17. fejezet Érettségi és eljegyzés

 Íme az egyik meglepim!

Lorin szemszög

Nehéz az iskolára koncentrálni az embernek, ha azt várja mikor kérik meg a kezét. Ráadásul a legjobb barátnője férjhez készül menni.

Már csak két hét volt az érettségiig. Damien minden délután a tanulással szekált, ami úgy kezdődött, hogy nekiálltunk egy témakörnek és úgy fejeződött be, hogy letéptem a pólót Damienről.

Hát igen, ha valami jó, az ember nem tudja megunni. Már pedig Damiennel szeretkezni, mindennél jobb volt, főleg a tanulásnál.

Mindenesetre bármennyire is szerettem Damiennel lenni, a lányok is hiányoztak.

Ráadásul velük megbeszélhettem mindent, legalábbis egy valakivel, Corával. Mikor elmeséltem neki, hogy mit láttam, egy hatalmasat sikított, majd átölelt.

- Jézusom, komolyan? Nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar megkéri a kezedet. Nem akarsz kettős esküvőt? – nevetett rám.

- Sss, Cora, halkabban. – olyan hangos volt, hogy a közelbe mindenki minket nézett, pedig egy hatalmas bevásárló központban voltunk. – Elfelejted, hogy még nem történt meg. – néztem rá jelentőségteljesen.

- De nemsokára meg fog történni. Azt mondtad az esküvőmön már hordani fogod. – feleselt vissza.

- Igen, de az még több mint egy hónap. 

- Tényleg, ha már itt tartunk mesélhetnél egy kicsit az esküvőmről. A ruhám és a hely már megvan, de még nem tudom milyen legyen a torta és a ti ruhátok sincs meg…

- A mi ruhánk? – néztem rá értetlenül.

- Na mi van ezt nem láttad? Hát a koszorús lány ruhátok, neked, Gabynak és Samynek. Csak nem gondolod, hogy olyan esküvőt tartok, ahol nem ti lesztek a koszorúslányaim. – mosolyodott el.

- Komolyan? Ezt tényleg nem láttam. – nevettem vissza. – Bár az az igazság, hogy nem sok mindent láttam az esküvőből, de ha gondolod az érettségi után tarthatunk a lányokkal egy körutat, hátha közben meglátok valamit.

- Rendben, az nagyon jó lenne és lehet, hogy addigra a te esküvődet is elkezdhetjük szervezni.

- Nyugi Cora, olyan mint ha te jobban várnád az egészet, mint én. – néztem rá kétkedve.

- Ne mond, hogy te nem várod? – feleselt vissza.

- De nagyon, bár jelen pillanatban, azt is várom, hogy túl legyek az érettségin.

- Na azt én is nagyon várom, akárhányszor nekiállok egy tananyagnak, mindig rájövök mennyi mindent nem tudok.

A nap hátra levő részét mindketten tanulással töltöttük.

Az érettségiig hátra levő két hét gyorsan eltelt. Szinte túl gyorsan. Már csak azt vettem észre, hogy reggel van, méghozzá az érettségi reggele.

Ételre gondolni sem bírtam, de Damien belém erőltetett pár falatot és már indultunk is a suliba.

Nagy meglepetésemre, amennyire nem vártam a vizsgákat, annyira hamar vége is lett. Úgy éreztem elég jól sikerültek, remélem nem buktam meg semmiből.

Sajnos a nap hátra levő részét Damientől távol töltöm, mivel ő a fiúkkal bulizott. Bár annyira mégsem kár, mert én meg a csajokkal tartottunk egy jó kis estét, ami nagyrészt az esküvő megtárgyalásáról szólt.

Damien szemszög

Lorin az utóbbi hetekben teljesen rendbe jött, néha láttam szomorkodni, de akkor bárhol voltunk, megkeresett a tekintetével és amint egymásra néztünk elmosolyodott, ami számomra olyan volt mintha kisütne a nap.

Az érettségin is sikeresen túl jutottunk.

Viszont az egész estét külön töltöttük. Lorin a lányokkal töltött el egy közös estét, míg én a fiúkkal voltam.

Az egész estét azzal töltöttük, hogy megszervezzük a legénybúcsút, mikor hirtelen megszólalt Nate.

- A tiedét mikor tartjuk? – kérdezte hirtelen.

- Mit mikor tartunk? – néztem rá értetlenül.

- A te legénybúcsúdat?

- Mi van? Honnan tudod…

- Cora mondta! A fenébe, ezt nem kellett volna elmondanom. Azt mondta neked nem beszélhetek róla.

- Miről is? Most már fejezd be, ha egyszer elkezdted, mit nem mondhatsz el, és honnan tudsz…

- Na jó, most már úgyis mindegy… Cora megfog ölni. – sóhajtott egy nagyot. – Ha jól tudom megakarod kérni Lorin kezét…

- Komolyan haver? – szólalt meg Luc. – Ne már minket meg lekörözöl?

- Ezt honnan tudod Nate, senkinek nem mondtam, még csak nem is gondoltam rá a közeletekben és főleg honnan tudja Cora? – most már semmit nem értettem.

- Lorintól! Lorin látta, hogy megkéred a kezét és hogy…

- Mit? Most már mondj el mindent. – kezdtem ideges lenni.

- Azt hogy az esküvőnkön már hordani fogja a gyűrűt. – suttogta Nate.

- Tehát igent mondana? – lepődtem meg. – Uram atyám, én csak eljátszottam a gondolattal, hogy megkérem a kezét…

- Nem haver! Lorin konkrétan azt látta, hogy megkéred a kezét!

- Jól van tényleg meg akartam kérni, de az esküvőtök után. Nem akartam, hogy elrontsuk a ti napotokat… azt mondod az esküvőn már rajta volt a gyűrű? – néztem újra Nate-re.

- Igen Cora azt mondta. Figyelj, ha tényleg csak miattunk akarsz várni, akkor nyugodtan tedd meg. Engem nem zavar, sőt örülök nektek, Cora pedig minden nap engem zaklat, hogy nem tettél-e valami megjegyzést, hogy mikor akarod megtenni, úgyhogy szerintem őt sem zavarná. – mosolyodott el Nate. – Ezzel a két hülyével meg ne is foglalkozz, talán így ők is rászánják magukat.

- Hé! – lázadt fel egyből Max.

- Jó, jó csak hülyéskedek, tudom, hogy szeretitek a lányokat. – visszakozott Nate.

- Oké, de mikor kérjem meg a kezét? Így már nem lesz meglepetés? – vártam a segítséget.

- Megvetted már a gyűrűt? – kérdezte hirtelen Luc.

- Igen! – néztem rá.

- És hol van?

- Apámnál. – mosolyodtam el és eszembe jutott az emlék mikor neki adtam, hogy őrizze meg, amíg nem kérem.

- Hát akkor meg van a megoldás. – mosolyodott el Luc.

- Mi? – néztünk rá mind a hárman értetlenül.

- Kérd meg ma! Most úgy sem számít rá! A lányok úgy is Coránál vannak. Elmegyünk a gyűrűért, utána meg Coráékhoz. Tuti hogy meglepődnek. – nevetett fel.

Nem is olyan rossz ötlet. Bár azt hiszem apám is meg fog lepődni.

- Rendben! – vágtam rá hirtelen.

- Hát akkor indulás. – szólalt meg Max.

Lorin szemszög

Nagyon jól éreztük magunkat a csajokkal. Jókat nevettünk, megbeszéltük, hogy holnapután teszünk egy bevásárló körutat és megveszünk mindent, ami még hiányzik az esküvőhöz.

- Igen és el ne felejtsük a szexis fehérneműt, a nászéjszakához. – mosolyodott el Samy. – Az a legfontos… ti is érzitek? – kérdezte meg hirtelen.

- Jönnek a fiúk. – szólalt meg Gaby.

- Én csak Damient érzem. – szólaltam meg mire mindegyikük elmosolyodott. – Mi van? – kérdeztem.

- Mindegyikünk csak a párját érzi. – válaszolt mosolyogva Cora. – Csak általában, ha az egyik jön…

- Jön a többi is! – folytatta Gaby.

- Biztos unják már nélkülünk. – szólalt meg újra Samy.

A következő pillanatban tényleg megjelentek, mire mindenki ment a saját párjához.

- Hogy, hogy idejöttetek? – kérdeztem Damienről. – Nem úgy volt, hogy külön töltjük az estét? – mosolyodtam el.

- De igen, és ha akarod mindjárt el is megyek, csak valamit szeretnék mondani… vagyis kérdezni. – nézett a szemembe.

- Nem azért mondtam, nagyon örülök hogy itt vagy… - próbáltam megmagyarázni kijelentésemet, amikor hirtelen letérdelt előttem és megfogta a kezem.

- Lorin Maxwell, tudom hogy nem olyan hosszú ideje ismerjük egymást és hogy még rengeteg időnk van, de én úgy érzem… nem tudom, hogy te vagy az életem, mindennél jobban szeretlek és egy perce nem akarok elszakadni tőled. Szeretném ha az iskola után együtt folytatnánk az életünket, ha gyerekeink lennének, ha megöregedhetnék melletted.

Szóval… Lorin Maxwell leszel a feleségem? – nézett rám várakozó tekintettel.

Hirtelen fel sem fogtam, hogy befejezte a beszédet, mivel elképzeltem amit mond és tudtam én is ezt akarom.

- Igen. – suttogtam miközben letérdeltem vele szemben és megcsókoltam. A háttérből hallottam a többiek ujjongását, de nem törődtem vele, csak csókoltam szerelmemet, beleadva minden érzésemet iránta.

Tudtam, bármilyen szörnyűség történt eddig velünk és fog még történni a jövőben mi akkor is összetartozunk.

- Lucas és Max ti nem akartok nekünk valamit mondani? – hallottam meg hirtelen a háttérből a lányokat…