26. fejezet Három évvel később

Sziasztok! Hosszú kihagyás után, de meghoztam a befejező részt. Tudom nem lett hosszú, de szerintem pont így lett jó! Cora és Nate történetét már elkezdtem írni, hamarosan fel is teszem az első fejezetet. Amy és Emmett történetével kapcsolatban még nem döntöttem, hogy folytatom-e.
Mindenesetre itt a befejező rész! Remélem azért tetszett az első írásom nektek és köszönöm az állandó olvasóimnak a kitartást!


Lorin szemszög

Gyorsan elrepült ez a három év. El sem hiszem, hogy öt évvel ezelőtt ismertem meg Damient, olyan gyorsan eltelt ez a pár év. Még emlékszem, ahogy egymásba rohantunk és onnantól kezdve megszűnt körülöttünk a világ.
 
Aztán az első csók! Az első veszekedés, a félelem, a szomorúság, a boldogság, a SZERELEM!
Bármilyen nehéz is volt ez az öt év, semmi esetre sem cserélném le másra. Imádom, hogy egy farkas szerelme vagyok.
 
Az esküvőnk egyszerűen csodálatos volt. A tengerpart, a naplemente és mi. Csak páran voltak ott, a közeli barátaink, de én pont ezért éreztem olyan meghittnek és bensőségesnek az egészet.
Az a pillanat mikor egymás szemébe nézve kimondtuk az igent minden egyes boldog perccel felért eddigi életemben.
 
Gyerekkoromban gyakran elképzeltem milyen lesz a férjem, az esküvőm, a jövőm, de soha nem gondoltam volna, hogy ilyen lesz. Ez százszor… nem ezerszer csodálatosabb, izgalmasabb, fájdalmasabb és mégis lenyűgözőbb bármilyen képzelgésnél vagy álomnál. Ez maga az élet!
 
A gyerekek már elmúltak három évesek és már óvodába járnak. Sarah tiszta apja, le sem tagadhatja. Bármit eltud nála érni, de ezt viszonozza is, bármit megtenne az apjáért!
Már előre félek, mi lesz ha felnő. A környéken lévő összes férfi nem lesz biztonságban. Azt még nem tudjuk, hogy ő is át fog-e változni, ez még a jövő titka. Sajnos én sem tudhatok mindent.
 
Matt! Ó Matt! Ő egy az egyben rám hasonlít, nem csak külsőleg, belül is. Babakora óta valami különleges módon kötődik hozzám. Bármi történik vele, én vagyok az első aki megtudja. Első nap az óvodában, két órába telt még ott tudtam hagyni. Hiába volt vele a húga, nem akart elengedni. Hála az égnek, ma már imád oviba járni. Biztos remek ember és farkas lesz belőle.
Imádom őket és reménykedem, hogy egyszer mind a ketten megtalálják életük párját, akiért mindent feláldoznának és aki értük is mindent feláldozna.
 
A többiekről csak annyit, hogy Coráéknak egy kisfiúk született, aki nemsokára két éves lesz. Gaby és Samy pedig végre oltár elé csalták a fiúkat. Sőt Samy az első babát várja éppen.
Hát így zajlik a mi kis életünk…
 
- Lorin, megjöttem! – hallottam meg Damient.
- Szia! – lépett be közös szobánkba, ezzel megszakítva merengésemben.
- Szia! – csókoltam meg ugyanazzal a hévvel, mint öt évvel ezelőtt. – Mi újság a fiúkkal?
- Minden oké, bár Luc nagyon be van már tojva. – nevettet fel.
- Samy jól van? – kérdeztem rá egyből.
- Igen, csak Luc izgul nagyon a gyerek miatt.
- Azt meghiszem! – nevettem fel én is.
 
- A gyerekek? Már alszanak? – ölelt magához szerelmem.
- Igen, bár Sarah meg akarta várni „farkasapu” hazatértét. – mosolyogtam még mindig a megszólításon.
- Ez jó, majd mindjárt benézek hozzájuk.
- Menj csak. – adtam még egy csókot a szájára.
 
Miután elkészültem mindennel, az ágyban vártam Damient. A mai napig minden alkalmat megragad, hogy az ő „kis feleségét elcsábíthassa”.
Nem is kellett sokat várnom rá.
 
- Alszik mind a kettő, mint a bunda! – válaszolt ki nem mondott kérdésemre.
- Az jó, már azt hittem tényleg megvár téged. – néztem rá kicsit ijedten.
- Nyugodj meg, csodálatos gyerek mind a kettő, látszik hogy az anyukra ütöttek. – ölelt át.
 
Abban a pillanatban egy kép jelent meg a szemem előtt. Damien, ahogy épp egy babát fog a kezében. Először azt hittem, hogy egy régi emlék ugrott be, de aztán megjelent mellette Sarah és Matt is.
- Apa, apa mutasd meg. Mi is látni akarjuk a kistestvérünk! – követelte a lányunk.
A kép abban a pillanatban megszakadt, én pedig nem tudtam megszólalni. Egyszerűen lemerevedtem.
 
- Lorin, Lorin mit láttál? – kérdezte Damien idegesen. Az évek során már megszokta ezeket a látomásokat, tudta mikor látok valamit, de mindig ideges volt, hátha valami baj történik.
Én még mindig nem tudtam megszólalni csak elkezdtem nevetni.
 
- Mi az? – kérdezte most már izgatottan.
- Terhes vagyok! – néztem  a szemébe, amiben ugyanazt a szerelmet és boldogságot láttam és tudtam, hogy a legszerencsésebb ember vagyok, hogy egy farkas szerelme lehetek.



Vége

25. fejezet Meglepetés

Sziasztok! Jövő héten hozom a befejező dupla részt! Amint látom nagyon szoros a verseny a folytatás gyanánt, így arra gondoltam, hogy amelyikre több szavazat érkezik azzal folytatom, de ígérem utána megírom a másik történetet is.
Amúgy nagyon örülök, hogy ennyien szavaztatok. Köszönöm!
Nem felejtettem el Emmett történetét sem, ígérem nemsokára abból is hozom a folytatást. Sajnos a hétvégén nem tudok feltenni új fejezetet, mivel esküvőre megyek és csak hétfőn jövök haza. De ígérem szerdán fent lesz a befejezés. Puszi

Damien szemszög

Hála az égnek Lorin felébredt a kómából. Nem is tudom mi lett volna velem nélküle.

Na jó tudom! Bár nem a saját halálomtól féltem, hanem attól, ha mi meghalunk mi lesz a gyerekekkel. Tudom lett volna ki felneveli őket, hisz itt vannak a szüleim, akik már most alig bírnak elszakadni tőlük, ráadásul ott vannak a többiek is.

Sarah és Matt. Nagyon tetszik a nevük, jó ötlet volt, hogy a fiúnak én adtam nevet, míg a lánynak Lorin. Egyszerűen imádtam őket, de nem csak én mindenki.

Miután Lorint kiengedték a kórházból, csak úgy repült az idő. A szüleim nagyon sokat segítettek a kicsik körül, bár nem is kellett kérni őket.

Anyát szinte el sem lehetett rángatni Sarah mellől. Na nem mintha Matt-et nem szerette volna, csak végre kiélhette magát, lányos nagymamaként. Apával nagyon szerettek volna egy kislányt is utánam, de a farkas dolog miatt nem lehetett.

Nem tudom nekünk lehet-e még gyerekünk Lorinnal, most már úgy érzem bármi megtörténhet, de ha mégsem születik én így is nagyon boldog vagyok.

Körülbelül két hónaposak már a kicsik, nagyon nyugodt babák… vagyis Sarah nyugodt, míg Matt alig fér a nadrágjában maradni. Már most állandóan mocorog és követeli a jussát. Ha Lorin véletlenül Sarah-t eteti meg előbb, végig ordítja az egészet, míg rá nem kerül a sor. Mégis imádni való kisfickó.

Lorin pedig ki van virulva a gyerekek mellett. Néha félek, hogy mennyire lefáraszthatja a két gyerek, de nem látszik rajta. Egyszerűen gyönyörű és csodás anya.

Már napok óta tervezem, hogy kérjem meg újra a kezét, hogy végre kitűzzük az esküvőt. Tudom, hogy már egyszer megkértem a kezét, de szeretném még egyszer hivatalosan, gyerekek nélkül, hogy végre megtervezzük az egészet.

Corával megbeszéltem, hogy átjön egyik este, míg én járőrözöm a fiúkkal és elkészíti Lorint, de nem mond neki semmit.

Anyáékkal is megbeszéltem, hogy vigyázzanak Sarahra és Mattre.

Miután én elkészülődtem Nate-nél elmentem Lorinért. Láttam, hogy nem érti az egészet és Cora sem mondott neki semmit.

- Hova megyünk? – kérdezte kíváncsian.

- Meglepetés! – vágtam rá. – Gyere, majd meglátod.

- De mi lesz a kicsikkel? – nézett rám félve.

- Szóltam anyáéknak, már bent van náluk. Különben is most alszanak. Ígérem pár óra múlva megjövünk, fel sem fog tűnni nekik. – mosolyogtam rá biztatóan.

- De még soha nem hagytam őket itthon. – felelte szorongva.

- Lorin, ha valami van, anyáék felhívnak, nem megyünk messzire. – de édes ahogy aggódik értük.

- Biztos?

- Biztos! Gyere. – fogtam meg a kezét és húztam ki a kocsihoz.

Miután beültünk a kocsiba, elhajtottam a tengerpartra, oda ahol megmondtam neki, mi lesz velünk, ha összekötődünk.

Először meglepődött, hogy idehoztam, majd elmosolyodott.

- Szeretem ezt a helyet. Itt jöttem rá, hogy mennyire szeretlek és ha kell képes lennék meghalni érted. – mosolygott rám miközben átölelt.

- Nagyon szeretlek. – néztem a szemeibe, majd megcsókoltam. Csak egy kis csókot akartam neki adni, de amint összeért a szánk, már nem bírtam magammal. Pillanatok alatt a homokban találtuk magunkat és elkezdtük vetkőztetni egymást. Most voltunk először együtt, mióta megszülettek a picik. Nagyon hiányzott már Lorin, nehéz volt ez a két hónap számomra. Minden nap kívántam szerelmemet, de tudtam hogy nem szabad.

Nemcsak a szülés miatt, hisz amúgy is császározták, hanem azért is mert tudtam most a gyerekeinknek van szüksége rá.

Pár perccel, vagy órával később pihegve feküdtünk egymás mellett.

- Jézus, még jó hogy nem látott meg senki. – mondta zavartan, mikor rájött, hogy mit tettünk és hol.

- Nyugi, nem jár erre senki. – néztem rá mosolyogva. – Lorin?

- Igen? – nézett a szemembe.

- Hozzám jössz feleségül? – kérdeztem kicsit izgulva.

- Ezt még kérded? Ha gondolod akár holnap összeházasodhatunk. – mosolygott rám. – Bár már el vagyok jegyezve, a vőlegényemet is meg kellene kérdezni, neki mi a véleménye. – kacagott rám.

- Ha akarod most rögtön elrángatlak egy paphoz. – nevettem vissza. – Nagyon szeretlek. – mondtam most már komolyan, miközben összeérintettem a homlokomat az övével.

- Én is nagyon szeretlek. – suttogta vissza. – Mit szólnál egy hónap múlva, itt a tengerparton, te, én, a gyerekek és a barátok… ja és egy pap.

- Rendben, alig várom már. – csókoltam meg.

Kezdtünk volna bele lendülni, mikor hirtelen megcsörrent a telefonom.

- Igen? – vettem fel.

- Szia édesem, nem akarok zavarni, de mikor jöttök? Matti teli torokból üvölt. – kérdezte félénken anyám. – Azt hiszem, Lorint akarja. – mosolyodott el.

- Máris megyünk. – mosolyodtam el én is. Szerelmem kérdő pillantására csak egy szóval válaszoltam. – Matt.

24. fejezet Sarah és Matt

Lorin szemszög

- Lorin édes itt vagyok, kérlek harcolj, harcolj értem… értem és a gyerekekért. – A gyerekekért?

- Itt várunk rád! Mindenki itt van. Fel kell hogy ébredj, még nem döntöttük el mi lesz a gyerekek neve. Én nélküled nem tudom eldönteni…

Ezek szerint megszülettek a kicsik? De hát mi történt?

Arra még emlékszem, hogy hazafelé tartottam és hirtelen megjelent… Caroline! Akiről kiderült, hogy vámpír!!! Jézusom!!!

Aztán megjelent Damien… és onnantól kezdve semmi. Csak azt éreztem, hogy fáj mindenem, de legfőképp a hasam.

- Damien… - motyogtam. – Damien…

- Itt vagyok édes! Hála az égnek, hogy felébredtél. Most már minden rendben lesz. – puszilta meg a homlokom.

- A gyerekek? – kérdeztem nagy nehezen.

- Jól vannak! Mind a ketten. – mosolyodott el – Már nagyon várnak téged, csak még nevük nincs.

- Mi történt? – suttogtam.

- Mikor Caroline… - mordult fel – rájött hogy a fiúk körbe vették, ellökött téged, pont neki egy fának. Rosszul estél és megindult a szülés.

Az orvosok császármetszést végeztek, hogy a babáknak ne essen bajuk, mivel te kómába estél és nem ébredtél fel.

- És mi lett Caroline-nel?

- A fiúk elintézték! Amúgy mindenki odakint vár rád. – mosolyodott el szerelmem. – Még a babák is. Mi legyen a nevük? – nézett rám kérdőn.

- Nem tudom. – gondolkoztam el, már válogattunk a nevek között, de soha nem jutottunk közös nevezőre. – Mi lenne ha te mondanál egy fiú nevet, én pedig egy lány nevet. – néztem rá Damienre.

- Rendben! Mit szólnál a Matthew-hoz?

- Matthew Marks… mh… nem is rossz. Matt.

- És mi lesz a lány név? – kérdezte.

- Mondjuk legyen Sarah. Sarah Marks.

- Nekem tetszik. – mosolygott – Akkor Sarah és Matthew.

- Mikor láthatom őket? – kérdeztem izgatottan. Most hogy kezdtem magamhoz térni nagyon szerettem volna látni őket.

- Máris szólok egy nővérnek. – ugrott fel Damien.

- Várj! – szóltam utána.

- Mi az? – nézett rám kérdőn.

- Először gyere ide és csókolj meg! – mondtam.

- Hölgyem, kérése számomra parancs! – mosolyodott el és már csókolt is. Nagyon hiányzott ez már.

- Szeretlek. – suttogta – Nagyon megijesztettél, soha többet ne tegyél ilyent!

- Rendben. – öleltem magamhoz. – Én is szeretlek.

Kb. 10 perc múlva már be is tolták a babákat. Mivel a császár és a kóma miatt is nehezen mozogtam, Damien segített felültetni, majd a kezembe adta az egyik babát.

- Ő itt Sarah.

- Szia szépségem. – mosolyogtam rá életem egyik csodájára. – Gyönyörű vagy. – puszilgattam meg, majd cseréltünk.

- Ő pedig Matt.

- Ugyan olyan jóképű vagy, mint apád! – mosolyogtam a fiamra, aki csodák csodájára visszamosolygott rám.

- Szerintem inkább rád hasonlítanak. – nézett rám Damien.

- Nem igaz Matt kiköpött te vagy!

Pár nappal később engedtek csak ki a kórházból. Bár addig is látogatott mindenki, Damien pedig el sem hagyta az ágyam öt méteres körzetét. Még aludni se ment haza, hiába akarták kirúgni a szobából nem hagyta magát.

A babák… a babák egyszerűen csodálatosak voltak. Imádtam őket, de nem csak én mindenki odáig volt értük, főleg a nagyszülők és az apjuk.

Damient egyszerűen lekenyerezték egy mosollyal.

Nem mondom, hogy nem volt nehéz egyszerre két gyerekkel, de annyira vártam már őket, vártuk őket, hogy bármit csináltak nem tudtam haragudni rájuk.

Kb. két hónaposak voltak a kicsik, mikor egyik este, miközben Damien őrjáratozott, Cora jött át hozzánk. Közölte, hogy van fél órám átöltözni.

- Mégis mihez? – néztem rá értetlenül.

- Ahhoz, hogy elrabolhassanak! – mosolyogott rám rejtélyesen.

Sziasztok! Hát meghoztam az új fejezetet! Bocsánat, hogy késő este :) Emmett és Amy történetét, ha nem bánjátok holnap tenném fel, ígérem nem ilyen későn!

Hírek!

Sziasztok!

Először is bocsánatot kérek, hogy múltkor olyan sok időre eltűntem, ígérem többször nem fordul elő vagy legalábbis adok hírt magamról.
Már egyszer említettem, hogy lassan befejezem, Egy farkas szerelme című történetem. Kitettem oldalra egy kérdőívet, hogy mit szeretnétek egy hétig betudjátok jelölni mit szeretnétek!

U.i: Kivételesen holnap lesz új fejezet mind két történetből! A következő két hétben nem tudom mikor rakok fel új fejezetet, mivel esküvőre készülök (koszorús lány leszek), de mindenképp üzenni fogok.

Puszi Gigi

23. fejezet Lorin

Damien szemszög

Mikor odaértem, nagy meglepetés várt. Megláttam Lorint és… Caroline-t?

Közben hallottam a fejemben Nate figyelmeztetését, hogy ők majd hátulról támadnak.

Gyorsan átváltoztam és vártam a megfelelő alkalmat.

- Kérlek ne bántsd őt! – hallottam meg szerelmemet.

- Nyugalom, ő is látni fogja a műsort! Megvárjuk míg szépen ideér és akkor… - kapta el hirtelen Caroline, erre már nem tudtam nyugton maradni.

- Nem kell rám várnod Caroline, itt vagyok. – léptem eléjük – Ne mert hozzányúlni Lorinhoz! – morogtam – Tessék itt vagyok neked én.

A következő pillanatban egyszerre több minden történt. Hallottam a fejemben Nate hangját:

- Most!

Majd láttam, ahogy Caroline hirtelen megmerevedik és ellöki magától Lorint, aki nekiesett egy fának és összeesett.

- Lorin! – üvöltöttem, és mit sem törődve Caroline-nal futottam Lorinhoz.

- Lorin, édes térj magadhoz. – szólongattam miközben felemeltem. Csak ekkor vettem észre, hogy a feje is vérzik és a lába között is.

- Ne! – kiabáltam. – Lorin!!!

- Damien, Damien! Figyelj rám! – hallottam meg Nate hangját. Nem tudom mennyi ideje szólongatott, én csak Lorint láttam magam előtt.

- Damien, el kell vinni Lorint a kórházba! Gyere elviszlek! – ez a mondat térített végleg magamhoz. 

Caroline-t már nem láttam sehol csak egy tűzrakást.

Nate-tel elkezdtünk futni Lorin kocsijához, mivel az volt legközelebb. Hála az égnek beindult.

Nate vezetett, míg én Lorinnal hátra ültem és szólongattam.

- Lorin, szerelmem térj magadhoz. Nem hagyhatsz itt édes, azt nem bírnám ki! Nélküled semmi vagyok… kérlek.

A kórházban, az orvos közölte, hogy azonnal meg kell császározni Lorint, különben elveszítjük a babákat.

Kint várakoztunk Nate-tel – mivel nem engedtek be – mikor megjelentek a többiek.

Mindenki itt volt, a lányok, Luc és Max, még a szüleim is, bár nem tudom őket ki értesítette.

- Hogy van? – kérdezték szinte egyszerre.

- Most császározzák, többet nem tudok, de még mindig nem tért magához, ezek a hülye orvosok meg nem akarnak beengedni hozzá! – róttam tovább köreimet a folyosó padlóján.

- Damien, - hallottam meg anyámat – nyugodj meg, Lorinnak és a babáknak is szüksége lesz rád!

- Nem tudok megnyugodni, amíg nem tudom meg, hogy Lorin jól van-e! – folytattam tovább a folyosó koptatását.

Nem tudom hány óra múlva – nekem éveknek telt – megjelent egy orvos és közölte, hogy a babák jól vannak és ha szeretnénk az újszülött osztályon megnézhetjük őket.

- És Lorin hogy van? – vágtam közbe.

- Még kómában van. Minden a következő két napon múlik.

- Bemehetek hozzá? – kérdeztem egyből.

- Igen, de csak egy ember jöhet be. – felelte szigorúan az orvos.

Szörnyű látvány volt a gépek között fekve, sápadtan látni szerelmem. Óvatosan megfogtam a kezét és magamban imádkoztam, hogy térjen magához.

Lorin szemszög

Elnyelt a sötétség. Nem tudtam mozgatni egyetlen tagomat sem. Néha mintha meghallottam volna Damien hangját, de a következő pillanatban már csak a csend vett körül.

Hiába szerettem volna válaszolni egyszerűen nem bírtam.

Nem tudom mennyi idő telhetett el, csak abban reménykedtem, hogy nem haltam meg. Szerettem volna látni a gyerekeimet, ráadásul ha meghaltam, akkor ők is. Így magamba mondogattam, hogy nem halhatok meg.

A hasam iszonyúan fájt, mintha kitéptek volna belőlem valamit. Aztán egyszer csak meghallottam valamit.

- Lorin édes itt vagyok, kérlek harcolj, harcolj értem… értem és a gyerekekért. – A gyerekekért?

- Itt várunk rád! Mindenki itt van. Fel kell hogy ébredj, még nem döntöttük el mi lesz a gyerekek neve. Én nélküled nem tudom eldönteni…Gyere vissza hozzám...

Tudom szemét vagyok, hogy itt hagyom abba, de nem véletlen. Kb. még két-három fejezet és befejezem ezt a történetet!