4. fejezet Vallomás

Sziasztok! Ahogy ígértem két fejezet! Remélem nem gond, de külön rakom fel egymás után :)

Lorin szemszög

Péntek délután. Most vagy soha. Corának már szóltam, hogy szeretném, ha suli után átjönne hozzánk beszélgetni. Éreztem, hogy érti, mit akarok neki elmondani, így csak kedvesen rám mosolygott és bólintott egyet.

Nagyon izgultam, hogy vajon mit fog szólni az egészhez, de tudtam, hogy eljött az ideje, hogy kitálaljak.

Mikor megérkeztünk hozzám, örültem, hogy Jack még nincs otthon, bár mostanában a megismert barátnőjénél tölti a legtöbb idejét. Nagyon örülök neki, hogy végre van egy kis magánélete és nem csak a munkának él.

- Kérsz valamit inni? – próbáltam oldani a feszültséget.

- Nem köszi. – mosolygott rám. – Figyelj Lorin, ha nem érzed még rá készen magad, nem muszáj elmondanod. Én nem erőltetem.

- De, szeretném neked elmondani. – ültünk le a kanapéra a nappaliban. – Csak éppen nem tudom, hogyan kezdjek hozzá.

- Talán az elején. – segített ki Cora, majd türelmesen várt.

- Hát jó. – vettem egy mély levegőt. – Emlékszel arra, mikor elmeséltem, hogy haltak meg a szüleim? – egy biccentés volt a válasz. – Én éltem túl egyedül a balesetet, méghozzá úgy, hogy szó szerint kirepültem a kocsiból, amikor ütköztünk. – félve Corára pillantottam, aki tátott szájjal nézett.

- Azt viszont nem mondtam el, hogy utána két hétig kómába feküdtem. Az orvosok nem tudták mikor jövök rendbe és egyáltalán rendbe jövök-e. Mikor aztán felébredtem, elkezdtem fura dolgokat látni.

- Milyen… fura… dolgokat? – suttogta Cora.

- Például, azt hogy a nővér, aki velem foglalkozott, sírva rohan oda egy másik nővérhez. Nem értettem a dolgot, hiszen mosolyogva ott állt előttem. Egészen addig, míg két napra rá, be nem hozták a férjét a mentősök és tényleg sírva oda nem futott a másik nővérhez.

Egy idő után rájöttem, hogy az emberek jövőjét meglátom. Na nem az egészet, csak mondjuk azt, hogy mit csinál másnap esetleg a hétvégén.

Nem mertem Corára nézni amíg meséltem, így lehajtott fejjel folytattam.

- Így mikor a múltkor leültél mellém és hozzám értél - mivel legtöbbször akkor látom a jövőt, ha hozzám érnek – akaratlanul is megláttam az esküvődet Nate-tel… és még valamit. – motyogtam.

- Micsodát? – kérdezte hirtelen.

Nagy levegőt vettem és most néztem először a szemébe.

- Azt láttam, hogy… hogy egy hatalmas farkassal sétálsz és simogatod. – suttogtam.

A néma csend, ami közénk állt, mindennél jobban bántott. Már csak arra vártam mikor hagy faképnél a legjobb barátnőm, mikor meghallottam a hangját:

- Másnak is láttad a jövőjét? – kérdezte halkan.

- Igen. – csuktam be a szemem.

- És mit láttál?

- Caroline-nál láttam az orr műtétjét. – hirtelen felnevettem. – Gabynál és Samy-nél a fiúkat láttam és…

- És?

- Náluk is láttam egy-egy farkast, de másképp néztek ki! Ami a legérdekesebb, hogy ugyanezeket a farkasokat láttam a fiúknál is, de náluk csak a farkast láttam, saját magukat nem. – kezdtem el magyarázkodni.

- Tehát ha jól értem, láttál három féle hatalmas fark..

- Négyet! – vágtam rá.

- Négyet? De hát azt mondtad, hogy a fiúknál ugyanazt láttad?

- Igen, de Damien-nél is láttam egyet.

- És láttál nála mást is? – kérdezte, mire én úgy elvörösödtem, hogy el kellett takarni az arcom.

- Lorin, mit láttál még? Bennem megbízhatsz? – mosolyodott el Cora.

- Nem tartasz dilisnek? – néztem rá óvatosan.

- Nem, mivel láttad az esküvőmet. Azért majd részletezhetnéd, mit láttál hátha tudsz segíteni. – nézett rám izgatottan.

- Rendben. – mosolyogtam vissza rá. Teljesen megnyugodtam. A barátnőm nem nézett dilinyósnak.

- Úgy örülök, hogy nem tartasz őrültnek, és hogy elmondtam neked ezt az egészet. – néztem rá hálásan.

- Én is örülök, de még mindig nem árultad el, hogy mit láttál Damien-nél.

- Nem érdekes… csak minden féle hülyeséget. – motyogtam.

- Lorin, ha hülyeség, amit láttál, akkor miért pirulsz el? – nézett rám kérdőn Cora.

- Mert nincs értelme annak, amit láttam. – válaszoltam.

- Mond el, hátha megfejtjük. – lendült be.

- Nincs mit megfejteni, de lehetetlen, amit láttam. Egyszerűen nem lehet igaz.

- Lorin!

- Na jó! – vettem mély levegőt. – Azt láttam, hogy megcsókol és hasonlókat. Ez azért is meglepő, mert eddig soha nem láttam a saját jövőmet, de ez nem történhet meg. Még hogy Damien és én!

- Miért? Miért ne történhetne meg? – értetlenkedett Cora.

- Megnézted már alaposan azt a srácot? Ég és föld vagyunk. Egyszerűen szívdöglesztő! Ráadásul azt se tudom, mit mondjak neki.

- Ne haragudj, de meg se próbálod! Észrevetted már, hogy ha egy asztalnál ülünk, mindenkivel beszélgetsz csak vele nem? És mi az, hogy nem történhet meg? Tudtommal nincs barátnője, és rajtad kívül nem is szokott más lánnyal beszélgetni. Már ha beszélgetésnek nevezhetjük a te egyszavas válaszaidat.

- Éppen ez az! Akár hányszor ránézek, egyszerűen megszólalni nem bírok.

- Hiszen te szerelmes vagy! – derült fel Cora.

- Nem is igaz! – hazudtam.

- De igen. Azt ne mond, ha elhívna randizni, nemet mondanál.

- Azt nem mondtam, de ez még nem jelenti azt, hogy szeretem is.

- Tudod mi a legviccesebb, hogy te is tetszel neki, csak nem mer elhívni, mert soha nem szólsz hozzá.

- Komoly? – ez nem lehet igaz.

- Igen!

- Cora, megtennél nekem egy hatalmas szívességet? – néztem rá félénken.

- Persze. – vágta rá.

- Megmondanád neki négyszemközt, hogyha elhívna valahova, elmennék vele? – motyogtam.

- Végre! – ugrott fel barátnőm. – Nyugodtan rám bízhatod. Elintézek mindent. Ha akarod, már holnapra leszervezem. – mosolyogott rám.

- Ne! – sikoltottam fel. – Ráér később is… úgyis holnap a tengerpartra megyünk nem?

- De, jól van bízd csak rám. Na én most már megyek. Nate biztos hiányol. – mosolygott. – A titkod pedig jó kezekben van.

- Köszönöm. – néztem rá hálásan, abban a pillanatban csörgött a mobilom. Gyorsan felvettem, mivel láttam Jack az.

- Szia, valami baj van? – kérdeztem, miközben kérdőn néztem Corára.

- Szia Lorin. Semmi baj, csak azért hívlak, ha nem baj ma Julie-nál alszom. – motyogta.

- Persze nem gond, úgy is korán készültem lefeküdni, maradj csak nyugodtan és érezzétek jól magatokat. – mosolyogtam, aztán elköszöntünk.

- Úgy látszik a nagybátyám végre becsajozott. – nevettem fel.

- Hát akkor én megyek, holnap találkozunk délután, ne feledd.

- Nem felejtem, szia.

Csak miután Cora távozott jöttem rá, hogy nem lepődött meg a farkasos dolgon, de nem is árult el semmit vele kapcsolatban.

Cora szemszög

Amint eljöttem Lorintól, egyből hívtam Damient.

- Szia Damien, Cora vagyok!

- Szia. Valami baj van? – kérdezte egyből.

- Nem, semmi baj. Most jövök Lorintól. Beszéltem vele, érdekes dolgokat mondott. Most szépen felemeled a feneked és elmész hozzá, megértetted amit mondtam!

- Cora, mi történt? Nem értek semmit. Hiszen beszélni se beszél velem.

- Te lüke, azért mert, nem mer veled beszélni, mivel bejössz neki. Sőt ha engem kérdezel szerelmes beléd.

- Mi? – hallottam a vonal végéről.

- Szeret téged, ezért nem mer veled még beszélni se. Úgyhogy ha engem kérdezel, most odamész hozzá és elmondasz neki mindent. Ne félj, nem fog elfutni.

- Honnan veszed?

- Csak hidd el és tedd amit mondtam! Ja, mellékesen egyedül lesz egész este. A nagybátya a barátnőjénél alszik. Jó szórakozást! – mosolyogtam és már le is tettem a telefont.

Istenem, hogy milyen nehéz összehozni két ilyen makacs embert. Ha már a makacsoknál tartunk ideje indulnom, mert érzem Nate már nem nagyon bírja.

Lorin szemszög

Miután Cora elment úgy döntöttem hamar lezuhanyozok és ágyba bújok valami jó könyvvel.

Már épp készültem befeküdni mikor valaki csengetet. Ki a fene lehet az ilyenkor? Hiszen senkit nem ismerek itt a környéken. Talán Cora hagyott itt valamit.

Gyorsan lefutottam, és végig se gondolva, hogy egy szál pólóban vagyok, gyorsan ajtót nyitottam.

Amint megláttam ki az, abban a pillanatban elkezdett gyorsabban verni a szívem…