14. fejezet Ismert ellenség

Lorin szemszög

Mikor kiszálltunk a kocsiból Corával, csak akkor vettem észre, hogy nem is hozzájuk mentünk. Egy számomra ismeretlen ház előtt álltunk meg.

- Ez Nate-ék háza. – válaszolta Cora, mintha olvasna a gondolatomban. – Gyere menjünk gyorsan. – húzott maga után.

Bent a házban, ott voltak a lányok is és számomra ismeretlen két idősebb ember – valószínűleg Nate szülei. A nő egyből odarohant hozzánk.

- Jól vagytok? –nézett rajtunk végig.

- Persze. – mosolygott rá Cora.

- Elnézést mi még nem ismerjük egymást, én Sandra vagyok, Nate édesanyja. Ő pedig a férjem Thomas. – fordult felém.

- Örvendek. Az én nevem Lorin. – próbáltam illemtudó lenni, de belül majd megbolondultam.

- Elnézést, de valaki elmondaná végre, hogy mi folyik itt? – néztem kérdőn körbe.

Nagy meglepetésemre Thomas válaszolt.

- Nem tudom Lorin, mennyit mesélt neked Damien a farkas létről. Arról, hogy egyáltalán miért létezünk mi! – nézett rám kíváncsian.

- Nem sokat, csak hogy védik az embereket. – értetlenkedtem.

- Tudod, ez a négy család, akik a mai napig összetartanak, régebben egy törzshöz, egy néphez tartoztak. Mi voltunk farkasok az őrzők, a védők. Megvédtük a népet a gonosztól, a rossztól.

- De mégis milyen rossztól? – még mindig nem értettem.

- A farkasoknak leginkább egyetlen ellensége van. A vámpír!

- Mi?... Ez… ez most komoly? – néztem körbe.

- Igen! – folytatta Thomas. – Később természetesen a bűnözők, a gyilkosok ellen is védtünk, de a mai napig a vámpírok azok, akiktől leginkább megvédjük a családunkat és a közelben élőket.

Egyszerűen nem tudtam elhinni. Nem csak alakváltó farkasok vannak, hanem vámpírok is. És ezek szerint most egy vámpír van a környéken. Damienék, pedig őt kergetik. Damien!!!

- És… most Damienék… őt kergetik? – néztem félve a többiekre.

- Igen. – vette át a szót Cora.

- Jézusom, de hát meg fogja őket ölni! – sikítottam fel.

- Nyugalom Lorin. – szólalt meg Gaby.

- Hogy lehetnék nyugodt és ti hogy tudtok nyugodtak lenni?

- Te nem érzed? – nézett rám Cora.

- Mit? – nem értem, mit akar?

- Lorin, csukd be a szemed. – szólalt meg megint Thomas. –  Vegyél mély levegőt és most mond el mit érzel.

- Azt érzem, hogy ideges vagyok, féltem Damient… és… nyugalmat. – nyitottam ki hirtelen a szemem. – De hogy…?

- Damien. – válaszolták egyszerre.

- Ő nyugtat engem?

- Igen, úgyhogy most nyugodj meg te is, hogy ő a feladatára tudjon koncentrálni. – szólt kedvesen Thomas.

- Rendben, megpróbálok. – sóhajtottam mélyet, majd leültem a legközelebb lévő fotelbe.

Damien szemszög

A fiúkkal végig futottuk a környező erdőt, de egy idő után eltűnt az „illat”.

- Érdekes, a legerősebben Lorinéknál érezni! – szólalt meg Nate. – Coráék házánál nem, pedig a múltkori eset után, azt hinné az ember oda megy legelőször.

- Lehet, hogy új prédát talált. – nézett rám Luc.

- Azt merje megtenni! – mordultam fel.

- Mindenesetre Damien, jobb ha nem hagyjuk egyedül a lányokat, főleg Lorint nem.

- Rendben. – szólalt meg mindenki egyszerre.

- Menjünk is értük. – futottam vissza a ház felé.

Amint odaértünk Nate-hez rohantam be az ajtón. Lorin a fotelben ült és a kezeit tördelte, de amint meglátott, futott és a nyakamba ugrott.

- Jól vagy? – kérdezte.

- Persze. – mosolyogtam rá. – Nincs semmi bajom. Te jól vagy?

- Igen, csak kicsit még ideges vagyok.

- Érzem. – mosolyodtam el, majd még jobban magamhoz öleltem.

A következő pillanatban azonban Cora felkiáltott.

- Nem!!!

- Nincs semmi baj. – csitítgatta Nate.

- Mi történt? – kérdezte Lorin és a lányok is egyből.

- Üljetek le. – szólalt meg Nate. Leültem a fotelba, ahol az előbb Lorin ült és őt pedig az ölembe húztam.

- Először is, sajnos nem tudtuk elkapni a vámpírt, de ami késik nem múlik. Másodszor pedig… az illető nem idegen.

- Miért ki az? – kérdezte Gaby.

- Gareth. – válaszolta Nate, mire mindenki felszisszent a szobában.

- Ki az a Gareth? – kérdezte értetlenül Lorin.

- Gareth, ő egy nagyon cseles vámpír, aki már egyszer elmenekült előlünk… és aki… majdnem megölte Corát. – suttogta a végét Nate.

Lorin szemszög

A döbbenet után megbeszéltük, hogy senki nem marad egyedül. Így Damien velem jött haza, bár az egész dolog előtt is ez volt a terv.

Csak azt nem tudom, ha vége a hétvégének és Jack hazajön, hogy magyarázom meg neki, hogy Damien állandóan velem van.

Mindenesetre aznap éjjel összebújva vártuk a szebb holnapot.

Két héttel az események után, még mindig nem történt semmi. Mintha a föld nyelte volna el azt a vámpírt.

Jack lassan hozzászokott, hogy Damien minden szabadidejét nálunk tölti, vagy éppen én töltöm náluk. Igaz azt nem tudta, hogy minden éjszakát is együtt töltünk, amit én kifejezetten élveztem.

Az állandó védelem napközben viszont kezdett az agyamra menni és nem csak nekem, hanem a lányoknak is. Így megbeszéltük, hogy a következő szombati napot együtt töltjük fiúk nélkül.

Kiharcoltuk, hogy délelőtt elmehessünk önállóan vásárolni, majd a délutánt nálam töltjük. A fiúk először nem akartak beleegyezni, de miután közöltük velük, ha nem engedik, két hétre megvonjuk tőlük a szexet, egyből beleegyeztek. 

Persze csak úgy, ha óránként hírt adunk magunkról és a közelben maradunk.

Nagyon jól éreztünk magunkat vásárlás közben. Mindenki vett magának ruhát, cipőt… de a lényeg a fehérnemű volt, mivel az mindegyikünknek fogyóeszköz volt a srácok mellett.

Délutánra kivettünk egy romantikus filmet, utána pedig Cora közelgő esküvőjéről beszéltünk, ami három hónap múlva lesz – közvetlenül az érettségi után.

Már kezdtünk volna búcsúzkodni a lányoktól – mivel a fiúk csak „sötétedés előtt” – ig adtak kimenőt – mikor Jack rontott be a házba véresen.