínoz! – válaszolta, de én csak mosolyogtam, miközben húztam be a suliba.

Emmett szemszög

Mióta hazaértem Amytől, úgy éreztem lebegek.

Még be sem értem a házba, már ki is vágódott az ajtó, és a kis manó mindent látó húgom, már a nyakamba is ugrott.

- Tudtam, tudtam, tudtam! – kiabálta.

- Jól van nyugodjál meg. – mosolyogtam rá.

A többiek csak csendben mosolyogtak rám, miközben Alice faggatott, arról hogy pontosan mi is történt.

- Hát nem láttad? – kérdeztem vissza.

- De igen, csak szeretném hallani a te szádból. – vágta rá.

- Egyszer elég volt az ingyen mozi húgi, most már hagyj békén. – feleltem és felmentem a szobámba.

Egész éjjel csak vigyorogni tudtam. Egyszerűen nem tudtam abbahagyni, állandóan végig pörgettem a fejembe, hogy mi történt, hogy milyen szép Amy, milyen jó volt vele csókolózni, hogy milyen odaadó volt.

Valószínűleg Edward agyára megyek.

- Így van! – kaptam meg egyből a választ.

- Bocs. – feleltem.

- Semmi baj, megszoktam. – nevetett vissza. Na ezt nem hagyhattam annyiban. Nem telt el pár másodperc és már kint verekedtünk az erdőben.

Mindig is szerettem a jó kis bunyót, így legalább hamarabb eltelt az éjszaka.

Másnap reggel izgalommal vártam a sulit. Nem is tudom hány év után.

Gondolkoztam, hogy elmenjek-e Amyért vagy a suliban várjam meg. Állandóan megváltoztattam a véleményem, míg végül Alice csak annyit mondott suli.

Így hát amilyen gyorsan csak tudtam, az iskolába hajtottam (hozzáteszem 7 óra múlt pár perccel) és vártam, hogy Amy odaérjen.

Háromnegyed nyolckor már kicsit izgultam – na jó nagyon – állandóan Alice-t zaklattam, aki annyit mondott már csak mikor rá néztem, egy perc.

És tényleg, egy perc múlva megjelent életem értelme. Ezt nem azért mondom, mert jó volt csókolózni Amy-vel, tényleg úgy éreztem, hogy ő életem értelme. Sokkal közelebb érzem magamhoz a tegnapiak után, mint Rose-t valaha. Pedig szerettem őt. Mégis Amy csodálatos, és teljesen más, mint Rosalie.

Mikor megállt a kocsi, adtam neki egy percet, majd elindultam az autóhoz. Amint kiszállt a karomba zártam és a számat rányomtam az övére.

Egy pillanatra mintha meglepődött volna, de aztán ugyan olyan intenzíven csókolt vissza, mint én őt.

Sőt mikor el akartam húzódni, hogy köszönjek neki, visszahúzott magához még egy kicsit.

- Szia! – köszöntem neki, miközben a homlokunk még összeért.

- Szia! – pihegett vissza. Gyönyörű szép volt és látszott rajta, hogy most jött rá, hogy hol vagyunk és mit is tett.

- Azt hittem, csak álmodtam a tegnapi napot! – mosolygott rám hirtelen.

- Ez álomnak tűnik neked? – kérdeztem magamhoz rántva és már csókoltam is újból.

- Nem. – motyogta kissé később.

- Gyere, el ne késsünk. – húztam oda a többiekhez. Tudtam, hogyha ezt tovább folytatjuk felkapom és elviszem egy csendes helyre, ahol magunk lehetünk.

- Sziasztok! – köszönt a többieknek pirulva.

- Szia Amy! – mosolyogtak vissza a többiek, miközben Alice már a nyakába is ugrott szegénynek.

- Mikor megyünk vásárolni?

- Te mikor szeretnél? – hallottam meg szerelmem, ó ó, ebből semmi jó nem fog származni.

- Ma? – nézett rám boci szemekkel Alice.

- Rendben! – válaszolta, miközben rámorogtam Alice-re, hogy máris el akarja rabolni kedvesem. – Nyugi te is jöhetsz. – mosolygott rám Amy. Na ne!

- Amy! Édes ne kínoz! – próbáltam ellenkezni, de ő már a suli felé húzott.