Sziasztok! Hoztam a folytatást...
Épp jöttem volna ki a vízből rájőve hülyeségemre, mikor megláttam életem leghelyesebb fiúját. Kint állt a parton egy szál szakadt nadrágban és engem nézett.
Egyszerűen nem tudtam levenni a szemem róla. Először is gyönyörű szép barna szeme volt, másodszor olyan izmos volt, hogy látszottak a kockák a hasán, harmadszor egy szál nadrág volt rajta ilyen hidegben.
Megbabonázva jöttem ki a vízből. Nagy nehezen, de a szememet elszakítva róla, a cipőmet kezdtem keresni. Mikor felvettem és újra felnéztem, akkor vettem észre, hogy ő még mindig néz, csak most már közvetlenül előttem áll.
- Szia. – mosolyogtam rá pirulva.
- Szia. – nyögte ki nagy nehezen, majd tovább nézett. Bár nem értem mi néznivaló volt rajtam. Átlagos lánynak számítottam szerintem, igaz a hajam szőke volt – ami talán itt ritka – de nálunk minden második lány az volt. A szemem meg barna, nem is kék.
Talán volt rajtam valami. Gyorsan végignéztem magamon, de nem vettem észre semmi furcsát.
- A nevem Zoé. – feleltem – Téged hogy hívnak? – kérdeztem, ha már egyszer bámul.
- Seth. – mosolyodott el. – Ezek szerint te vagy Jake rokona.
- Igen. – mosolyogtam vissza. Egyszerűen nem lehetett a mosolyának ellenállni. Most hogy jobban végignéztem jöttem rá, hogy nagyon hasonlít Paulra.
- Te Paul testvére vagy? – kérdeztem egyből.
- Nem. – mondta meglepetten. – Miért?
- Mert hasonlítasz rá! – feleltem.
- Az lehet. – mosolygott újra. – És hogy érzed magad itt? – próbált beszélgetni.
- Nagyon szép, bár még csak most érkeztem. – valahogy olyan könnyű volt vele beszélgetni és közben úgy éreztem szédülök. Még soha nem éreztem ilyent.
Seth elmesélte, hogy van egy nővére Leah, beszélt az apja korai haláláról és hogy mennyire szeret itt lakni és hogy itt szeretne megöregedni is.
Fel sem tűnt, hogy milyen könnyen, de én is megnyíltam neki. Már csak azt vettem észre, hogy a szüleimről és a halálukról beszélek. Mire feleszméltem, már sötét volt, de valahogy nem zavart, hogy ennyit beszélgettünk.
- Hát itt vagy! Már mióta kereslek! Szia Seth, hát te mit… - hallottam meg Rachel hangját, de hirtelen elhallgatott, és hol rám meg Seth-re nézett. Végül megállapodott Sethen és kérdőn felhúzta a szemöldökét.
- Csak nem? – mosolyodott el.
- Mit nem? – kérdeztem értetlenül.
- De igen! – válaszolta Seth, majd rám mosolygott.
- Nem értem, miről beszéltek? – értetlenkedtem még mindig.
- Mindent elmondunk Zoé. – fogta meg a kezem Seth, ami hihetetlenül megnyugtatott.
- De nem most! – válaszolta Rachel. – Az ebédet már lekésted, a vacsorát már nem fogod. Különben is Emilyéknél eszünk és mindenki ránk vár. Te is jösz? – nézett Sethre.
- Vissza se tarthatnál. – mosolygott, továbbra is engem nézve. Itt telt be a pohár nálam. Ezek titkolnak valamit!
- Addig egy tapodtat sem mozdulok, amíg el nem mondjátok, hogy mi folyik itt. – mondtam mérgesen.
- Zoé… ez nem könnyű… - felelte Rachel.
- De az! – vágtam rá és dacosan Seth szemébe néztem, amitől a szívem őrült dobogásba kezdett. Ő csak elmosolyodott és megfogta a kezem.
- Zoé, mennyit tudsz a quilutokról?
- Hát nem sokat… - motyogtam, miközben leültetett egy kidőlt fatörzsre. Észre sem vettem, hogy Rachel közben eltűnt.
- Úgy tartják, hogy a mi őseink, az indiánok farkasoktól származnak… - kezdett bele a mesébe. Mire a mondandója végéhez ért, levegőt se kaptam. Aztán hirtelen megmakacsoltam magam.
- Mutasd meg!
Folytatás holnap...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése