3. fejezet Barát... várakozás

Sziasztok itt az új fejezet! Mivel hosszú hétvége lesz, így vasárnap vagy hétfőn felteszem a következő fejezetet. Jó olvasást!

U. i. : Köszönöm Kolett és Drusilla hozzászólását :)

Lorin szemszög

Olyan ideges voltam, hogy inkább kimentem az iskola udvarára és leültem az első padra, amit találtam.

Hogy milyen beképzelt egy csaj! Remélem nem szúrtam el az orrplasztika beszólással, de mikor megláttam, hogy két nap múlva oda megy egyszerűen nem bírtam ki.

Úgy látom nehéz egy évem lesz. Ha mindenki ilyen beképzelt én esküszöm…

- Szia! – szólalt meg a hátam mögött egy kellemes hang. – Cora vagyok. – folytatta.

- Szia. Lorin. – morogtam. 

Alaposabban megnézve, elég helyes lány volt és kedvesnek is tűnt. Egyáltalán nem volt az a cicababa kinézet. Vállig érő barna haja és barna szeme volt és apró szeplők az egész arcán.

- Nem akarlak zavarni, csak érdekel, hogy jól vagy-e… Tudod láttam az előbb, hogy mi történt az ebédlőben és gondoltam…

- Ja igen! – nyögtem. – Köszi jól vagyok, bár azt hiszem most már tényleg senki nem mer a közelembe jönni.

- Én itt vagyok! – mosolygott rám. – Leülhetek? – nézett rám kérdőn.

Tényleg kedvesnek tűnik lehet, hogy mégis lesz egy barátom?

- Persze. – mosolyogtam vissza.

Abban a pillanatban, hogy mellém ült megláttam azt a srácot, aki lefogta Damient. Szerelmesek voltak, ez látszott rajtuk. Sőt egy esküvőt is láttam. Utána pedig egy farkast. Már megint. Mi ez az egész?

Érdekes ez a farkas más volt, mint amit Damien-nél láttam. Biztos, hogy nem ugyanaz.

- Jól vagy? – nézett rám ijedten a lány, biztos én is ilyen képet vághatok most.

- Igen, persze. – nyögtem ki.

- Ne törődj Caroline-nal. Két éve próbál Damien közelébe jutni. Sajnos nem jól viseli az elutasítást.

- Attól még nem kéne nekem rontania! Hisz nem tettem semmit! – csattantam fel.

- Igazad van, de hosszú idő óta te vagy az első lány aki után érdeklődik Damien. Ezt nehezen viseli…

- De hát nem is érdeklődik irántam, csak reggel egymásnak mentünk és én elestem. Ezért kért bocsánatot. – magyarázkodtam.

- … ő és még sok lány az iskolából. – fejezte be a mondatát Cora.

- Te is? – gondoltam kiderítem jól láttam-e a másik fiút.

- Én? Dehogy is! Damien csak az ismerősöm, nekem van barátom. – mosolyodott el és látszott, hogy teljesen szerelmes.

- Mikor lesz az esküvő? – kotyogtam ki véletlenül. A francba.

- Ezt… ezt meg… honnan tudod? – nézett rám nagy szemekkel. – Senkinek sem árultuk el, hogy eljegyeztük egymást.

A fenébe erre mit lehet mondani? Gondolkozz Lorin!

- Ó… csak…. tippeltem. – hazudtam nem éppen ügyesen.

- Lorin… látom, hogy tudsz valamit, kérlek áruld el, nem mondom el senkinek. Szeretnék a barátod lenni!

Most mit csináljak?

- Nem lehet Cora! Hidd el, nem lennél a barátom, ha megtudnád!

- Honnan tudod? Ne ítélj el olyanért, amiben nem lehetsz biztos. Ráadásul te is tudod egy titkomat, ami egész nagy!

- A fenébe! Nehéz ilyent elmondani. Ne haragudj, de nem megy. – nyögtem fel. – Kérlek, adj egy kis időt! Még csak most ismerkedtünk meg. Ígérem, hogy elfogom mondani, de erre fel kell készülnöm. – néztem rá könyörgőn. Remélem, nem most veszítem el új barátnőmet. Már most éreztem, nyugodt szívvel hívhatom annak.

- Rendben. – mosolygott rám. – De szavadon foglak!

- Oké. – mosolyogtam én is. – És ígérem, senki nem tudja meg, a te titkodat se.

- Hoztam ebédet, kérsz? Láttam nem nagyon volt időd enni! – nézett rám jelentőségteljesen, majd kitört belőle a nevetés. – Anyám, mit nem adnék, ha felvehettem volna. – kacagott. – Szerintem még most sem kap levegőt, de megérdemelte! Végre megmondta neki valaki a magáét. – nevetett tovább.

Én is vele nevettem, miközben a közös ebédünket fogyasztottuk.

Azt hiszem megszereztem, a várva várt igazi barátnőt.

A délután hátra levő részét Corával töltöttem. Legalább is a szüneteket. Bemutatta a vőlegényét, Nate-et, aki nagyon kedves volt és látszott, hogy fülig szerelmes.

Megtudtam, hogy születése óta itt lakik és egyedüli gyerek. Nate-tel már majdnem két éve együtt vannak és karácsonyra tervezik a csendes esküvőt. Csodálkoztam, hogy ilyen fiatalon és hamar összeházasodnak, de mikor megláttam mennyire szeretik egymást megértettem, hogy nem akarnak várni feleslegesen, hisz az élet olyan rövid. Én már csak tudom.

Elmeséltem én is, hogy kerültem ide, hogy a szüleim gyerekkoromba egy autóbalesetben meghaltak. Azóta a nagybátyámmal élek, aki ügyvéd és itt nyitott új irodát.

Mire arra került sor, hogy hazamenjünk éreztem, hogy végleg barátok maradunk Corával és hogy nem is lesz olyan rossz ez az egy év.

Cora szemszög

Szegény Damien! Látom rajta legszívesebben Lorin után menne!

- Megnézem mi van vele! Megpróbálok vele összebarátkozni. – néztem mosolyogva Damien-re, mire ő hálás arccal nézett vissza rám.

- Köszi Cora.

- Ne félj, csak szépet mondok rólad! – feleltem még biztatásként, majd Lorin keresésére indultam.

A tálcát is vittem magammal, mivel láttam, hogy nem sokat tudott enni Caroline akciója miatt. Hátha a hasán át vezet az út!

Kint az udvaron találtam rá egy padon üldögélt. Érdekes módon nem idegesnek, hanem szomorúnak tűnt.

Biztos rossz neki itt, új iskola, új emberek és az első nap már kipécézi magának egy szőke liba.

- Szia! – szólaltam meg halkan – Cora vagyok.

- Szia. Lorin. – morogta.

Igaza volt Damien-nek, ez a lány gyönyörű. A szemei csak úgy világítanak, és az apró szeplői egyáltalán nem rontanak az arcán. Nem úgy mint nekem! Bár Nate imádja a szeplőimet!

Érzem már, hogy hiányol. Hiába, az összekötött farkasok nem sokáig bírják ki párjuk nélkül. Sajnálom Nate, egy picit még ki kell tartanod! – mosolyogtam magamban.

- Nem akarlak zavarni, csak érdekel, hogy jól vagy-e… Tudod láttam az előbb, hogy mi történt az ebédlőben és gondoltam…

- Ja igen! – nyögte. – Köszi jól vagyok, bár azt hiszem most már tényleg senki nem mer a közelembe jönni.

- Én itt vagyok! – mosolyogtam rá. – Leülhetek?

- Persze. – mosolyogott vissza.

Végül az egész napot végig beszélgettük Lorinnal. Sok mindent megtudtam róla, és a bácsikájáról. Remélem hamar összejönnek Damiennel, látszik mennyire vágyik emberi társaságra, csak valamiért nem mer megnyílni. Talán Damien segít ebben.

Igazából nagyon kedves lánynak tűnik, csak azt nem tudtam hova tenni, honnan tud az esküvőmről! Remélem, hamarosan megbízik annyira bennem, hogy elmondja.

De azt hiszem, most már mennem kell Nate-hez, mert érzem nagyon szenved a drágám!

Damien szemszög

A nap hátralevő részében, alig láttam Lorint, amitől majd megőrültem. Csak egyszer láttam messziről, Corával sétálni a folyosón, ezért nem is zavartam.

Remélem Cora segít nekem, ha másképp nem is, legalább Lorin szerez egy barátot.

De nem csak én sínylettem meg ezt az egészet. Nate egész nap nélkülözte Corát, ami nem tett jót neki. Hát igen, ha egy farkast elválasztanak a lenyomatától, még ha csak órákra is, az nagyon nem tesz jót a külvilágnak. Nate állandóan az óráját nézte és hülyeségeket beszélt. Látszott rajta, hogy legszívesebben elhurcolná valami eldugott helyre Corát, ahol csak ketten vannak.

- Nyugi már Nate, egy szavad se lehet. Te délután visszakapod őt, de én? – néztem rá elkínzottan.

- Jó, jó! De te nem tudod milyen érzés. Még nem jelölted meg Lorint. Onnantól kezdve, ha ez megtörténik, egy óra is kínszenvedés nélküle.

- Azt hiszed így is jól érzem magam, hogy nem jelöltem meg? Pont ez a baj! Tudod nagyon jól, hogy amíg nem jelölöm meg, addig választhat mást, bár erre kicsi az esély, de számára még nyitva az ajtó.

- Nyugi! Szerinted miért hagyom Corát? Neked akarunk segíteni, bár ahogy látom, Cora nagyon megkedvelte Lorint. – mosolyodott el. – Szimpatikus egy lánynak tűnik.

- Hidd el egyszerűen tökéletes. – vigyorogtam.

Mikor vége lett a sulinak, izgatottan vártuk Corát a kocsiknál. Nate, azért hogy végre visszakaphatja, én pedig az információk végett.

- Sziasztok! – mosolygott Cora, de folytatni már nem tudta, mert Nate elkapta és úgy csókolta, mintha legalább öt éve nem találkoztak volna.

Istenem bárcsak én is így ölelhetném már Lorint.

- Hiányoztál! – hallottam a sugdosást.

- Te is. – mosolygott Cora, majd újabb csók.

- Elengednéd már egy pillanatra, - fogyott el a türelmem – ígérem utána csak a tiéd.

A kérésemre egy morgás volt a válasz, majd Cora szidalmazása.

- Rendben, mit szeretnél tudni? – kérdezte kedvesen.

- Mindent! – vágtam rá.

- Oké. – nevetett. – Lorin Maxwell, 17 éves, a szülei autóbalesetben haltak meg még gyerekkorában. Hozzáteszem ő is a kocsiban ült. Egyedül ő élte túl. – komolyodott el Corin hangja.

- Úristen. – merevedtem le.

- Azóta a nagybátyjával él, aki ügyvéd és itt nyitotta meg az új irodáját. Nincs barátja, igazából még nem is volt komoly kapcsolata és…

- Igen? – vágtam közbe.

- Semmi, dióhéjban ennyi. – mondta Cora.

- Cora! – néztem rá komolyan. – Mi az?

- Semmi csak, néha olyan érdekes… nem is tudom. Amikor Nate-ről beszéltem, hirtelen megkérdezte mikor lesz az esküvőnk. Pedig ezt senki nem tudja, még azt sem, hogy eljegyeztük egymást. Persze rajtatok kívül. Utána próbálta tagadni, de nem igazán ment neki. Mikor pedig rákérdeztem, azt mondta, majd később elmondja.

- Nem lehet, hogy csak ráhibázott? – kérdeztem vissza.

- Először én is azt hittem, de utána olyan titokzatos lett… lehet hogy csak én képzelődöm és semmi lényeges. – felelte. –De amúgy nagyon kedves és barátságos, viszont látszik, hogy egyedül van. Nem lehetett neki sok barátja. Úgyhogy minél előbb barátkozz vele össze. – mosolygott még rám.

- Azon leszek, hidd el.

A következő két hét eseménytelenül telt el. Cora segítségével igaz sok időt töltöttünk együtt, de a többiekkel, sokkal kedvesebb volt, mint velem. Akárhányszor próbáltam közelíteni hozzá, teljesen visszahúzódó lett.

Meg is fogadtam magamnak, hogy a hétvégén beszélek vele négyszemközt és elárulok neki mindent, mert ezt nem bírom tovább.

Annyira vágytam már rá, hogy a karomban tartsam, hogy megcsókoljam, hogy megjelöljem.

Ja igen a jelölés! A farkasok, ha megtalálják a párjukat, egyfajta illatot árasztanak magukból és mikor először testileg együtt vannak a párjukkal, ez az illat belepi a társukat. Ezzel jeleznek a többieknek, hogy az illető az övék.

Ezen kívül, mikor mi alakváltók először egyesülünk a lenyomatunkkal, akkor a lelkünk egy töredéke helyet cserél párunkkal és onnantól kezdve, mindig tudjuk, hol van a másik és mit érez. Ez a jelölés már végleges. Ha ez megtörténik, onnantól kezdve elválaszthatatlanok vagyunk és egyikünk se tud a másik nélkül élni, de addig… Lorin találhat magának valaki mást!

Hát igen nem könnyű a farkas élet.

Lorin szemszög

A következő két hétben megismertem Cora barátait, köztük Damient. Nem tehetek róla, de akárhányszor megláttam a szívem kétszer olyan gyorsan kezdett el verni és nem tudtam egy értelmes mondatot kinyögni.

Ráadásul itt volt ez a farkas dolog. Nem elég, hogy Cora és Damien jövőjébe is láttam, de mint kiderült az összes barátjánál is.

A legfurcsább az volt, hogy a pároknál, mindig ugyanazt a farkast láttam. Coránál és Nate-nél, Max-nél és Gabynál, Lucasnál és Samynél. Így összesen három féle farkast láttam a jövőjükbe és persze Damienét.

Ezen kívül viszont semmi baj nem volt velük. Nagyon kedvesek voltak és látszott rajtuk, hogy szeretik egymást.

El is döntöttem, hogy még a hétvége előtt beavatom Corát a titkomba. Remélem nem néz őrültnek, és nem fog kinevetni. Nem szeretném elveszíteni legújabb barátnőmet.

Igaz a másik két lány is nagyon kedves és úgy érzem ők is a barátnőim lettek, még is Corát éreztem magamhoz a legközelebb.

Pénteken minden eldől.