10. fejezet Mindennek vége?

Sziasztok! Meghoztam az új fejezetet. Nagyon örülök, hogy ennyire tetszett az új történet leírása. Bocsánat, de ma még nem tudom abból az első fejezetet felrakni, de ígérem szombaton felteszem és ebből is a következőt. Addig is jó olvasást!

Lorin szemszög

- Azt ugye mondtam, hogy hogyan történik az összekötődés?

- Igen. – pirultam el, mikor eszembe jutott.

- Azt viszont nem mondtam el mi történik utána.

- Miért mi történik? – néztem rá értetlenül.

- Mivel félig lelket cserélünk, így érezzük egymás érzéseit…

- Ezt tudom Cora mondta…

- Igen, de mivel fél lelkünk a másikban van… ne haragudj ezt nem tudom jobban megfogalmazni, ha valamelyikünk meghal… a másik is meghal, mivel fél lélekkel élni nem lehet. – suttogtam a végét és vártam a hatást.

Először fel sem fogtam mit mondott Damien, majd mikor megértettem, azt hittem viccel!

Ezek szerint, ha összekötődünk és meghal én is meghalok, vagy ha én meghalok, ő is.

Érdekes, de nem az első volt számomra fájdalmas, hanem a második változat. Mi van, ha én miattam kell meghalnia?! Azt nem bírnám elfogadni. Igaz nem tehetnék már semmit, mégis nagyon rossz volt erre gondolnom.

- Lorin… kérlek, mondj valami. – suttogta Damien.

- Ez… nem… ezt… muszáj végig gondolnom…

- Persze, semmit nem erőltetek. – vágta rá.

- Ha nem haragszol, én most haza megyek! Hétfőn találkozunk. – utaltam rá, hogy ne jöjjön utánam és hétfőig nem akarom látni.

Végül oda futottam a kocsimhoz és gyorsan elhajtottam.

Cora szemszög

A többiekkel épp nekiálltunk volna a sütéshez, mikor észrevettük Lorint, ahogy a kocsihoz fut és elhajt.

Mi történhetett?

Pár perc múlva megjelent Damien lehajtott fejjel.

- Mi történt? – kérdezte Nate egyből.

- Elmondtam neki, mi történik ha, összekötődünk és valamelyikünk… - nem tudta folytatni, de nem is kellett mindegyikünk értette.

Hát igen, talán ez volt a legnehezebb az egész dologban. Elviselni, hogy a másikra vagyunk utalva. Először nekem is ijesztő volt, de aztán rájöttem, hogy Nate nélkül élni még rosszabb lenne, ráadásul ha ő nem fog élni én se szeretnék.

- Nyugi Damien, csak idő kell neki. Ha végig gondolta vissza fog jönni. – mosolyogtam rá bíztatásképp.

- Remélem, bár azt mondta hétfőn találkozunk, tehát már nem akar látni a hétvégén! – szontyolodott el megint.

- Hidd el szeret téged. Több mint két órát beszélgettem vele és ő ecsetelte, hogy egyáltalán nem fél ettől az egész dologtól és hogy mennyire oda van érted.

- Tényleg?  - nézett rám reménykedve.

- Tényleg, de ha szeretnéd holnap átmegyek hozzá, hátha megtudom puhítani.

- Köszönöm. – szegény innentől kezdve nem nagyon vett részt a tábortüzes buliba. Remélem, minden rendbe jön közöttük.

Lorin szemszög

Most mit csináljak? Egyszerűen imádom Damient és úgy érzem a többiekkel lett végre egy normális családom. Mégis mikor arra gondolok, hogy miattam meghalhat életem értelme, egyszerűen úgy érzem, itt kéne hagynom mindent.

Egész éjjel ezen törtem a fejem, végül valamikor hajnalban sikerült elaludnom.

Damien! Mit csináljak veled?

Még magamnak se mertem bevallani, de már rég eldöntöttem, mit fogok tenni.

Cora szemszög

Másnap kora délután, kocsiba ültem és elindultam Lorinhoz. Mikor odaértem egy autót sem láttam a ház előtt. Gyorsan kiugrottam a kocsiból és futottam az ajtó felé… ami természetesen zárva volt.

Damien szemszög

Egész nap unatkoztam a szobámban és szomorkodtam. Lorin nélkül egyszerűen semmihez sem volt kedvem. A következő pillanatban megszólalt a telefonom.

- Cora?

- Szia…

- Meg tudtál valamit? – vágtam közbe.

- Damien… nem akarlak megijeszteni, de…

- Igen?

- Itt vagyok Lorinéknál és zárva az ajtó, egy kocsi sincs a ház előtt.

- Mi?

- Jól hallottad! – vágta rá.

- Azonnal ott vagyok, köszi. – ugye nem ment el, ó istenem könyörgök, csak ne menjen el.

Mikor odaértem Cora már várt rám.

- Próbáltam előbb hívni, de nem veszi fel! Nem tudom merre lehet. Sajnálom Damien. – nézett rám szomorúan.

- Magamra hagynál?

- Persze. Remélem nem ment el, szólj ha megtudsz valamit. – köszönt el és már el is hajtott.

Annyira elfogott a félelem és a szomorúság, hogy nem bírtam tovább befutottam a közeli erdőbe és úgy ahogy voltam ruhástól átváltoztam farkassá.