6. fejezet Végre

Gondoltam érdekel titeket Damien szemszöge is!

Damien szemszög

Péntek délután! Mi a fenét csináljak estig? Este. De jó lenne, ha már éjszaka lenne! Végre átmehetnék Lorinhoz!

Nem tudom mit szólna hozzá, ha megtudná, hogy minden éjszakát a szobájában töltök. De egyszerűen nem bírom ki! Muszáj látnom - legalább alvás közben – ha már nem vagyunk együtt.

A következő pillanatban a telefonom csörgött. Cora az, mi a fene csak nem baj van?

- Szia Damien, Cora vagyok!

- Szia. Valami baj van? – kérdeztem egyből.

- Nem, semmi baj. Most jövök Lorintól. Beszéltem vele, érdekes dolgokat mondott. Most szépen felemeled a feneked és elmész hozzá, megértetted amit mondtam! – mi van?

- Cora, mi történt? Nem értek semmit. Hiszen beszélni se beszél velem.

- Te lüke, azért mert, nem mer veled beszélni, mivel bejössz neki. Sőt ha engem kérdezel szerelmes beléd.

- Mi? – most már végképp elvesztettem a fonalat. Lorin szerelmes lenne belém???

- Szeret téged, ezért nem mer veled még beszélni se. Úgyhogy ha engem kérdezel, most odamész hozzá és elmondasz neki mindent. Ne félj, nem fog elfutni. – Az nem olyan biztos!

- Honnan veszed? – kérdeztem hangosan.

- Csak hidd el és tedd amit mondtam! Ja, mellékesen egyedül lesz egész este. A nagybátya a barátnőjénél alszik. Jó szórakozást! – mosolyogott a telefonba Cora és már ki is nyomta.

Most mit tegyek? Lehet, hogy igaza van Corának? Hiszen ő ismeri legjobban Lorint. Istenem, de mi van ha megijed és soha többet nem aakr látni, vagy beszélni velem – nem mintha most sokat beszélnénk.

Amíg ezeken gondolkoztam, azt vettem észre, hogy már a kocsiban ülök és ezerrel hajtok Lorinnék házához.

Hamar odaértem és már az ajtónál is voltam. Mély levegő Damien és csöngess!

Mikor kinyitotta az ajtót és megláttam egy szál pólóban, nem bírtam tovább.

- Damien, mit kere… - de nem tudta befejezni, mert már a szájára is tapasztottam a számat. Először finoman csókoltam, hátha a következő húzása egy hatalmas pofon lesz, de amikor a karjait a nyakam köré fonta és éreztem, hogy visszacsókol végem volt. Életem legszebb percei – órái? – voltak ezek.

Nem bírtam magammal és simogatni kezdtem a hátát, miközben nyelvem a száját térképezte fel. Amikor már nem bírtuk szusszal, abbahagytuk. Úristen, ha nem kellett volna levegőt vennünk, lehet hogy már a bugyiját rángatnám le. Egyszerűen megőrjít!

- Szia. – suttogtam, miközben egy percre nem engedtem el.

- Szia.

A következő pillanatban megmerevedett, majd kitépte magát az ölelésemből és elkezdett hátrálni.

Ó! Ó! Azt hiszem most jött rá, hogy mi történt.

- Lorin, mi a baj? Korai volt? Ne haragudj, csak nem tudtam megáll…

- Te farkas vagy! – vágta rá.

- Mi?- honnan a fenéből tudja?

- Te. Egy. Farkas. Vagy. – mondta ki a szavakat egyesével.

- Honnan….

- Láttam! – kiáltott rám.

- Mikor? – lehet, hogy kilesett?

- Most!

Ezt most nem értem!

- Damien… én néha… látom az emberek jövőjét! Általában ha megérintek valakit, néha csak elég a közelébe lennem az illetőnek. Előbb… mikor… előbb láttam, ahogy átváltozol farkassá. Már egy ideje láttam egy farkast, ha véletlenül hozzád értem, de soha nem értettem… mostanáig.

A fiúk is azok ugye? – kérdezett rá.

- Igen. Ezt akartam neked elmondani és még sok mindent. – suttogtam.

- Akkor most elmondhatod. – és meg sem várva leült a kanapéra.

Talán mégis minden rendben lesz! Nem mertem mellé ülni, inkább állva mondtam el mindent. Viszonylag jól tűrte.

- Most már csak egy kérdésem van. Neked van már lenyomatod?

- Igen. – feleltem halkan. - Te. – folytattam. – Tudom, hogy idő kell ezt az egészet megemészteni és semmit sem akarok erőltetni, csak sze…

- Nem erőlteted! – szólt közbe. – Örülök, hogy elmondtad.

- Tudd, hogy annyi időd van, amennyit csak szeretnél…

Odajött és finoman puszit adott a számra.

- Nem kell idő, vagyis nem úgy, ahogy te gondolod. Szeretnék veled lenni, csak annyit kérek, ismerkedjünk meg jobban. – mosolyogott rám. Istenem áldott vagyok! Átöleltük egymást. – Mint más szerelmesek.

- Rendben. – és ismét megcsókoltam.

- Kezdjük azzal, hogy megmutatod, hogy nézel ki farkasként!