12. fejezet Együtt

 Lorin szemszög

A következő két hét az ismerkedésről szólt. Először megismertem Julie-t, Jack barátnőjét, bár már látomásból tudtam, hogy néz ki.

Nagyon kedves volt és látszott mennyire szerelmes, aminek nagyon örültem. Végre valaki boldoggá teszi a munkamániás nagybátyámat.

Egyre több mindent tudtam meg Damienről is és a farkas életről is. Gyönyörű farkas volt.

Coráék is mind a segítségünkre voltak, bármi kérdésem volt egyből megválaszolták.

Az iskolában a többiek csak azt látták, hogy egy újabb pár keletkezett, de én tudtam, hogy ez sokkal több. Imádtam Damien-nel lenni, és teljesen szerelmes voltam belé.

Egy héttel azután, hogy megtudtam mindent, bemutatott a szüleinek. Először nagyon izgultam, de amint megismertem őket, úgy éreztem lett egy új családom. Mindketten kedvesen fogadtak és segítettek is jobban megismerni a fiúkat.

Főleg Damien anyukája volt segítőkész, beszélgettünk is négyszemközt a „fiúk” nélkül. 

Elmesélte, hogy ismerkedtek meg a férjével Tommal és azt is elmondta, hogy mennyi ideig próbálkoztak mire megszületett Damien.

„ – Hát igen az egyetlen rossz ebben az egész farkas dologban, a gyerek. – mondta. – Tudod, Tommal nagyon szerettünk volna több gyereket, de valamiért a farkas fiúknak, csak egy gyerekük lehet és az is általában fiú. Bár én mindig azt mondtam, hogy lehet hogy azért, hogy annak az egy gyermeknek minden figyelmünket és szeretetünket oda tudjuk adni. – mosolygott rám szomorúan.

- Én annak is nagyon fogok örülni, ha egy olyan fiam lesz, mint Damien. – mosolyogtam rá biztatóan.”

Hát igen, az egész kicsit félelmetes volt, de én mégis úgy éreztem, hogy erre vártam egész eddigi életemben és tudtam, hogy Damiennél jobb társat hátra levő életemben nem is találhattam volna.

Egy hónapja voltunk együtt. Elterveztem, hogy a hétvégén lesz a MI HÉTVÉGÉNK. Igaz már Jack is tudott Damienről, azért nem szerettem volna, hogy az első közös esténken ő is asszisztáljon. Így hát kisebb nehézséggel, de megoldottam, hogy Jack ne legyen otthon és miénk legyen az egész ház.

Pénteken suli után még Cora véleményét is kikértem.

- Istenem végre! – sikoltott fel.

- Halkabban. – suttogtam neki, és hátra néztem, hogy a fiúk, akik pár méterre beszélgettek tőlünk észre vették-e. – Nem akarom, hogy meghallják.

- Bocsi. Nagyon örülök nektek. Ma estére tervezed? – mosolygott tovább.

- Igen. Van valami tanácsod? – néztem rá kérdő szemekkel.

- Szerintem, ha úgy érzed, hogy eljött az idő nincs mit tanácsolnom. Hidd el Damien gyengéd lesz és csak veled fog foglalkozni.

- Ebben egy percig nem kételkedtem… én inkább arra lennék kíváncsi, hogy vezessem fel az egészet?

- Szerintem csak csókold meg, a többi megy magától. – kacsintott rám mosolyogva.

- Köszi.

- Ja és vegyél szexi alsóneműt, attól megdöglenek… legalábbis Nate. – kacagott fel.

- A nevemet hallottam? – szólalt meg mellettünk Nate.

- Csak szeretted volna. – nevetett rá Cora. Közben éreztem, hogy Damien hátulról átölel.

- Mehetünk haza? – suttogta a fülembe.

Az utóbbi egy hónapban Damien hozott és vitt haza az iskolából. Így mikor hazaértünk mindig nálunk töltötte a délutánt.

- Persze. – mosolyogtam rá, majd az arcát simogatva megcsókoltam.

Imádtam vele csókolózni. Az elején még kicsit zavarba voltam mások előtt, ma már azt sem érdekelt ki látja.

Éreztem, hogy ő is lázba jött. A nyelve az enyémet kereste, miközben a fenekemet simogatta.

- Hé fiatalok ezt máshol folytassátok. – szólalt meg mellettünk Max. Mi meg sem hallva folytattuk, amíg levegővel bírtuk.

- Szóltál Max? – néztem rá mosolyogva. – Na jó, mi hazamentünk. Akkor holnap délután találkozunk. – céloztam a holnapi bulira Coráéknál, és húztam Damient magam után.

- Nem kell sietnetek! – kiáltott utánunk Cora.

Én meg csak magamban mosolyogva húztam tovább életem párját.

Amint hazaértünk felmentünk a szobámba. Ideges voltam mit fog szólni az egészhez Damien, miközben alig vártam, hogy megtörténjen.

Belépve a szobába semmivel se törődve, átöleltem és már csókoltam is őt.

- Mmm… micsoda vendégszeretet. – mosolygott rám.

- Ne beszélj. – motyogtam vissza és a nyelvemet a szájába dugtam. Nem kellett sokat várnom, hogy Damien viszonozza a csókot.

Egyszerűen nem bírtam magammal. A fenekébe markoltam és még közelebb húztam magamhoz, miközben a csókot egy percre se hagytuk abba.

Damien is kezdett belendülni, a hátamat, majd a csípőmet simogatta. Mikor kifogytam a levegőből, a nyakát kezdtem el csókolgatni, miközben a kezem a pólója alá tévedt. Itt gondolatban megjegyzem milyen izmos a hasa és a háta is. Felváltva simogattam a kezemmel mindkét testrészét.

- Lorin… mit csinálsz? – motyogta Damien.

- Damien… nem akarok… tovább várni. – eltávolodtam tőle, hogy a szemébe nézhessek. – Szeretlek és le akarok feküdni veled. Azt szeretném, ha megjelölnél, hogy véglegesen a párod legyek. Szeretném, ha egész éjjel velem lennél és addig szeress, amíg csak bírjuk.

A mondandóm végén vártam a választ, de csak néma csend volt. Hirtelen elfogott a félelem. Talán túl korainak tartja? Biztos most ledérnek tart, hogy így felkínálkozom neki. A fenébe! Lehet, hogy szavak nélkül kellett volna a tudtára hoznom, mit szeretnék, de mindenképp el akartam neki mondani, mit érzek. Most mi legyen?

- Lorin… mond… mond még egyszer. – suttogta Damien.

- Szeretkezni akarok veled! – mondtam hangosabban.

- Nem ezt, hanem azt, hogy szeretsz és a párom szeretnél lenni. – felelte kissé ingerülten.

- Szeretlek, szeretlek, szeret… - a következő pillanatban az ágyon feküdtem, Damien pedig rajtam - … és a párod akarok lenni. – suttogtam.

- Én is szeretlek! A világ legboldogabb emberévé tettél. – suttogott vissza, majd a száját az enyémre nyomta. Már kezdtem volna bemelegedni, mikor hirtelen megmerevedett és kíváncsi szemekkel nézett rám.

- Most jutott el a tudatomig. Mit mondtál az előbb?

- Mire gondolsz? – tettem az értetlent.

- Szeretnéd, ha megjelölnélek? – kérdezte kikerekedett szemekkel.

- Igen… nagyon szeretném.

- Tudod, hogy erre még ráérünk… én tudok rád várni. Nem szeretném, ha elkapkodnád, és később megbánnád…

- Damien! – vágtam közbe. – Bízol bennem?

- Persze! – nézett rám értetlenül.

- Szeretsz engem? – kérdeztem vissza.

- Mindennél jobban. – felelte.

- Elhiszed, hogy én is szeretlek? – tettem fel a végső kérdést.

- Igen.

- Akkor nem kapkodok el semmit! – mosolyogtam rá. – És most fogd be.

- Értettem. – nevetett vissza, majd hirtelen ismét elkomolyodott.

- Lorin, ha valami… ha valamit rosszul csinálok… szólj, és egyből abbahagyom! – nézett a szemembe.

- Nem lesz semmi baj… - húztam közelebb magamhoz, hogy végre ne csak beszéljünk.

Damien gyengéden megcsókolt, beleadva minden szerelmét, kedvességét. Életem legszebb és legjobb csókja volt.

Finoman simogattuk egymást, miközben a csókot sem hagytuk abba. A keze mindenhol ott volt. Az egész testemet bejárta, miközben én a hátát simogattam és halkan nyögdécseltem.

Úgy éreztem mindenem tűzben ég, elvesztettem az eszemet, minden elmosódott körülöttem. A következő amire emlékszem, hogy már nincs rajtam póló és éppen szaggatom le Damienről a sajátját. Én! Aki soha nem mert a fiúkkal beszélni, aki soha nem mert senkihez se hozzá nyúlni! Egyszerűen megőrültem érte.

Damien nagyon gyengéd volt és türelmes. Valószínűleg ugyanúgy izgul, mint én, hisz már beszéltünk róla, hogy akárcsak én, ő se volt senkivel.

Sorba tűntek el a ruhák rólunk, miközben tovább csókolóztunk. Mikor már csak bugyi és melltartó volt rajtam, Damien hirtelen rám nézett.

- Biztos, hogy szeretnéd?

- Igen… - suttogtam.

Először a nyakamat kezdte el csókolgatni, majd egyre lejjebb haladt. Mikor elérte a mellemet az anyagon keresztül kezdte el csókolni. Ezt már nem bírtam hang nélkül.

- Kérlek… - nyögtem ki nagy nehezen.

Bár folytatni nem tudtam, Damien megértette mit szeretnék. A következő pillanatban lekerült rólam a melltartóm a szája pedig ugyanott folytatta, ahol abbahagyta.

- Damien! – sikoltottam fel hirtelen.

A szája előbb az egyik mellemet nyalta finoman körbe majd a másikat, én pedig önkívületbe vonaglottam alatta, miközben a hajánál fogva húztam közelebb.

Éreztem, hogy egyre lejjebb megy, míg el nem érte a bugyim szélét. Önként emeltem fel a csípőm, hogy segítsek neki megszabadulni az utolsó akadálytól is. 

Teljesen ledöbbentem saját magamon. Olyan természetesnek éreztem ezt az egészet. Egyáltalán nem szégyenlősködtem, sőt a boxerét, én magam húztam le.

Hirtelen teljesen rám feküdt, én pedig készségesen a dereka köré fontam a lábam.

Egymás szemébe néztünk, majd a következő pillanatban… megtörtént. A fájdalomtól felsikoltottam. Eléggé fájt, bár semmi pénzért nem mondtam volna le az élményről.

Damien mozdulatlanul várta, hogy megszokjam a helyzetet. 

Fura érzés kerített hatalmába. Mintha a lelkem egy részét kiszakították volna. Meg akartam kérdezni Damient, hogy mi történik, de hirtelen a száját az enyémre tapasztotta. Éreztem, ahogy távozik az a valami belőlem és helyette megtelik Damien lelkével.

Csodálatos érzés volt. Tudtam… nem is… éreztem, amit Damien érzett. A hatalmas szerelmet, a féltést, a rajongást, a boldogságot, egyszóval mindent. Remélem ő is érezte, hogy én is mennyire szeretem.

- Szeretlek. – suttogta.

- Én is téged. – néztem a szemébe. Láttam, hogy ő is érzi. Nem volt többé szükség szavakra.

Finoman elkezdtem mozgatni a csípőmet, hogy Damien tudtára adjam, kész vagyok a folytatásra. Ő hirtelen felnyögött, mire bátrabban folytattam a mozgást. Egyszerre kezdtünk mozogni, felvenni a ritmust, ami mindkettőnket egy ismeretlen, de csodálatos helyre repített.

A szánk ismét lecsapott egymásra. Úgy éreztem nem vagyok elég közel hozzá, miközben a hátát simogatva még közelebb húztam magamhoz, ha ez egyáltalán lehetséges volt.

A mozgásunk egyre gyorsabb és vadabb lett, miközben már mindketten nyögtünk az élvezettől.  

Aztán hirtelen fehér fényt láttam és Damien nevét sikítottam. Pár pillanattal később éreztem, hogy Damien is megfeszül, majd egy hatalmasat kiáltva rám borul.

A következő percekben, vagy órákban – nem is tudom – csak lebegtem, miközben lassan kezdtem érzékelni a körülöttem levő világot.