Egy új élet reményében 3. fejezet

Másik meglepim!


3. fejezet A találkozás

Emmett szemszög

Miután vége lett az órának, rohantam ki a teremből, amennyire emberi tempóban csak lehetséges volt. Meg sem álltam Alice autójáig. Nekitámaszkodtam és vettem pár mély levegőt, hogy végre lenyugodjak. Pár másodpercen belül kis családom is körülöttem volt.

- Jól vagy? – kérdezte Alice halkan.
- Te ezt tudtad, igaz? – néztem rá hirtelen. – Ezért vártad annyira, hogy ma iskolába menjünk.
- Nem, esküszöm. Valamiért csak villanásokat látok az életéből. Ezt az egészet nem láttam. Bár… bevallom azt láttam, hogy a barátunk lesz és Esme is találkozik vele.
- Alice!!! – néztem rá jelentőségteljesen.
- Jól van! – válaszolt morgósan. – Szerintem Amy a szerelmed lesz.
- Miii? Nem! Nem, nem nem és nem! Az a hárpia? Lehet, hogy felizgat, de hogy egy hetet nem bírnék ki vele, nem hogy egy életet… bocsánat egy halhatatlan életet.

- Miért? – válaszolt vissza Alice. – Mert visszamer neked szólni? Rosalie nem ezt tette?
- Alice! – szólt rá figyelmeztetően Jasper.
- Figyelj Emmett, én csak annyit mondok neked, hagyd hogy történjen, ami történik. Ha igaza van Alice-nek…
- De nincs igaza!- vágtam közbe.
- Én csak azt mondom, ha Alice-nek igaza van, úgysem tudod távol tartani magad tőle. – folytatta Edward. – Amúgy tényleg van valami fura, abban a lányban.

- Hogy érted? – kérdeztem vissza.
- Amikor reggel elment mellettünk, pár másodperce senkit nem hallottam…
- Annyira elvonta a figyelmedet? – nevettem fel hirtelen, bár belül gyilkolni tudtam volna.
- Emmett! – nézett rám figyelmeztetően Jasper és kaptam is egy kis nyugalom hullámot.
- Nem, félreértesz Emmett. – válaszolta Edward gyorsan. – Gondolatban nem hallottam senkit. Csak pár másodperc volt, de mégis furcsa. Eddig csak Bellát nem hallottam, de azt hogy senkit sem… ilyen még soha nem volt. Szerintem valami erős képessége lehet neki.

- Most hogy mondod… - szóltam közbe. – én is észrevettem valami furcsát… mikor mellette ültem, majd megőrültem tőle, de a vérét nem kívántam. Egy kicsit sem.
- Szerintem szóljunk Carlisle-nak. – hallottam meg Bella hangját.
- Majd délután beszélünk vele. – szólalt meg Jasper. – De most menjünk órára.

A délelőtt hátralevő része gyorsan telt. Talán köszönhető annak, hogy nem volt több közös órám Amy-vel.
Suli után egyből mentünk haza, miközben Alice felhívta Carlisle-t, hogy sürgősen jöjjön haza a kórházból.

Mikor hazaértünk sietve Esme már várt minket a nappaliban, de amint meglátott minket tudta, hogy baj van.
- Mi történt? – kérdezett rá.
- Mindent elmondunk, amint ideért apa. – válaszolta Edward.
- Rendben. – nyugodott meg egy kicsit.
Nem sokkal később be is toppant és elmondtunk mindent nekik.
- Szerintem egyelőre ne tegyünk semmit. Te pedig – nézett rám apám – próbáld türtőztetni magadat. – mosolyodott el.
- Könnyű azt mondani. – morogtam halkan, bár tudtam, hogy mindegyikük hallja.
- Nehéz lesz neki. – szólalt meg Jasper. – Érzem, amit ő. Ha a közelében van a lány, alig bírja visszafogni… magát. – mosolyodott el ő is.

- Köszönöm, hogy így nyíltan kitárgyaljuk a magánéletemet és az érzéseimet, de ha lehet, szálljatok le rólam. – kezdtem felkapni a vizet. – Semmi nem fog történni köztem és Amy között. – néztem végig mindenkin, hogy felfogják végre, amit mondok, majd kirohantam a házból.
Kotnyeles húgom beszólását azért még hallottam:
- Hallottátok megjegyezte a nevét!


Amy szemszög

Nagy kínlódások közepette vége lett az órának. Nem értem mi ütött belém, egy férfi sem volt eddig rám ilyen hatással. Na jó nem azt mondom, hogy nem bűnöztem már életemben. Hiszen még is csak 87 éves vagyok az istenért, de eddig soha nem éreztem ilyent.

Életem eddigi összes kapcsolata futó volt, főként azért, hogy véletlenül se bánthassam őket, de azért is mert egyik sem keltette fel igazán az érdeklődésemet.
Viszont érzem, ha vele kezdenék ki, én húznám a rövidebbet és végül összetörné a szívemet, vagy rosszabb esetben nem tudnám elhagyni és véletlenül bántanám. Azt pedig nem szeretném.
Hála az égnek, a nap folyamán többször nem láttam. Igaz egyszer az ebédlőben távolról láttam másokkal egy asztalnál ülni. Nagy megdöbbenésemre pont azzal a párossal, akiket reggel “leszívtam”. Azon kívül még ott volt egy kis koboldszerű rövid hajú lány és egy búsképű szőke herceg. Vajon ők kik lehetnek? Érdekes módon az ő szemük is arany volt, mintha testvérek lennének. Lehet, hogy azok.

Suli után hazamentem és azon gondolkoztam mit csináljak a nap hátralevő részében. Vásárolni nem nagyon volt kedvem, főleg nem egy bevásárlóközpontban. A sok embertől még a végén elcsábulok.
Inkább elmegyek sétálni, bejárom a környéket. Az erdőben csak nem futok össze senkivel.
Már körülbelül fél órája sétáltam, mikor az erdő sűrűjében egy kidőlt fát találtam, amire le is ültem volna, de a következő pillanatban mintha valami elsuhant volna előttem.
Annyira gyors volt, hogy nem láttam mi az, de abban biztos voltam, hogy nem állat volt.
Csak nem megint egy vámpír? Lehet, hogy megtalált a lány és bosszút akar állni, amiért elájult?
Még végig sem tudtam gondolni az egészet mikor hirtelen az egyik fa mögül kilépet…