11. fejezet Nélküle nem megy...

Sziasztok! Itt az új fejezet! Pár perc és teszem fel az új történet első fejezetét is.


Damien szemszög

Mikor végre egy kicsit megnyugodtam, elkezdtem visszafelé futni a kocsihoz.
- Damien… Damien haver merre vagy? – hallottam meg a fejemben a gondolatot.
A következő pillanatban előttem voltak a barátaim, a testvéreim, mind a hárman, szintén farkas alakban.

- Jól vagy? – kérdezte Nate. – Cora mesélte, és miután egész nap nem jelentkeztél és nem mentél haza úgy gondoltuk utánad jövünk.
- Láttuk a kocsidat a ház előtt. – tette hozzá Max.
- Jól vagyok, köszönöm. – válaszoltam. – Menjünk vissza.
- Van nálad ruha? – nevetett fel Lucas.
- Nagyon vicces, igen van a kocsiban. – mikor visszaértünk gyorsan átváltoztak és visszaöltöztek, majd Max hozott nekem ruhát a kocsiból.
- Köszönöm. Megkérhetlek titeket valamire? – néztem rájuk.
- Persze. – válaszolták egyszerre.
- Valaki haza vihetné a kocsimat és szólhatna apámnak, hogy jól vagyok…
- Haza kéne menned Damien. – szólalt meg komolyan Nate.
- Haza is megyek, csak még kell egy kis egyedüllét, majd haza gyalogolok.
- Rendben, akkor holnap találkozunk a suliban, és ha nem jössz, úgy is megtalálunk. – nevetett rám Lucas.

- Még egyszer köszönöm, hogy utánam jöttetek. – néztem mindegyik szemébe.
- Ezért vagyunk, nem? – mosolygott vissza Max.
Miután a srácok elmentek, nem bírtam elmenni. Egy darabig nézegettem a házat, majd felmásztam az erkélyre és bemásztam Lorin szobájába.

Tudtam hogy jutok be, hisz az utóbbi hetek estéjét itt töltöttem.
Amint beléptem melegség öntött el, hogy érezhetem az illatát, és egy kis megkönnyebbülés, hogy minden dolga a helyén volt, ami azt jelentette, hogy nem ment messzire vagy legalábbis még vissza fog jönni.
　

Lorin szemszög

Az egész napot Jack-kel töltöttem. Mivel az ő kocsija szervizben volt, így az enyémmel mentünk.
Először csak bejártuk a környéket, majd elmentünk ebédelni, végül beültünk egy moziba.
Mozi után még be is vásároltunk, így mire hazaértünk már este volt, de nagyon élveztem a napot és jól is esett a tegnapi után, legalább valami elterelte a figyelmemet. Nem akartam gondolkozni.

Tudtam mit kell tennem, vagyis mi az amit tenni fogok. Nem tehetem tönkre Damien életét. Valahogy el kell küldenem, még nem tudom hogyan, de megteszem, még ha a szívem szakad bele…

- Jól éreztem magam. – mosolygott rám Jack, mikor már majdnem otthon voltunk.
- Igen, én is. Régen töltöttünk együtt egy napot. Néha azért beiktathatnánk. – mosolyogtam vissza.
- Rendbe benne vagyok.
- Holnap elvigyelek a munkahelyedre? Tényleg mikor lesz kész a kocsid? – néztem rá.
- Holnap délután elvileg kész. Köszönöm, de nem kell elvinned Julie eljön értem. – mosolygott.

- Tényleg mikor mutatod be? – nem mintha nem láttam már volna fejben. – Jó lenne már megismerni. Vagy félsz, hogy elijesztem? – próbáltam vicces lenni, de azért komolyan kérdeztem.
- Nem, sőt már ő is mondta, hogy szívesen megismerne. Ha gondolod jövő hétvégén összehozzuk, jó?
- Rendben. Megérkeztünk. Felmegyek, még van leckém holnapra. – köszöntem el.
- Oké. Jó tanulást. – mondta és bevonult a dolgozó szobájába.

A másnapon gondolkoztam, miközben mentem fel az emeletre. Mit fogok holnap mondani Damien-nek? Már előre féltem, mi lesz.
Amint kinyitottam az ajtóm, abban a pillanatban lemerevedtem. Damien ült az ágyamon és szomorúan nézett rám. Az egész eddigi döntésemet, hogy holnap elküldöm és majd elkerülöm elfelejtettem. Becsuktam az ajtót és már futottam is felé, hogy átöleljem, de ő sem tétlenkedett. Gyorsan felállt és már csak az ölelő karjait éreztem.

- Ne haragudj. – suttogtam a vállába. – Azon gondolkoztam egész nap, hogy foglak elküldeni magamtól, de nem megy, nem akarlak elveszíteni, bármennyire is önző vagyok, nem tudom megtenni…
- Miért lennél önző? – nézett rám értetlenül.
- Mert nem akarom, hogy miattam meghalj, de arra sem vagyok képes, hogy nélküled éljek. – suttogtam még mindig.

- Lorin… - emelte fel a fejem, hogy a szemébe nézzek. - … ez nem önzőség. Én nem tudok nélküled élni! Szó szerint. Ha nem vagy velem, egy idő után valószínűleg megőrülök. Én csak veled, csakis veled lehetek boldog és egész. Lorin és az életem árán is megvédelek. Ha pedig meghalsz nem is bánom, ha én is meghalok, úgysem tudnék nélküled élni. Szeretlek.
- Én is szeretlek, és nem azért menekültem el tegnap, mert megijedtem. Vagyis azért, de nem magamat féltem. Én azt nem szeretném, ha miattam halnál meg…

- Lorin, értsd meg a bevésődés azért van, hogy a farkas énem megtalálja azt az embert, akivel le tudom élni az életemet, mivel mi egész életünkben csak egy valakit tudunk szeretni. Ha ez az egész lélek csere nem lenne, én akkor is meghalnék, ha te már nem élnél, mert nem volna értelme az életemnek. Viszont azt én is sajnálom, ha te…

- Ssss… - fogtam be a száját. – Egész éjjel mondogathatjuk egymásnak, hogy sajnálom, a lényeg akkor is ugyanaz lesz. Te sem tudsz nélkülem élni és én sem. Márpedig én nem fogok nélküled élni, úgyhogy lehet bűntudatod, de mostantól nem szabadulsz tőlem.
- Biztos vagy? Nem akarok semmit rád kényszeríteni…
- Biztos, és most már fogd be. – mosolyogtam rá, majd magamhoz húztam és megcsókoltam.