26. fejezet Három évvel később

Sziasztok! Hosszú kihagyás után, de meghoztam a befejező részt. Tudom nem lett hosszú, de szerintem pont így lett jó! Cora és Nate történetét már elkezdtem írni, hamarosan fel is teszem az első fejezetet. Amy és Emmett történetével kapcsolatban még nem döntöttem, hogy folytatom-e.
Mindenesetre itt a befejező rész! Remélem azért tetszett az első írásom nektek és köszönöm az állandó olvasóimnak a kitartást!


Lorin szemszög

Gyorsan elrepült ez a három év. El sem hiszem, hogy öt évvel ezelőtt ismertem meg Damient, olyan gyorsan eltelt ez a pár év. Még emlékszem, ahogy egymásba rohantunk és onnantól kezdve megszűnt körülöttünk a világ.
 
Aztán az első csók! Az első veszekedés, a félelem, a szomorúság, a boldogság, a SZERELEM!
Bármilyen nehéz is volt ez az öt év, semmi esetre sem cserélném le másra. Imádom, hogy egy farkas szerelme vagyok.
 
Az esküvőnk egyszerűen csodálatos volt. A tengerpart, a naplemente és mi. Csak páran voltak ott, a közeli barátaink, de én pont ezért éreztem olyan meghittnek és bensőségesnek az egészet.
Az a pillanat mikor egymás szemébe nézve kimondtuk az igent minden egyes boldog perccel felért eddigi életemben.
 
Gyerekkoromban gyakran elképzeltem milyen lesz a férjem, az esküvőm, a jövőm, de soha nem gondoltam volna, hogy ilyen lesz. Ez százszor… nem ezerszer csodálatosabb, izgalmasabb, fájdalmasabb és mégis lenyűgözőbb bármilyen képzelgésnél vagy álomnál. Ez maga az élet!
 
A gyerekek már elmúltak három évesek és már óvodába járnak. Sarah tiszta apja, le sem tagadhatja. Bármit eltud nála érni, de ezt viszonozza is, bármit megtenne az apjáért!
Már előre félek, mi lesz ha felnő. A környéken lévő összes férfi nem lesz biztonságban. Azt még nem tudjuk, hogy ő is át fog-e változni, ez még a jövő titka. Sajnos én sem tudhatok mindent.
 
Matt! Ó Matt! Ő egy az egyben rám hasonlít, nem csak külsőleg, belül is. Babakora óta valami különleges módon kötődik hozzám. Bármi történik vele, én vagyok az első aki megtudja. Első nap az óvodában, két órába telt még ott tudtam hagyni. Hiába volt vele a húga, nem akart elengedni. Hála az égnek, ma már imád oviba járni. Biztos remek ember és farkas lesz belőle.
Imádom őket és reménykedem, hogy egyszer mind a ketten megtalálják életük párját, akiért mindent feláldoznának és aki értük is mindent feláldozna.
 
A többiekről csak annyit, hogy Coráéknak egy kisfiúk született, aki nemsokára két éves lesz. Gaby és Samy pedig végre oltár elé csalták a fiúkat. Sőt Samy az első babát várja éppen.
Hát így zajlik a mi kis életünk…
 
- Lorin, megjöttem! – hallottam meg Damient.
- Szia! – lépett be közös szobánkba, ezzel megszakítva merengésemben.
- Szia! – csókoltam meg ugyanazzal a hévvel, mint öt évvel ezelőtt. – Mi újság a fiúkkal?
- Minden oké, bár Luc nagyon be van már tojva. – nevettet fel.
- Samy jól van? – kérdeztem rá egyből.
- Igen, csak Luc izgul nagyon a gyerek miatt.
- Azt meghiszem! – nevettem fel én is.
 
- A gyerekek? Már alszanak? – ölelt magához szerelmem.
- Igen, bár Sarah meg akarta várni „farkasapu” hazatértét. – mosolyogtam még mindig a megszólításon.
- Ez jó, majd mindjárt benézek hozzájuk.
- Menj csak. – adtam még egy csókot a szájára.
 
Miután elkészültem mindennel, az ágyban vártam Damient. A mai napig minden alkalmat megragad, hogy az ő „kis feleségét elcsábíthassa”.
Nem is kellett sokat várnom rá.
 
- Alszik mind a kettő, mint a bunda! – válaszolt ki nem mondott kérdésemre.
- Az jó, már azt hittem tényleg megvár téged. – néztem rá kicsit ijedten.
- Nyugodj meg, csodálatos gyerek mind a kettő, látszik hogy az anyukra ütöttek. – ölelt át.
 
Abban a pillanatban egy kép jelent meg a szemem előtt. Damien, ahogy épp egy babát fog a kezében. Először azt hittem, hogy egy régi emlék ugrott be, de aztán megjelent mellette Sarah és Matt is.
- Apa, apa mutasd meg. Mi is látni akarjuk a kistestvérünk! – követelte a lányunk.
A kép abban a pillanatban megszakadt, én pedig nem tudtam megszólalni. Egyszerűen lemerevedtem.
 
- Lorin, Lorin mit láttál? – kérdezte Damien idegesen. Az évek során már megszokta ezeket a látomásokat, tudta mikor látok valamit, de mindig ideges volt, hátha valami baj történik.
Én még mindig nem tudtam megszólalni csak elkezdtem nevetni.
 
- Mi az? – kérdezte most már izgatottan.
- Terhes vagyok! – néztem  a szemébe, amiben ugyanazt a szerelmet és boldogságot láttam és tudtam, hogy a legszerencsésebb ember vagyok, hogy egy farkas szerelme lehetek.



Vége