JÓ HÍR!!!

Sziasztok!

Először is köszönet Miss Monya-nak a segítségért! Végre sikerült feltennem chat-et, úgyhogy hajrá!

A jó hír: mostantól szombatonként is teszek fel új fejezetet!!!
Úgyhogy szerdán és szombaton lesz minden héten új fejezet.

U.i: Köszönöm a megjegyzéseket. Nagyon jól esik :)
További jó olvasást!

Puszi Gigi

Segítség!

Sziasztok!

Kolett kérdezte, hogy nem teszek-e fel chat oldalt. Nagyon szívesen csak valaki mondja meg hol találom a beállítások között, mert egyszerűen nem találom. Előre is köszi a szívességet.

Puszi Gigi

6. fejezet Végre

Gondoltam érdekel titeket Damien szemszöge is!

Damien szemszög

Péntek délután! Mi a fenét csináljak estig? Este. De jó lenne, ha már éjszaka lenne! Végre átmehetnék Lorinhoz!

Nem tudom mit szólna hozzá, ha megtudná, hogy minden éjszakát a szobájában töltök. De egyszerűen nem bírom ki! Muszáj látnom - legalább alvás közben – ha már nem vagyunk együtt.

A következő pillanatban a telefonom csörgött. Cora az, mi a fene csak nem baj van?

- Szia Damien, Cora vagyok!

- Szia. Valami baj van? – kérdeztem egyből.

- Nem, semmi baj. Most jövök Lorintól. Beszéltem vele, érdekes dolgokat mondott. Most szépen felemeled a feneked és elmész hozzá, megértetted amit mondtam! – mi van?

- Cora, mi történt? Nem értek semmit. Hiszen beszélni se beszél velem.

- Te lüke, azért mert, nem mer veled beszélni, mivel bejössz neki. Sőt ha engem kérdezel szerelmes beléd.

- Mi? – most már végképp elvesztettem a fonalat. Lorin szerelmes lenne belém???

- Szeret téged, ezért nem mer veled még beszélni se. Úgyhogy ha engem kérdezel, most odamész hozzá és elmondasz neki mindent. Ne félj, nem fog elfutni. – Az nem olyan biztos!

- Honnan veszed? – kérdeztem hangosan.

- Csak hidd el és tedd amit mondtam! Ja, mellékesen egyedül lesz egész este. A nagybátya a barátnőjénél alszik. Jó szórakozást! – mosolyogott a telefonba Cora és már ki is nyomta.

Most mit tegyek? Lehet, hogy igaza van Corának? Hiszen ő ismeri legjobban Lorint. Istenem, de mi van ha megijed és soha többet nem aakr látni, vagy beszélni velem – nem mintha most sokat beszélnénk.

Amíg ezeken gondolkoztam, azt vettem észre, hogy már a kocsiban ülök és ezerrel hajtok Lorinnék házához.

Hamar odaértem és már az ajtónál is voltam. Mély levegő Damien és csöngess!

Mikor kinyitotta az ajtót és megláttam egy szál pólóban, nem bírtam tovább.

- Damien, mit kere… - de nem tudta befejezni, mert már a szájára is tapasztottam a számat. Először finoman csókoltam, hátha a következő húzása egy hatalmas pofon lesz, de amikor a karjait a nyakam köré fonta és éreztem, hogy visszacsókol végem volt. Életem legszebb percei – órái? – voltak ezek.

Nem bírtam magammal és simogatni kezdtem a hátát, miközben nyelvem a száját térképezte fel. Amikor már nem bírtuk szusszal, abbahagytuk. Úristen, ha nem kellett volna levegőt vennünk, lehet hogy már a bugyiját rángatnám le. Egyszerűen megőrjít!

- Szia. – suttogtam, miközben egy percre nem engedtem el.

- Szia.

A következő pillanatban megmerevedett, majd kitépte magát az ölelésemből és elkezdett hátrálni.

Ó! Ó! Azt hiszem most jött rá, hogy mi történt.

- Lorin, mi a baj? Korai volt? Ne haragudj, csak nem tudtam megáll…

- Te farkas vagy! – vágta rá.

- Mi?- honnan a fenéből tudja?

- Te. Egy. Farkas. Vagy. – mondta ki a szavakat egyesével.

- Honnan….

- Láttam! – kiáltott rám.

- Mikor? – lehet, hogy kilesett?

- Most!

Ezt most nem értem!

- Damien… én néha… látom az emberek jövőjét! Általában ha megérintek valakit, néha csak elég a közelébe lennem az illetőnek. Előbb… mikor… előbb láttam, ahogy átváltozol farkassá. Már egy ideje láttam egy farkast, ha véletlenül hozzád értem, de soha nem értettem… mostanáig.

A fiúk is azok ugye? – kérdezett rá.

- Igen. Ezt akartam neked elmondani és még sok mindent. – suttogtam.

- Akkor most elmondhatod. – és meg sem várva leült a kanapéra.

Talán mégis minden rendben lesz! Nem mertem mellé ülni, inkább állva mondtam el mindent. Viszonylag jól tűrte.

- Most már csak egy kérdésem van. Neked van már lenyomatod?

- Igen. – feleltem halkan. - Te. – folytattam. – Tudom, hogy idő kell ezt az egészet megemészteni és semmit sem akarok erőltetni, csak sze…

- Nem erőlteted! – szólt közbe. – Örülök, hogy elmondtad.

- Tudd, hogy annyi időd van, amennyit csak szeretnél…

Odajött és finoman puszit adott a számra.

- Nem kell idő, vagyis nem úgy, ahogy te gondolod. Szeretnék veled lenni, csak annyit kérek, ismerkedjünk meg jobban. – mosolyogott rám. Istenem áldott vagyok! Átöleltük egymást. – Mint más szerelmesek.

- Rendben. – és ismét megcsókoltam.

- Kezdjük azzal, hogy megmutatod, hogy nézel ki farkasként!

5. fejezet Az igazság

Ahogy ígértem a következő fejezet...

Lorin szemszög

Gyorsan lefutottam, és végig se gondolva, hogy egy szál pólóban vagyok, gyorsan ajtót nyitottam.

Amint megláttam ki az, abban a pillanatban elkezdett gyorsabban verni a szívem…

- Damien, mit kere… - de nem tudtam befejezni, mert már előttem is állt és a száját az én számra nyomta. Istenem, de puha szája volt. Én sem bírtam visszafogni magam, így a karjaimat a nyaka köré kulcsoltam és visszacsókoltam.

Először finoman kóstolgattuk egymást, majd megéreztem Damien nyelvét. Abban a pillanatban, amint kinyitottam a szám, a nyelvével megkereste az enyém.

Jézusom, Damien aztán tudott csókolni!

Egyszerűen nem bírtam elég közel lenni hozzá. A csípőmet hozzá nyomtam, miközben a kezemmel a haját kezdtem el túrni. Ő pedig a hátamat simogatta. Nem tudom mennyi ideig csókolóztunk így összeölelkezve, de nem is érdekelt.

Csak akkor hagytuk abba, mikor már egyikünk se bírta levegő nélkül.

- Szia. – suttogta Damien.

- Szia. – próbáltam ránézni, bár ez nem ment könnyen, mert még mindig nem engedett el.

Abban a pillanatban újabb képet láttam róla. Méghozzá azt, hogy levetkőzik egy szál alsónadrágra és farkassá változik. Mmmmiiiiii?

Kitéptem magam a kezei közül és elkezdtem hátrálni. Tehát ezért láttam mindig farkast, de ez azt jelenti, hogy a többi fiú is farkas! Jézusom!!! Hát ezért nem lepődött meg Cora, mikor elmeséltem, amit láttam. Hát persze! Mit neki egy kis jövőbelátó, mikor a jövendőbelije egy farkas.

- Lorin, mi a baj? Korai volt? Ne haragudj, csak nem tudtam megáll…

- Te farkas vagy! – vágtam Damien magyarázkodásába.

- Mi?

- Te. Egy. Farkas. Vagy. – mondtam ki a szavakat egyesével.

- Honnan….

- Láttam! – kiálltottam rá.

- Mikor?

- Most!

Damien nagy szemekkel nézett rám. Látszott, nem érti, honnan tudhatok az egészről.

- Damien… én néha… látom az emberek jövőjét! Általában ha megérintek valakit, néha csak elég a közelébe lennem az illetőnek. Előbb… mikor… előbb láttam, ahogy átváltozol farkassá. Már egy ideje láttam egy farkast, ha véletlenül hozzád értem, de soha nem értettem… mostanáig.

A fiúk is azok ugye? – kérdeztem rá.

- Igen. Ezt akartam neked elmondani és még sok mindent. – suttogta.

- Akkor most elmondhatod. – és meg sem várva leültem a kanapéra.

Nem mert leülni mellém, inkább szemben állt velem és elkezdett körbe járni, miközben mesélt.

- Rendben, akkor elmondok mindent, csak arra kérlek hallgass végig!

- Rendben. – válaszoltam viszonylag nyugodtan.

- Először is születésem óta itt élek, sőt a szüleim és a nagyszüleim is itt éltek. Ugyanúgy, mint Max, Nate és Lucas szülei is. Mielőtt megijednél, nem vérfarkasok vagyunk, hanem alakváltók. Semmi közünk a teliholdhoz és a vérengzéses mesékhez. Az évek során a farkas lett az az állat, amit felvettünk, ha átváltozunk. Ez az egész apáról fiúra terjed és körülbelül a pubertás kor idején fejlődik ki teljesen. Születésünk óta bennünk van, de csak 15 – 16 éves korunk körül kezdünk el átváltozni.

Előtte semmit nem lehet észrevenni rajtunk, talán csak azt, hogy magasabbra növünk az átlagnál, gyorsabbak vagyunk és sokat eszünk. – nevettet fel.

- Mikor először átváltozunk, megváltozik a testhőmérsékletünk, átlagban olyan 38-40 fok között mozog. Még gyorsabbak, magasabbak leszünk. Az érzékeink felerősödnek: a hallásunk, a látásunk, a szaglásunk.

Emellett halljuk egymás gondolatát.

- Mi? – ezt már nem bírtam ki hang nélkül.

- Igen. A legfontosabb viszont az, hogy onnantól kezdve, hogy farkasok vagyunk, nincs szerelmi életünk.

- Ezt nem értem? – vágtam közbe.

- Nem tudunk szerelmes lenni, addig amíg, meg nem találjunk… a lenyomatunkat, a párunkat, a társunkat.

- És hogy találjátok meg?

- Egyszerűen megtaláljuk, amint először megpillantjuk az illetőt tudjuk, hogy ő az… Állandóan rá gondolunk, vele akarunk lenni, meg akarjuk védeni. Senki és semmi más nem fontos csak ő.

- És mi van az illetővel? Mi van, ha ő mást szeret? Ha nem akar veletek lenni? – ez azért mégiscsak abszurd.

- Itt jön képbe a megjelölés. Addig a pillanatig, amíg nem jelöljük meg a párunkat, neki van választási lehetősége.

- És nektek?

- Nekünk nincs. Számunkra vagy a lenyomat vagy senki. Egy örök életre választunk párt és azt is csak egyszer.

- Hogy történik… ez a megjelölés?

- Két féle képen. Az egyik, hogy mivel sok időt töltünk vele, egy idő után átveszi az illatunkat, ami a férfiaknak úgy tűnik fel, hogy egyfajta veszélyt éreznek, ha az illető hölgy közelébe mennek.

A másik… akkor történik mikor először… együtt vagyunk a lenyomatunkkal. Az a végleges! Ilyenkor… a lelkünk valahogy összekapcsolódik, és onnantól kezdve mindig tudjuk hol van a társunk, és hogy mit érez. Attól kezdve pár óránál tovább nem tudunk távol lenni tőle, mert egyszerűen megőrülünk.

- A lányok, a fiúk lenyomatai? – világosodtam meg.

- Igen. Ők már összekötődtek.

- És életetek végéig farkasok lesztek? – ez nem lehet egyszerű.

- Nem. Amint utódunk születik abba tudjuk hagyni az átváltozást, de igazán csak akkor mikor már ő is átváltozott. Hozzátéve a farkasoknál nagyon nehezen jön össze a gyerek, a szüleim is évekig próbálkoztak mire megszülettem. És minden családban évek óta csak egy gyerek születik az is általában mindig fiú, nem tudni miért.

- Értem. És azt tudjátok, hogy ti miért léteztek?

- Mi azért jöttünk világra, hogy az embereket védjük, minden rossztól és gonosztól. Ezt a várost évtizedek óta mi védjük.

- Most már csak egy kérdésem van. – és a legnehezebb. – Neked van már lenyomatod?

- Igen. – felelte halkan.

Istenem add hogy ne Caroline legyen! Bárcsak én lennék!

- Te. – hallottam meg a folytatást. – Tudom, hogy idő kell ezt az egészet megemészteni és semmit sem akarok erőltetni, csak sze…

- Nem erőlteted! – szóltam gyorsan közbe. – Örülök, hogy elmondtad.

- Tudd, hogy annyi időd van, amennyit csak szeretnél…

Istenem de édes! Tudtam, hogy csak egyféleképpen tudom megmutatni, hogyan érzek.

Odamentem hozzá és finoman puszit adtam a szájára, majd a szemébe néztem.

- Nem kell idő, vagyis nem úgy, ahogy te gondolod. Szeretnék veled lenni, csak annyit kérek, ismerkedjünk meg jobban. – mosolyogtam rá, miközben átöleltem. – Mint más szerelmesek.

- Rendben. – mosolygott rám ő is és egy rövid, de szenvedélyes csókot adott a számra.

- Kezdjük azzal, hogy megmutatod, hogy nézel ki farkasként!

4. fejezet Vallomás

Sziasztok! Ahogy ígértem két fejezet! Remélem nem gond, de külön rakom fel egymás után :)

Lorin szemszög

Péntek délután. Most vagy soha. Corának már szóltam, hogy szeretném, ha suli után átjönne hozzánk beszélgetni. Éreztem, hogy érti, mit akarok neki elmondani, így csak kedvesen rám mosolygott és bólintott egyet.

Nagyon izgultam, hogy vajon mit fog szólni az egészhez, de tudtam, hogy eljött az ideje, hogy kitálaljak.

Mikor megérkeztünk hozzám, örültem, hogy Jack még nincs otthon, bár mostanában a megismert barátnőjénél tölti a legtöbb idejét. Nagyon örülök neki, hogy végre van egy kis magánélete és nem csak a munkának él.

- Kérsz valamit inni? – próbáltam oldani a feszültséget.

- Nem köszi. – mosolygott rám. – Figyelj Lorin, ha nem érzed még rá készen magad, nem muszáj elmondanod. Én nem erőltetem.

- De, szeretném neked elmondani. – ültünk le a kanapéra a nappaliban. – Csak éppen nem tudom, hogyan kezdjek hozzá.

- Talán az elején. – segített ki Cora, majd türelmesen várt.

- Hát jó. – vettem egy mély levegőt. – Emlékszel arra, mikor elmeséltem, hogy haltak meg a szüleim? – egy biccentés volt a válasz. – Én éltem túl egyedül a balesetet, méghozzá úgy, hogy szó szerint kirepültem a kocsiból, amikor ütköztünk. – félve Corára pillantottam, aki tátott szájjal nézett.

- Azt viszont nem mondtam el, hogy utána két hétig kómába feküdtem. Az orvosok nem tudták mikor jövök rendbe és egyáltalán rendbe jövök-e. Mikor aztán felébredtem, elkezdtem fura dolgokat látni.

- Milyen… fura… dolgokat? – suttogta Cora.

- Például, azt hogy a nővér, aki velem foglalkozott, sírva rohan oda egy másik nővérhez. Nem értettem a dolgot, hiszen mosolyogva ott állt előttem. Egészen addig, míg két napra rá, be nem hozták a férjét a mentősök és tényleg sírva oda nem futott a másik nővérhez.

Egy idő után rájöttem, hogy az emberek jövőjét meglátom. Na nem az egészet, csak mondjuk azt, hogy mit csinál másnap esetleg a hétvégén.

Nem mertem Corára nézni amíg meséltem, így lehajtott fejjel folytattam.

- Így mikor a múltkor leültél mellém és hozzám értél - mivel legtöbbször akkor látom a jövőt, ha hozzám érnek – akaratlanul is megláttam az esküvődet Nate-tel… és még valamit. – motyogtam.

- Micsodát? – kérdezte hirtelen.

Nagy levegőt vettem és most néztem először a szemébe.

- Azt láttam, hogy… hogy egy hatalmas farkassal sétálsz és simogatod. – suttogtam.

A néma csend, ami közénk állt, mindennél jobban bántott. Már csak arra vártam mikor hagy faképnél a legjobb barátnőm, mikor meghallottam a hangját:

- Másnak is láttad a jövőjét? – kérdezte halkan.

- Igen. – csuktam be a szemem.

- És mit láttál?

- Caroline-nál láttam az orr műtétjét. – hirtelen felnevettem. – Gabynál és Samy-nél a fiúkat láttam és…

- És?

- Náluk is láttam egy-egy farkast, de másképp néztek ki! Ami a legérdekesebb, hogy ugyanezeket a farkasokat láttam a fiúknál is, de náluk csak a farkast láttam, saját magukat nem. – kezdtem el magyarázkodni.

- Tehát ha jól értem, láttál három féle hatalmas fark..

- Négyet! – vágtam rá.

- Négyet? De hát azt mondtad, hogy a fiúknál ugyanazt láttad?

- Igen, de Damien-nél is láttam egyet.

- És láttál nála mást is? – kérdezte, mire én úgy elvörösödtem, hogy el kellett takarni az arcom.

- Lorin, mit láttál még? Bennem megbízhatsz? – mosolyodott el Cora.

- Nem tartasz dilisnek? – néztem rá óvatosan.

- Nem, mivel láttad az esküvőmet. Azért majd részletezhetnéd, mit láttál hátha tudsz segíteni. – nézett rám izgatottan.

- Rendben. – mosolyogtam vissza rá. Teljesen megnyugodtam. A barátnőm nem nézett dilinyósnak.

- Úgy örülök, hogy nem tartasz őrültnek, és hogy elmondtam neked ezt az egészet. – néztem rá hálásan.

- Én is örülök, de még mindig nem árultad el, hogy mit láttál Damien-nél.

- Nem érdekes… csak minden féle hülyeséget. – motyogtam.

- Lorin, ha hülyeség, amit láttál, akkor miért pirulsz el? – nézett rám kérdőn Cora.

- Mert nincs értelme annak, amit láttam. – válaszoltam.

- Mond el, hátha megfejtjük. – lendült be.

- Nincs mit megfejteni, de lehetetlen, amit láttam. Egyszerűen nem lehet igaz.

- Lorin!

- Na jó! – vettem mély levegőt. – Azt láttam, hogy megcsókol és hasonlókat. Ez azért is meglepő, mert eddig soha nem láttam a saját jövőmet, de ez nem történhet meg. Még hogy Damien és én!

- Miért? Miért ne történhetne meg? – értetlenkedett Cora.

- Megnézted már alaposan azt a srácot? Ég és föld vagyunk. Egyszerűen szívdöglesztő! Ráadásul azt se tudom, mit mondjak neki.

- Ne haragudj, de meg se próbálod! Észrevetted már, hogy ha egy asztalnál ülünk, mindenkivel beszélgetsz csak vele nem? És mi az, hogy nem történhet meg? Tudtommal nincs barátnője, és rajtad kívül nem is szokott más lánnyal beszélgetni. Már ha beszélgetésnek nevezhetjük a te egyszavas válaszaidat.

- Éppen ez az! Akár hányszor ránézek, egyszerűen megszólalni nem bírok.

- Hiszen te szerelmes vagy! – derült fel Cora.

- Nem is igaz! – hazudtam.

- De igen. Azt ne mond, ha elhívna randizni, nemet mondanál.

- Azt nem mondtam, de ez még nem jelenti azt, hogy szeretem is.

- Tudod mi a legviccesebb, hogy te is tetszel neki, csak nem mer elhívni, mert soha nem szólsz hozzá.

- Komoly? – ez nem lehet igaz.

- Igen!

- Cora, megtennél nekem egy hatalmas szívességet? – néztem rá félénken.

- Persze. – vágta rá.

- Megmondanád neki négyszemközt, hogyha elhívna valahova, elmennék vele? – motyogtam.

- Végre! – ugrott fel barátnőm. – Nyugodtan rám bízhatod. Elintézek mindent. Ha akarod, már holnapra leszervezem. – mosolyogott rám.

- Ne! – sikoltottam fel. – Ráér később is… úgyis holnap a tengerpartra megyünk nem?

- De, jól van bízd csak rám. Na én most már megyek. Nate biztos hiányol. – mosolygott. – A titkod pedig jó kezekben van.

- Köszönöm. – néztem rá hálásan, abban a pillanatban csörgött a mobilom. Gyorsan felvettem, mivel láttam Jack az.

- Szia, valami baj van? – kérdeztem, miközben kérdőn néztem Corára.

- Szia Lorin. Semmi baj, csak azért hívlak, ha nem baj ma Julie-nál alszom. – motyogta.

- Persze nem gond, úgy is korán készültem lefeküdni, maradj csak nyugodtan és érezzétek jól magatokat. – mosolyogtam, aztán elköszöntünk.

- Úgy látszik a nagybátyám végre becsajozott. – nevettem fel.

- Hát akkor én megyek, holnap találkozunk délután, ne feledd.

- Nem felejtem, szia.

Csak miután Cora távozott jöttem rá, hogy nem lepődött meg a farkasos dolgon, de nem is árult el semmit vele kapcsolatban.

Cora szemszög

Amint eljöttem Lorintól, egyből hívtam Damient.

- Szia Damien, Cora vagyok!

- Szia. Valami baj van? – kérdezte egyből.

- Nem, semmi baj. Most jövök Lorintól. Beszéltem vele, érdekes dolgokat mondott. Most szépen felemeled a feneked és elmész hozzá, megértetted amit mondtam!

- Cora, mi történt? Nem értek semmit. Hiszen beszélni se beszél velem.

- Te lüke, azért mert, nem mer veled beszélni, mivel bejössz neki. Sőt ha engem kérdezel szerelmes beléd.

- Mi? – hallottam a vonal végéről.

- Szeret téged, ezért nem mer veled még beszélni se. Úgyhogy ha engem kérdezel, most odamész hozzá és elmondasz neki mindent. Ne félj, nem fog elfutni.

- Honnan veszed?

- Csak hidd el és tedd amit mondtam! Ja, mellékesen egyedül lesz egész este. A nagybátya a barátnőjénél alszik. Jó szórakozást! – mosolyogtam és már le is tettem a telefont.

Istenem, hogy milyen nehéz összehozni két ilyen makacs embert. Ha már a makacsoknál tartunk ideje indulnom, mert érzem Nate már nem nagyon bírja.

Lorin szemszög

Miután Cora elment úgy döntöttem hamar lezuhanyozok és ágyba bújok valami jó könyvvel.

Már épp készültem befeküdni mikor valaki csengetet. Ki a fene lehet az ilyenkor? Hiszen senkit nem ismerek itt a környéken. Talán Cora hagyott itt valamit.

Gyorsan lefutottam, és végig se gondolva, hogy egy szál pólóban vagyok, gyorsan ajtót nyitottam.

Amint megláttam ki az, abban a pillanatban elkezdett gyorsabban verni a szívem…