Egy farkas szerelme: Lorin gyerekkori balesete óta, látja mások jövőjét, amit persze mindenki elől titkol. A balesetben elveszti a szüleit, így ezután nagybátyja neveli, akinek a munka a mindene. Így Lorin hamar megismeri a magányt és megtanul önállóan élni. Élete egyik pillanatról a másikra változik meg, mikor új helyre költöznek, ahol az iskolában megismeri Damient és barátait.


Egy új élet reményében: Amy nem éppen egy átlagos lány. Kinézetre 18 a valóságban 87 éves. Mégsem vámpír vagy alakváltó, csak egy ember! Akinek élete abban a pillanatban megváltozik, amint Forksba érkezik.

Novella: Egy lányról, Zoéról szól, aki szülei halála után egy nyár erejéig La Push lakója lesz. Lehet, hogy ott is marad?



2011. április 9., szombat

Egy új élet reményében 1. fejezet

1. fejezet Ki ez a lány/srác?


Emmett szemszög

- Emmett, gyere már! – hallottam meg idegesítő kobold húgomat. – Szeretnék időben odaérni a suliba.
- Miért lemaradtál a tananyagban? – kérdeztem mikor leértem a lépcsőn.
- Nagyon vicces! Ha tudni akarod, egy új lány jön a suliba és kíváncsi vagyok rá. – nézett rám jelentőségteljesen. – Úgyhogy gyere már, Edwardék már el is mentek.

- De miért olyan fontos az a lány? Mondd, hogy nem valami új akcióba kezdesz! – néztem rá komoran. Rosalie halála után kb. egy évvel ugyanis, megpróbált összehozni egy lánnyal, állítólag azért mert látta, hogy tetszik a csaj. Igaz nem dobtam volna ki az ágyamból, de tudtam, hogy nem tudná helyettesíteni az én Rose bébimet.
- Nem nyugi, semmi ilyen tervem nincs. Tanultam az előzőekből, csak furcsa számomra a lány…

- Miért? Tudhat valamit? – ijedtem meg hirtelen. Nem akarok újra elköltözni, szerettem Forks-ban lakni. Ráadásul most költöztünk ide. Máskor kapva kapnék az alkalmon, de az utóbbi időben lenyugodtam.
- Csak az a furcsa benne, hogy nem látom a jövőjét tisztán. Látok bizonyos dolgokat, de olyan mintha akadozna a film… nem tudom megmagyarázni…
- Gyertek, most már tényleg elkésünk. – jött be hozzánk a nappaliba Jasper.
- Megyünk már. – ugrált oda hozzá Alice.

Mire odaértünk a suliba, már elég sokan ott voltak, de természetesen Jasper vezetési stílusával, még így is jóval becsengetés előtt odaértünk.
Edward és Bella a kocsi mellett vártak minket.

- Sziasztok! A lány már bent van! – közölte velünk.
- Miért olyan érdekes ez a csaj, de most komolyan. Nem látod tisztán a jövőjét, na és? – néztem értetlenül a többiekre.
- Nem csak ez a gond Emmett. – szólt közbe Edward. – Én például nem hallom a gondolatát…
- Na és? Még mindig nem értem, Belláét sem hallottad. Lehet, hogy csak valami rejtett képessége van. – feleltem.

- Lehet. Bár szerintem jobb, ha figyeljük. – szólt közbe hirtelen Jasper.
- Na jó, csináljatok amit akartok, én megyek órára. – váltam el a többiektől.
Az első órám matek volt, egy újabb unalmas óra halhatatlan életemből. Amint beértem észrevettem, hogy valaki a helyemen ül. Méghozzá egy lány, akit eddig nem láttam. Bár én a szőkéket jobban csípem, mint a barnákat, mégis valami megfogott ebben a lányban. Ki ez a lány? Csak nem az új csaj akit Alice mesélt?


Amy szemszög

Ma kezdődik a suli, az új élet. Remélem minden rendben lesz. Igaz a „képességemet” már tudom befolyásolni, de muszáj lesz ma egy kicsit használnom. Régen voltam már emberek között és érzem, hogy fogy az erőm. Miután rájöttem, hogy elszívom más emberek energiáját és ezáltal úgymond halhatatlan vagyok, egyszer kipróbáltam, hogy nem használom ezt a képességet.

Kb. egy hétig bírtam. Először fáradtnak éreztem magam, majd egyre gyengébb lettem, a végén már az ágyból alig bírtam kiszállni. Ennek sajnos meg lett a következménye. Az akkori lakásomban levő házmester ugyanis meglátogatott és amint belépett a szobámba, a „képesség” egyből bekapcsolt. Az idős úr meg hirtelen olyan rosszul lett, hogy a mentő vitte el. Ha egy kicsit is velem marad biztos belehalt volna. Ez volt az első és egyetlen eset, hogy majdnem egy ember halálát okoztam.

Azóta nem kockáztatok, inkább időben „újratöltöm” magam, így senkinek sem lesz baja, azon kívül, hogy este egy jót alszik a fáradtságtól.

Mikor odaértem a suliba, még kevés autó állt a parkolóban. Gyorsan bementem a tanulmányira, elintézni a beiratkozási papírokat.
Mire végeztem, már majdnem tele volt a parkoló, különféle kocsikkal. Az egyik mégis kitűnt a többi közül. Egy vadiúj fekete Audi. A típusát nem ismerem, bevallom a kocsikhoz nem értek.
Igazából nem is a kocsi tűnt fel, hanem a mellette álló két ember. Már messziről látszott, hogy összetartoznak és szeretik egymást. Egyszerűen gyönyörűek voltak. Mégis valami furcsa volt bennük. 

A többiek mind elkerülték őket, ők meg mintha észre se vették volna. Mindenesetre energiával el voltak látva, úgyhogy egy kicsit csórtam tőlük, de mintha észre se vették volna. Elég furcsa!

Amint jobban éreztem magam, bementem a terembe és leültem a hátsó szabad padba. Remélem, nem ülök senki helyére. Nem akarok az első nap már vitát…
Még végig sem értem a gondolattal, amikor hirtelen belépett a terembe egy magas fekete hajú srác. Úristen, ez a pasi egy isten! Kár hogy nem barátkozhatok, nem akarok feltűnést kelteni. De ez a pasi… a fenébe és pont felém tart, de mintha mérges lenne. Mi a fenét csináljak?
- Bocs, de ez az én helyem! – mondta mély mégis gyönyörű hangján.

2011. április 8., péntek

13. Minden tökéletes vagy… mégse?


Sziasztok! Egy kis meglepi, mivel holnap nem érek rá, csak este gondoltam ma felteszem a folytatást!  Tudom nem hosszú, de muszáj volt itt abba hagyni! Ígérem a következő rész hosszabb lesz és lesz egy nagy fordulat is benne. A másik történetet, pedig holnap este! Puszi


Damien szemszög

Életem legszebb perceit éltem át. Lorin csodálatos volt! Egyáltalán nem félt, sőt ő kezdeményezett.
Azt hittem még több idő kell neki, hogy beleegyezzen a végleges összekötődésbe. Ezzel ellentétben teljesen megbízott bennem és elém tette a szívét, a lelkét és a testét. Remélem nem nagyon okoztam neki fájdalmat. Próbáltam minél gyengédebb lenni.

Olyan jó érzés volt érezni a szerelmét, a bizalmát, sőt a csodálatát.
Legszívesebben elvittem volna egy lakatlan szigetre, ahol csak ketten lettünk volna, biztonságban.
Egyszerűen megőrülök, ha nem lehet a közelemben. El se tudom képzelni, mi lenne velem, ha valami baja esne.
- Jól vagy? – kérdeztem szerelmem.
- Igen. – mosolygott vissza, miközben a hasamat simogatta. Éreztem, hogy teljesen nyugodtnak és boldognak érzi magát.

Másnap Coráéknál buliztunk… vagyis inkább kifaggató estet tartottunk. Míg a lányok szegény Lorint, a fiúk engem faggattak.

- Na, megtörtént? – kérdezte Max. – Bár ez hülye kérdés, látni mind a kettőtökön. – nevetett fel.
- Mesélj, kíváncsiak vagyunk a részletekre. – mosolygott Lucas.
- Álljatok már le! – suttogtam nekik. – Szegény Lorin, így is zavarban van a lányoktól.
- Igazad van! – nézett rám hirtelen megértően Max. – A lányok majd kiszedik Lorinból és elmesélik nekünk. – folytatta.
- Max!
- Jól van befejezem, csak egy kis részletet mondjál! – nézett rám könyörgőn.
- Megtörtént. – mosolyogtam rá.
- És?
- És mit? – tettem a hülyét.
- Milyen volt?
- Neked milyen volt?
- Szuper!
- Akkor minek teszel fel ilyen hülye kérdéseket. – zártam le a beszédet és kerestem meg Lorint.


Lorin szemszög

Amint megérkeztünk Corához, a lányok letámadtak és egy másik szobába cipeltek.
- Na mesélj! – szegezte nekem Gaby.
- Mit meséljek? – néztem rá kérdőn.
- Tudod te azt nagyon jól! Milyen Damien az ágyban? – nevetett vissza.
- Gaby! Erre nem válaszolok. – pirosodtam el.
- Gaby, hagyd békén Lorint. – védett meg Cora.
- Jól van na, már kérdezni sem szabad? – keseredett el.
- Nem ez az ő magánügyük. Inkább vigyük be a fiúknak a nasit. – szólalt meg Samy is, mire Gaby szomorúan nézett körbe.
Megesett rajta a szívem, így kifele menet a fülébe súgtam.
- Tökéletes volt!

Az este tökéletesen alakult. Damien épp hazakísért, mikor a ház előtt hirtelen megmerevedett.

A következő pillanatban felém fordult:
- Lorin, nagyon gyorsan fuss vissza a kocsiba és zárd be. – mondta komolyan.
- Mi a baj?
- Elmondok mindent, de most kérlek tedd, amit mondtam! És ne nyisd ki, amíg vissza nem érek!
- Rendben. – sóhajtottam fel kétségbeesve. Amint beszálltam a kocsiba és magamra zártam, még láttam egy pillanatig Damient, amint megnézi, hogy biztonságban vagyok, majd az erdőbe rohan.

Éreztem, hogy Damien éppen dühös és aggódik is egyben, valószínűleg miattam. Nem tudom mi történhetett, de még soha nem láttam és éreztem ilyen komolynak Damient.
A következő pillanatban farkas vonyítást hallottam, és egy autó kanyarodott le mellém. Egy pillanatra megijedtem, mert azt hittem Jack az és fogalmam se volt mit mondanék neki, miért ülök bent a kocsiban.

De nem ő volt! Cora kopogott be az üvegen.
- Szia! Gyere ugorj át az én kocsimba. – mondta gyorsan.
- Miért?
- Gyere Lorin, mindent megtudsz, de most sietnünk kell!
- De Damien, azt mondta…
- Damien hívott minket, gyere!  - szólt rám most már erélyesebben.
Nem tudtam mit tenni átszálltam a kocsiba és elhajtottunk, anélkül hogy értettem volna valamit.


Damien szemszög

 Nagyon jó este volt, de szerettem volna már kettesben lenni Lorinnal. Még jó, hogy a nagybátyja a hétvégét a barátnőjénél tölti. Legalábbis így lett megbeszélve.
Amikor odaértünk Lorinékhoz már csak arra tudtam gondolni, hogy újra magamhoz ölelhetem és megcsókolhatom kedvesem, mikor hirtelen megéreztem. 

Megéreztem az ismerős és egyben orrfacsaró bűzt. Abban a pillanatban lemerevedtem.
- Lorin, nagyon gyorsan fuss vissza a kocsiba és zárd be. – mondtam komolyan.
- Mi a baj? – nézett rám értetlenül.
- Elmondok mindent, de most kérlek tedd, amit mondtam! És ne nyisd ki, amíg vissza nem érek! – kezdtem remegni az idegességtől.
- Rendben. – hallottam kétségbeesett hangját, de most az volt a legfontosabb, hogy biztonságban tudjam.
Amint láttam, hogy bezárja az ajtót, máris futottam az erdőbe, hogy átváltozzak. Közben gondolatban már a srácokat hívtam.

- Nate, Max, Lucas gyertek gyorsan! Itt vagyok Lorinnál az erdőben. Cora vigye el Lorint, a kocsiban van! – üvöltöttem fejben, miközben követtem a szagot.
- Megyünk már haver, kitartás! – hallottam a választ.
Pár perc múlva meg is hallottam őket.
- Érzitek? – kérdeztem.
- Igen! – morogta Max.
- Visszatért! – válaszolta Nate.

2011. április 6., szerda

12. fejezet Együtt

 Lorin szemszög


A következő két hét az ismerkedésről szólt. Először megismertem Julie-t, Jack barátnőjét, bár már látomásból tudtam, hogy néz ki.
Nagyon kedves volt és látszott mennyire szerelmes, aminek nagyon örültem. Végre valaki boldoggá teszi a munkamániás nagybátyámat.

Egyre több mindent tudtam meg Damienről is és a farkas életről is. Gyönyörű farkas volt.
Coráék is mind a segítségünkre voltak, bármi kérdésem volt egyből megválaszolták.
Az iskolában a többiek csak azt látták, hogy egy újabb pár keletkezett, de én tudtam, hogy ez sokkal több. Imádtam Damien-nel lenni, és teljesen szerelmes voltam belé.

Egy héttel azután, hogy megtudtam mindent, bemutatott a szüleinek. Először nagyon izgultam, de amint megismertem őket, úgy éreztem lett egy új családom. Mindketten kedvesen fogadtak és segítettek is jobban megismerni a fiúkat.
Főleg Damien anyukája volt segítőkész, beszélgettünk is négyszemközt a „fiúk” nélkül. 

Elmesélte, hogy ismerkedtek meg a férjével Tommal és azt is elmondta, hogy mennyi ideig próbálkoztak mire megszületett Damien.
„ – Hát igen az egyetlen rossz ebben az egész farkas dologban, a gyerek. – mondta. – Tudod, Tommal nagyon szerettünk volna több gyereket, de valamiért a farkas fiúknak, csak egy gyerekük lehet és az is általában fiú. Bár én mindig azt mondtam, hogy lehet hogy azért, hogy annak az egy gyermeknek minden figyelmünket és szeretetünket oda tudjuk adni. – mosolygott rám szomorúan.
- Én annak is nagyon fogok örülni, ha egy olyan fiam lesz, mint Damien. – mosolyogtam rá biztatóan.”
Hát igen, az egész kicsit félelmetes volt, de én mégis úgy éreztem, hogy erre vártam egész eddigi életemben és tudtam, hogy Damiennél jobb társat hátra levő életemben nem is találhattam volna.

Egy hónapja voltunk együtt. Elterveztem, hogy a hétvégén lesz a MI HÉTVÉGÉNK. Igaz már Jack is tudott Damienről, azért nem szerettem volna, hogy az első közös esténken ő is asszisztáljon. Így hát kisebb nehézséggel, de megoldottam, hogy Jack ne legyen otthon és miénk legyen az egész ház.

Pénteken suli után még Cora véleményét is kikértem.
- Istenem végre! – sikoltott fel.
- Halkabban. – suttogtam neki, és hátra néztem, hogy a fiúk, akik pár méterre beszélgettek tőlünk észre vették-e. – Nem akarom, hogy meghallják.
- Bocsi. Nagyon örülök nektek. Ma estére tervezed? – mosolygott tovább.
- Igen. Van valami tanácsod? – néztem rá kérdő szemekkel.
- Szerintem, ha úgy érzed, hogy eljött az idő nincs mit tanácsolnom. Hidd el Damien gyengéd lesz és csak veled fog foglalkozni.
- Ebben egy percig nem kételkedtem… én inkább arra lennék kíváncsi, hogy vezessem fel az egészet?
- Szerintem csak csókold meg, a többi megy magától. – kacsintott rám mosolyogva.
- Köszi.
- Ja és vegyél szexi alsóneműt, attól megdöglenek… legalábbis Nate. – kacagott fel.
- A nevemet hallottam? – szólalt meg mellettünk Nate.
- Csak szeretted volna. – nevetett rá Cora. Közben éreztem, hogy Damien hátulról átölel.
- Mehetünk haza? – suttogta a fülembe.

Az utóbbi egy hónapban Damien hozott és vitt haza az iskolából. Így mikor hazaértünk mindig nálunk töltötte a délutánt.
- Persze. – mosolyogtam rá, majd az arcát simogatva megcsókoltam.
Imádtam vele csókolózni. Az elején még kicsit zavarba voltam mások előtt, ma már azt sem érdekelt ki látja.
Éreztem, hogy ő is lázba jött. A nyelve az enyémet kereste, miközben a fenekemet simogatta.
- Hé fiatalok ezt máshol folytassátok. – szólalt meg mellettünk Max. Mi meg sem hallva folytattuk, amíg levegővel bírtuk.
- Szóltál Max? – néztem rá mosolyogva. – Na jó, mi hazamentünk. Akkor holnap délután találkozunk. – céloztam a holnapi bulira Coráéknál, és húztam Damient magam után.
- Nem kell sietnetek! – kiáltott utánunk Cora.
Én meg csak magamban mosolyogva húztam tovább életem párját.

Amint hazaértünk felmentünk a szobámba. Ideges voltam mit fog szólni az egészhez Damien, miközben alig vártam, hogy megtörténjen.
Belépve a szobába semmivel se törődve, átöleltem és már csókoltam is őt.
- Mmm… micsoda vendégszeretet. – mosolygott rám.
- Ne beszélj. – motyogtam vissza és a nyelvemet a szájába dugtam. Nem kellett sokat várnom, hogy Damien viszonozza a csókot.

Egyszerűen nem bírtam magammal. A fenekébe markoltam és még közelebb húztam magamhoz, miközben a csókot egy percre se hagytuk abba.
Damien is kezdett belendülni, a hátamat, majd a csípőmet simogatta. Mikor kifogytam a levegőből, a nyakát kezdtem el csókolgatni, miközben a kezem a pólója alá tévedt. Itt gondolatban megjegyzem milyen izmos a hasa és a háta is. Felváltva simogattam a kezemmel mindkét testrészét.

- Lorin… mit csinálsz? – motyogta Damien.
- Damien… nem akarok… tovább várni. – eltávolodtam tőle, hogy a szemébe nézhessek. – Szeretlek és le akarok feküdni veled. Azt szeretném, ha megjelölnél, hogy véglegesen a párod legyek. Szeretném, ha egész éjjel velem lennél és addig szeress, amíg csak bírjuk.
A mondandóm végén vártam a választ, de csak néma csend volt. Hirtelen elfogott a félelem. Talán túl korainak tartja? Biztos most ledérnek tart, hogy így felkínálkozom neki. A fenébe! Lehet, hogy szavak nélkül kellett volna a tudtára hoznom, mit szeretnék, de mindenképp el akartam neki mondani, mit érzek. Most mi legyen?

- Lorin… mond… mond még egyszer. – suttogta Damien.
- Szeretkezni akarok veled! – mondtam hangosabban.
- Nem ezt, hanem azt, hogy szeretsz és a párom szeretnél lenni. – felelte kissé ingerülten.
- Szeretlek, szeretlek, szeret… - a következő pillanatban az ágyon feküdtem, Damien pedig rajtam - … és a párod akarok lenni. – suttogtam.
- Én is szeretlek! A világ legboldogabb emberévé tettél. – suttogott vissza, majd a száját az enyémre nyomta. Már kezdtem volna bemelegedni, mikor hirtelen megmerevedett és kíváncsi szemekkel nézett rám.

- Most jutott el a tudatomig. Mit mondtál az előbb?
- Mire gondolsz? – tettem az értetlent.
- Szeretnéd, ha megjelölnélek? – kérdezte kikerekedett szemekkel.
- Igen… nagyon szeretném.
- Tudod, hogy erre még ráérünk… én tudok rád várni. Nem szeretném, ha elkapkodnád, és később megbánnád…
- Damien! – vágtam közbe. – Bízol bennem?
- Persze! – nézett rám értetlenül.
- Szeretsz engem? – kérdeztem vissza.
- Mindennél jobban. – felelte.
- Elhiszed, hogy én is szeretlek? – tettem fel a végső kérdést.
- Igen.
- Akkor nem kapkodok el semmit! – mosolyogtam rá. – És most fogd be.
- Értettem. – nevetett vissza, majd hirtelen ismét elkomolyodott.
- Lorin, ha valami… ha valamit rosszul csinálok… szólj, és egyből abbahagyom! – nézett a szemembe.
- Nem lesz semmi baj… - húztam közelebb magamhoz, hogy végre ne csak beszéljünk.
Damien gyengéden megcsókolt, beleadva minden szerelmét, kedvességét. Életem legszebb és legjobb csókja volt.

Finoman simogattuk egymást, miközben a csókot sem hagytuk abba. A keze mindenhol ott volt. Az egész testemet bejárta, miközben én a hátát simogattam és halkan nyögdécseltem.
Úgy éreztem mindenem tűzben ég, elvesztettem az eszemet, minden elmosódott körülöttem. A következő amire emlékszem, hogy már nincs rajtam póló és éppen szaggatom le Damienről a sajátját. Én! Aki soha nem mert a fiúkkal beszélni, aki soha nem mert senkihez se hozzá nyúlni! Egyszerűen megőrültem érte.

Damien nagyon gyengéd volt és türelmes. Valószínűleg ugyanúgy izgul, mint én, hisz már beszéltünk róla, hogy akárcsak én, ő se volt senkivel.
Sorba tűntek el a ruhák rólunk, miközben tovább csókolóztunk. Mikor már csak bugyi és melltartó volt rajtam, Damien hirtelen rám nézett.
- Biztos, hogy szeretnéd?
- Igen… - suttogtam.
Először a nyakamat kezdte el csókolgatni, majd egyre lejjebb haladt. Mikor elérte a mellemet az anyagon keresztül kezdte el csókolni. Ezt már nem bírtam hang nélkül.
- Kérlek… - nyögtem ki nagy nehezen.
Bár folytatni nem tudtam, Damien megértette mit szeretnék. A következő pillanatban lekerült rólam a melltartóm a szája pedig ugyanott folytatta, ahol abbahagyta.
- Damien! – sikoltottam fel hirtelen.

A szája előbb az egyik mellemet nyalta finoman körbe majd a másikat, én pedig önkívületbe vonaglottam alatta, miközben a hajánál fogva húztam közelebb.
Éreztem, hogy egyre lejjebb megy, míg el nem érte a bugyim szélét. Önként emeltem fel a csípőm, hogy segítsek neki megszabadulni az utolsó akadálytól is. 

Teljesen ledöbbentem saját magamon. Olyan természetesnek éreztem ezt az egészet. Egyáltalán nem szégyenlősködtem, sőt a boxerét, én magam húztam le.
Hirtelen teljesen rám feküdt, én pedig készségesen a dereka köré fontam a lábam.
Egymás szemébe néztünk, majd a következő pillanatban… megtörtént. A fájdalomtól felsikoltottam. Eléggé fájt, bár semmi pénzért nem mondtam volna le az élményről.
Damien mozdulatlanul várta, hogy megszokjam a helyzetet. 

Fura érzés kerített hatalmába. Mintha a lelkem egy részét kiszakították volna. Meg akartam kérdezni Damient, hogy mi történik, de hirtelen a száját az enyémre tapasztotta. Éreztem, ahogy távozik az a valami belőlem és helyette megtelik Damien lelkével.
Csodálatos érzés volt. Tudtam… nem is… éreztem, amit Damien érzett. A hatalmas szerelmet, a féltést, a rajongást, a boldogságot, egyszóval mindent. Remélem ő is érezte, hogy én is mennyire szeretem.

- Szeretlek. – suttogta.
- Én is téged. – néztem a szemébe. Láttam, hogy ő is érzi. Nem volt többé szükség szavakra.
Finoman elkezdtem mozgatni a csípőmet, hogy Damien tudtára adjam, kész vagyok a folytatásra. Ő hirtelen felnyögött, mire bátrabban folytattam a mozgást. Egyszerre kezdtünk mozogni, felvenni a ritmust, ami mindkettőnket egy ismeretlen, de csodálatos helyre repített.
A szánk ismét lecsapott egymásra. Úgy éreztem nem vagyok elég közel hozzá, miközben a hátát simogatva még közelebb húztam magamhoz, ha ez egyáltalán lehetséges volt.
A mozgásunk egyre gyorsabb és vadabb lett, miközben már mindketten nyögtünk az élvezettől.  
Aztán hirtelen fehér fényt láttam és Damien nevét sikítottam. Pár pillanattal később éreztem, hogy Damien is megfeszül, majd egy hatalmasat kiáltva rám borul.
A következő percekben, vagy órákban – nem is tudom – csak lebegtem, miközben lassan kezdtem érzékelni a körülöttem levő világot.

2011. április 2., szombat

Egy új élet reményében...

Hát itt az új történet bevezetője. Jó olvasást!

 
Amy szemszög

 
A nevem Amanda, de jobban szeretem az Amy-t. 18 éves vagyok, legalábbis annyinak nézek ki! A valóságban idén töltöm be a 87-et. Hát igen, de mielőtt mindenki azt hinné, hogy vámpír, vérfarkas, alakváltó, angyal, tündér vagy bármi más vagyok, elárulom, hogy nem! Sima hétköznapi ember vagyok - kisebb génhibával.
 
Hívhattok mutánsnak is, mint azokban az X-men filmekben.
Egy árvaházban nőttem fel, mivel a szüleim lemondtak rólam. Kb. 10 éves lehettem mikor először észre vettem a képességem. Ja még nem is mondtam! Elszívom az emberek élet erejét! Hogyan kell ezt elképzelni?
 
Észrevettem, hogy a körülöttem lévő emberek - legalább is akikkel sok időt együtt töltök - egy idő után fáradtabbak, többet hibáznak, könnyebben megbetegszenek.
Na azért nem kell megijedni, senkit nem ölök meg - legalábbis nem tudok róla.
Mindenesetre ez az elszívott erő engem úgymond egészségessé és halhatatlanná tesz. Az egyetlen rossz dolog az egészbe, hogy 4-5 évente új helyre kell költöznöm. Hogy miért?
Először is nem akarom, hogy bárkinek baja essen miattam - bár mára már kifejlesztettem a képességemet, így ki-be tudom kapcsolni, de azért jobb félni, mint megijedni. 
Másodszor egy idő után észrevehető, hogy nem öregszem!
 
Így jelen pillanatban is új lakóhelyem felé tartok az autómmal. Már látom is a táblát: Üdvözöljük FORKSban!


A legjobb dolog az új otthonomban - itt Forks-ban - hogy kint van az erdőben, távol mindenkitől. Egyedül egy nagy családi ház van a közelemben, de az is jó pár km-re.
Hála Istennek, csak holnap kezdődik az suli - legalábbis számomra - ugyanis október közepe van. Így ma még ki tudok pakolni a lakásban. Nem nagy, de nekem megfelel.
Lent a földszinten egy nappali , konyha, kamra található, az emeleten pedig egy szoba fürdővel és gardróbbal.

Számomra tökéletes.
Remélem jól fogom itt magam érezni. Igaz csak egy évet járok majd suliba, mivel végzősként kezdek, de még utána 2-3 évet talán itt maradhatok, amig nem feltűnő, hogy nem öregszek. Addig meg majd dolgozok.
Miután végeztem a kipakolással, főztem magamnak vacsorát, majd hamar ágyba bújtam, hiszen holnap következik új életem első napja.


Emmett szemszög

Már 5 év telt el Rosalie halála óta. Öt év, ami számomra nehezen telt. Igaz sokat veszekedtünk Rosalie-val, főleg az utóbbi időkben, mégis ő volt a párom.
A mai napig emlékszek a halálára. Persze, hisz egy vámpír soha nem felejt.
Egy hat tagból álló nomád csapattal harcoltunk, Alaszka egyik eldugott helyén, mivel nagyon feltűnően táplálkoztak, így közbe kellett lépnünk.

Már csak hárman maradtak, mikor az egyik ráugrott Rosalie-ra és letépte a fejét és tűzre dobta. Persze rögtön megöltem a nomádot, de ez már nem sokat segített szerelmemen.
A legbosszantóbb viszont az, hogy az egyikük - valószínüleg a vezető - elmenekült.
Sokáig kergettem, de végül nyomát vesztettem. Azóta pedig elköltöztünk és egyik kedvenc városunkban, Forksban lakunk, immár második éve.

Jasper, a bátyám és én utolsó évesek vagyunk a Forks-i gimibe - elég unalmas, de be kell olvadnunk az emberek világába - míg Alice, Edward és Bella harmad évesek.
A szüleink Carlisle, aki orvos  - igen elég morbid - és Esme, aki az árva gyerekeknek segít, mellesleg lakberendező.
A fenébe már reggel van, újabb unalmas nap a suliban.